Idiot Love

Kórházi kaland

-Billie kérlek mesélj már, mert nincs kedvem kihúzni belőled minden egyes szót! - rivalltam rá.
-Nagyon be volt szarva, amikor tudatosult benne, hogy belehalhatsz az ő hülyeségébe. Gyakorlatilag ott helyben feladta ezt a gyerekes "haragszom rátok" szarságot. Nyálas meg undorító, az biztos, de sosem láttam még így szeretni őt - mosolyodott el.
-Ennek nagyon örülök, de egy valami még mindig nem tiszta számomra. Mondd már meg nekem, hogy miért akarsz te mindig vagy megfektetni, vagy lesmárolni? És csakis az igazságot!
-Jó, ha az igazat szeretnéd, akkor elmondom. Adrienne-nel egy ideje nem bújtunk ágyba és hát basszus azért vannak igényeim, te pedig gyönyörű vagy.

Hát megéltem már pár furcsa pillanatot az Armstrong családdal, de ez azért már nekem is sok... Billie Joe Armstrong, a PASIM APJA konkrétan közölte velem, hogy szívesen megfektetne. Hát ez fantasztikus komolyan.

-BJ figyelj, jó? Tulajdonképpen nagyon hízelgő ez az egész helyzet, de tudnod kell, hogy én tényleg szeretem a fiadat és nem szeretnék több félreértést. Te a példaképem vagy, nagyon szerencsés vagyok, hogy rengeteg időt tölthetek veled, de ez ennyi. És szerintem beszélj a nejeddel, mert valószínű te is hiányzol neki - simítottam végig alkarját.
-Jóval érettebb vagy, mint a két fiam együtt - bókolt, mire elnevettem magam. Ennyit a komolyságról.
-Mikor engednek haza? - váltottam témát, mielőtt kínos csend telepedett volna ránk.
-Ha jobban érzed magad, akkor még megvizsgálnak egyszer és utána szabadulhatsz.
-Szólnál az orvosnak?

~~~~~MÁSNAP~~~~~

Majd' kiugrottam a bőrömből, amikor Jakob hozott be nekem pár ruhát és nem kellett többet a fertőtlenítő szagú korházi köntösben lennem, amiből kilátszott a fenekem. Egyből bele is bújtam a szokásos szűk farmerembe és a szűk bandás pólómba, amihez felvettem egy ismeretlen eredetű, de nagyon menő inget és az elmaradhatatlan fekete magas szárú Converse-met. Danger elé állva fordultam kettőt és boldogan öleltem meg.
-Hű, Hope. Már el is felejtettem, milyen jó alakod van. Szép vagy! - pörgetett meg a levegőben, majd végre adott egy csókot, amire már régóta vágytam.
A kórházi szobámból kilépve előttem állt Joey, Ad és BJ. Mind rám néztek és boldogság tükröződött kicsit megfáradt arcukról.
-Hova vezet első utunk, kishölgy? - kérdezte Joseph.
-Haza kéne mennem, anyámék lehet aggódtak miattam.
-Rendben. Akkor kitesszük anyáékat és elkísérünk Joey-val haza, így megfelel? - vetette fel az ötletet Jakob.
-Tökéletes - bújtam hozzá fáradtan.

Valószínű, hogy elaludtam a kocsiban, mert amikor felriadtam, akkor már csak hárman voltunk a kocsiban és egy túlontúl ismerős utcán hajtottunk be. Haza. Mások számára biztosan egy meleg otthont és egy szerető családot, valami pozitív dolgot jelent. Ám számomra ez teljesen más. Itt pofoztak fel először, itt terrorizáltak évekig a "szüleim", itt részegedtem le először és minden negatív élményem ehhez a házhoz és pár utcához köthető. Most mégis félig örülök, hogy újra erre járunk. Amikor kiszállok a kocsiból, újra elfog az "utálok mindenkit" érzés és újra az a felelőtlen kamasz akarok lenni, aki csak azért gyújt rá vagy iszik meg egy üveg piát, hogy elfelejtse a szülei hülyeségét. Vajon hiányoztam nekik? Vagy féltettek? Ugyan... ennyire naív még én sem lehetek. Nyilván csak a cseléd hiányzott nekik, vagy esetleg a lelki boxzsák. De azért jó eljátszadozni a gondolattal, hogy esetleg szeretnek engem.