I got no regrets

Harmincadik fejezet (Utolsó rész)

- Otthon, édes otthon... Azt azért nem mondhatjuk, ugye? - kérdezte Victorio.

A Maria falon állva végigfuttatta szemét a romos körzeten - a házak nagy része továbbra is állt, itt-ott pedig felfedezett egy-egy ott felejtett használati tárgyat: egy dobozt, egy függönyt, egy játékbabát, egy hintalovat... Mintha a lakók épp csak pár napra hagyták volna hátra az otthonukat, jóllehet, több, mint öt év telt el, Shiganshina pedig egy szellemvárossá vált, örök időkre arra ítéltetve, hogy visszavárja a lakosait - akik már talán soha nem jönnek vissza.

- Nem, nem éppen - felelte Cassie, továbbra is az alattuk elterülő helységet vizslatta.

- A ti házatok hol állt?

- Az valahol távolabb volt, a piactér után valamivel; ha megvan még egyáltalán - intett előre. - Soha nem tudtam rávenni magam, hogy elmenjek oda, valahányszor keresztül haladtunk egy felderítés után, esetleg megszálltunk - féltem attól, hogy már nem is áll, ami rossz érzés lett volna, átépítették és mások lakják, ami még rosszabb, vagy, pontosan ugyanolyan, mint amikor ránk támadt a titán, ami a legeslegrosszabb.

Mellettük Eren ugyanolyan arckifejezéssel meredt egykori szülőhazájára - mint aki el sem akarja hinni, hogy újra látja, és azt még kevésbé, hogy tulajdonképpen semmit nem változott.

- Ne ácsorogj itt! Indulj a külső kapuhoz! - landolt mellettük Levi, megtörve a pillanatot. Bár a felszólítás nem neki szólt, Cassie úgy érezte, mintha ő maga is felrázódott volna. Már nem számított többé, mi volt itt egykoron, milyen emlékek fűzik ide - katona volt, és küldetést kellett teljesítenie.

- Igenis! - Eren szintúgy a háttérbe seperte gondolatait és elindult az említett helyhez, hogy újdonsült képességével betömje a lyukat, amit évekkel ezelőtt ütöttek, megszámlálhatatlanul sok embert a halálba küldve ezzel.

- Miért nincs itt egyetlen titán sem? - Ahogy Hanji arcába nézett, olyan kifejezést látott rajta, amit addig csak ritkán: félelmet.

- Az ellenség markában vagyunk - Levi vonásain ellenben ugyanaz a kifejezés ült, mint mindig. - De tartanunk kell magunkat a tervhez.

- Engem csak az érdekelne... - szólalt meg Kowalski; sápadt bőre ellenére nyugodtnak tűnt; az a jeges higgadtság uralkodott az arcán, amit mindig felöltött, ha küldetésen vettek részt. - , ... hogy hol is van az ellenség? Ha jól tippeltél - fordult Cassie-hez -, akkor az egyikük már járt is közöttünk nemrégiben, tudták, hogy jövünk. De akkor hova rejtőzhettek? Mit terveznek ellenünk?

- Még egyéb nagyon lényegre törő, de megválaszolhatatlan kérdés? - érdeklődött Cassandra hűvösen. Mikor a lengyel nem felelt, bólintott. - Jó. Úgy sejtem, hamarosan találunk ezekre válaszokat... Bár nem biztos, hogy meg fogjuk köszönni.

A parancsnok felszólítására megindultak a belső kapuhoz. Eren addigra teljesítette a feladatát - az egykori lyuk helyén egy merev titánpáncél állt. A fiú, mire odaértek, már előmászott az óriás testéből és Mikasa segítségével a falon landolt.

- Kutassátok át a környéket, semmi ne kerülje el a figyelmeteket! - érkezett az újabb utasítás a parancsnoktól.

Az eredmény igen csekély volt, mindössze Armin talált három üres, már kihűlt bögrét - ami ismételten alátámasztotta az a felvetését, hogy a gyanúsan viselkedő katona a lázadókhoz tartozik.

- Valami fekete anyag van benne - nyújtotta át őket a szőke fiú. Cassie átvette az egyiket; beleszimatolva összefutott a nyál a szájában, még ha a folyadék már rég beleszáradt az edényekbe, de a jól ismert illatot így is azonnal felismerte.