A felfedezett. ( BEFEJEZETT.)

1.

- Rendben gyerekek. A következő a feladatotok. - kezdett bele a tanár az órába.
- Hey, Ang. - bökött meg tollával padtársam. Fél szemmel ránéztem.
- Mondd. - suttogtam, hogy a tanár ne hallja meg.
- Tudod már kivel fogod megcsinálni a vizsga feladatot? - kérdezte alig hallhatóan.
- Nem. - vontam vállat.
- Legyünk egy csapat. - mondta boldogan. Nem mondtam semmit, csak bólintottam egyet.

- Na és miről szóljon a videó? - sétáltunk a folyosón óra után.
- Hát, zenéről kell. Szóval... Kiválaszthatnánk egy bandát, aminek a zenéjét feldolgozzuk. - vetettem fel az ötletet.
-Oké... És melyikét? - tette fel a már nehezebb kérdést.
- Öhm... Day6?
- Koreai zene? Tudod hogy imádom de... Biztos hogy jó ötlet? - kétkedve nézett.
- Miért ne? Hallottál már olyanról, hogy valaki ezzel próbálkozott volna? - mosolyogtam.
- Nem. - ő is elmosolyodott.
- Hát akkor? Próbáljuk meg! Akkor a Day6 jó lesz? Nekik elég sok dalukat ismerem. - indultam a zeneterem felé.
- Oké. Őket úgyis imádom! - jött utánam.

- És... Milyenre írjuk át? - ültünk a sok hangszer felett.
- Hát... Ők egy rockbanda.. Szóval... Akusztikus? Lehetne benne... Hegedű, gitár, öhm.. Talán.. Nagybőgő? Meg.. Zongora.- pásztáztam végig a termet.
- Inkább csak zongora, gitár, és mondjuk...MIDI! Azon egyre jobban játszom. De ami a legfontosabb. Melyik zene?
Gondolkozva húztam végig az egyik ujjam a zongora billenytűin. Valami olyan kell, ami egyből megszerethető. Aminek tényleges mondani valója van. Na meg azért elfogadható hangzása van, mikor hegedűn vagy zongorán lejátsza az ember.
- I smile. - néztem barátnőmre, aki már a telefonját bújta egy hatalmas vigyor kíséretében.
- Oh, csak nem Jackie az? - mondtam viccesen.
- Ne hívd így. - gyilkos tekintete, megnevettetett. Imádtam ezzel húzni az agyát mindkettőjüknek.
- Na de ő az? - hajoltam oda.
- Igen. Azt akarja, hogy ugorjak fel hozzá. - átváltott boci szemekre, amit viszont utáltam. Főleg hogy nálam beválik. Elnéztem, mintha gondolkodnék.
- Nah! Angie! Kérlek! Tudod, hogy nem sokszor találkozom vele! - mondta mintha csak egy szappanoperában lenne. Sóhajtva néztem rá.
- Rendben. Én elleszek itt, és kitalálom, hogy legyen. - utáltam hogy mindig eljátsza ezt. De a zenélést mindennél jobban szeretem, szóval engedtem neki.
- Köszi! Te vagy a legjobb! - ölelt meg egy másodperc erejéig, és már szaladt is ki.
- Ha elesel nem viszlek kórházba! Ott hagylak a földön! - kiáltottam utána, és hallottam hogy léptei lassabbak lesznek. Kuncogva fordultam a zongorához, és rátettem a telefonom.
- Akkor válasszunk dalt... - elkezdtem keresgélni a Day6 dalai között. De végül mindig vissza kanyarodtam, az I Smile című dalukhoz.
-Hm... - feltettem a közelben lévő fejhallgatót, és neki láttam a munkának. Legalább 3 órát tölthettem a zeneteremben, abból ítélve, hogy a gondnok kért meg, hogy távozzak, mert takarítana. Összepakoltam, és már mentem is a kollégium felé. Szerencsére van a szobámban egy zongora, mivel a beköltözés előtt megkérdezték mit szeretnénk még elhelyezni ott. Plusz egy gitár. Amit igaz sosem használtam, de azért mindig ott hever az ágyamon azzal a céllal, hogy kezdek is vele valamit.
Felcaplattam a lépcsőn, és a szobámba mentem. Leültem az ágyra, és a gitárra néztem. Szúrós szemmel vizsgáltam a már poros eszközt. Aztán sóhajtva a zongorához ültem.
- Na, akkor eddig mi is van meg? - szedtem elő a táskámból a füzetet, amibe kottáztam. Nem vagyok benne profi, főleg, hogy kiskorom óta saját jeleket használok a hangokhoz. Ez mindig is nehézséget okozott, de nem tehetek róla. Nem tudok leszokni ezekről, mégha akarok se. De nem is akarok.
Játszani kezdtem, és így teljesen értelmetlennek hangzott az egész. Aztán beugrott az Out of My mind dallama, és elkezdtem hozzá játszani.
- Ez az!

- Ang! Bent vagy? - Jack hangját hallottam meg.
- Jackie? - nyitottam ajtót. - Hát te?
- Ne hívj így. - nézett komoran, amin csak vigyorogni tudtam.
- Ugyan Öcsi. Nyugi. Na mit akarsz? - benézett, és szeme megakadt a füzetemen.
- Min ügyködsz? Hallottam Ari-tól, hogy együtt csináljátok a vizsga anyagot. - lassan rám emelte tekintetét.
- Ariel eddig egy hangot nem tett hozzá. De igen, egy csapatot alkotunk. Miért? - dőltem az ajtófélfának.
- Tudod, hogy ezt a felvételt felteszik a YouTube-ra? Ez a tökéletes alkalom neked. - mutatta felém mutató ujját.
- Mégis mihez?
- Hogy befuss.
- Én és a futás? Láttál te már engem futni? - mondtam viccesen.
- Jaja. Két perc kocogástól ki is fekszel.
- Hey! - álltam lábujjhegyre, és összekócoltam a haját. Nevetett.
- Na, de komolyra véve a szót. Ugye tudod, hogy sokan lettek híresek, azután, hogy egy ilyen vizsga felvételére rátalált egy cég? - mesélte izgatottan, mégis komolyan. - Szóval mindent bele.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá. - Aztán te is ügyesen. Kis operatőr. - kacsintottam rá.
- Kicsi? - háborodott fel. - Egy méter nyolcvan centiméter vagyok!
- Attól még nekem mindig is kicsi maradsz. Na menj enyelegni Ari-val. - léptem hátrébb, hogy be tudjam csukni az ajtót. Elsétált, én pedig visszaültem a kis billentyűshöz. Méghogy én felfedezett? Mondjuk nem hangzik rosszul.