I got no regrets

Huszonkilencedik fejezet

Nem tudta volna pontosan megmondani, mennyit aludt; mikor magához tért, úgy saccolta, olyan délután négy óra lehet - de vajon ez még aznap, vagy már másnap délután?

Miután rendbe szedte magát, elindult Levi szobája felé, ahonnan - ahogy egyre közelebb ért -, beszélgetés moraja szűrődött ki. Benyitva az a látvány fogadta, ahogy a fiuk, Nico Levi-jal szemben ücsörög az ágyon, amint épp...sakkoznak. A férfi, bár kicsit még nyúzott volt az arca, sokkal jobb színben volt.

- Sakk-matt - jelentette ki Nico lelkesen; az apja vállat vont, amolyan "ez van, ezt kell szeretni" stílusban, de Cassie-ben erősen élt a gyanú, hogy valójában hagyta a gyereket nyerni.

- Azért ne bízd el magad, Tökmag! Pakold el! - kocogtatta meg a táblát, majd végre felnézett és meglátta az ajtóban toporgó lányt. - Felriadtál, kölyök? - köszöntötte.

- Szia, anya! - szaladt oda hozzá Nico, hogy megölelje.

- Mennyit aludtam? - nyögött fel Cassandra, mialatt az ölében Nicóval leheveredett az ágyra Levi mellé, aki rögvest befúrta magát közéjük.

- Rossz embertől kérdezed, kölyök; mikor én felébredtem, akkor lehetett olyan reggel hét óra, és azt mondták, te még alszol.

- Akkor cakompakk majdnem 24 órát átaludtam? Nem semmi...

- Rád fért; bár kicsit még mindig olyan vagy, mint a mosott szar....

- Shh! - pisszegte le Cassie, de már késő volt.

- Apa, káromkodtál! - kapta fel a fejét Nico. - Csúnya dolog!

- Komolyan mondom... - mordult fel Levi.

- Anya, ugye, hogy nem szép dolog? Szólj rá! - akadékoskodott a kisfiú, mire Cassie erősen az ajkába harapott, nehogy hangosan felröhögjön.

- Ejnye-bejnye... Egyébként hogy vagy? - terelte el a témát.

- Egyébként megvagyok - replikázott Levi. - Miután megkaptam a szert, utána még kellett pár óra, hogy ténylegesen magamhoz térjek, elég sz.. rossz volt, de most már rendben van.

- Örülök - fogta meg a kezét, Levi pedig erősen megszorongatta az ujjait.

- Anya, apa, kérdezhetek valamit? - törte meg a csendet Nico.

- Persze, mi lenne az? - mondta gyorsan Cassie, mielőtt Levi megszólalhatott volna, kijelentve, hogy már meg is tette.

- Azon gondolkodtam, hogy... Nekem már soha nem lesz testvérem? - A kérdés hallatán a szülei összenéztek, a téma teljesen váratlanul és kínosan érte őket; egyrészről, soha nem beszéltek még arról, hogy majd valamikor szeretnének még egy gyereket, másrészt meg, azt csak nem mondhatták, hogy őt sem tervezték, és fogalmuk sincs, mi lesz a jövőben.

- Talán majd egyszer - szólalt meg Levi. - Ha majd ennek vége lesz.

- És az mikor lesz? - firtatta a gyerek.

- Bár tudnánk - sóhajtott fel Cassie. - De honnan jött ez, kincsem? - simogatta meg a kisfiát.

- Hát... Meyer néni mesélt néha a testvéreiről, és úgy eszembe jutott, hogy nekem nincs, és hát...

- És arra gondoltál, hogy jó lenne, ha volna? - fejezte be helyette az anyja.

- Igen. Te is mondtad, hogy voltak testvéreid - mutatott rá Nico, mire Cassie szomorúan elmosolyodott.

- Igen, ez igaz.

- Akkor majd egyszer lesz? - kérdezte lelkesen a fiú.

- Igen, majd egyszer lesz, Tökmag - pöckölte meg az orrát az apja. A kisfiú erre boldog mosolyt villantott, ám nem sokra rá elkámpicsorodott.