Idiot Love

Ez az én napom!

Egy doboz zöld hajfestékkel és oxival a kezemben ültem a fürdőszoba kövén és figyelmesen hallgattam, ahogyan Lana rettentő gyorsasággal felolvassa a tájékoztatót, miközben az elém letett tállal játszottam azt, hogy ide-oda lökdösöm. A lány enyhén szólva hiperaktív, ez nem is kétség. De emellett már most tudom, hogy nagyon jóban leszek vele. A tíz oldalas szöveget, gyorsaságának köszönhetően, sikerült két és fél perc alatt elolvasnia.
-Rendben. Most ezt tegyük bele és keverjük hozzá ezt - fogta a kezeibe a két tubust, amin már nem volt kupak, és elkezdte belenyomni a tálba.
-Én igazán nem értek hozzá, de ezt nem kéne kimérni vagy valami ilyesmi? - néztem rá aggódó szemekkel.
-Mondtam már, hogy a véremben van a hajfestés tudománya, édesem. Te csak nyugodj meg szépen és engedd el magad! - szólt rám.
Törökülésben helyezkedtem el és behunyt szemmel gondoltam át a dolgokat, majd egy vállrándítással el is intéztem mindent.
A festék átható és kisé maró szaga a fürdőben kezdett fullasztó lenni, ezért nyitottunk ablakot, majd Lana elkezdte rákenni a fejemre a festéket. Kezei gyorsan mozogtak, vérprofin oldotta meg a dolgot és negyed óra elteltével már egykoron szőkés tincseim alufóliába bugyolálva várták "átszínesedésüket".
-Nem vagy valami beszédes - jegyezte meg.
-Csak új nekem a helyzet. Annyi embert ismertem meg mostanában, hogy már nem tudom nyomonkövetni. Az egyik kedvenc előadómmal találkoztam, de hagytam simán elmenni és biztos vagyok benne, hogy soha többé nem látom.
Lana csak csendben ült mellettem a földön és töprengett az elhangzottakon, majd hirtelen felállt és magával húzott engem is.
-Állítólag tudsz főzni. Bizonyítsd be! Csinálj nekem kaját! - szólított fel.
Fogalmam sincs, hogy az elmúlt napok és hetek történései miatt, vagy csak a hangulatingadozásom tehet-e róla, de ahelyett, hogy furcsán, esetleg ilyedten meredtem volna a viháncoló lányra, csak lefutottam a konyhába és a hűtőből kivettem az alapanyagokat. Igen, itt főzőcskézek Tré Cool konyhájában, amikor a lánya rám vigyáz. Miért, más fanok mit csinálnának?
-Ennek nagyon jó illata van. Mi ez? - bökött a tűzhely irányába.
-Gyümölcsleves, mákosguba, desszertnek palacsinta. Kell még valami? - mutogattam sorba a félkész, illetve kész ételeket.
-Igen. Mosd le a hajad, mert már fél órája rajta van a festék, csak nem vetted észre, mert főzőcskéztél! - nevetett az arcomba. - Minden palacsinta ugyan olyan. A tiéd mégis más. Hogy a picsába?
-Titok - nevettem fel és a fürdőbe sétáltam. - Lana! Segíts!!! - kiabáltam ki, amikor nem tudtam nekikezdeni.
Topogásokat hallottam, majd itt is termett mellettem. Először felmérte a terepet, majd törcsit tett a vállamra és leszedte az alufóliát. Ezután lemostam a hajam és gyönyörködtem benne.
-Nagyon jól áll. Én úgy néztem ki zöld hajjal, mint akinek moszat van a fején. De neked nagyon jó! - dícsért meg.
Kivettem a telómat a zsebemből és a Messengert megnyitva előre tartottam, majd a fényképező funkciójával lőttem egy közös szelfit Lanával, amit azonnal el is küldtem Jakobnak. A válasza csak az volt, hogy: 4 perc! És hiába írtam neki, nem válaszolt. Bár sejthettem volna, hogy mi lesz annyi idő elteltével. Kereken négy perc kellett Dangernek, hogy bárhonnan, ahol volt, eljusson Tré bácsi házának fürdőjéig.
-Sziasztok lányok!
-Nem kéne az ajtóra zár esetleg? - néztem Lanára. Egy vállrándítást kaptam válaszul. Bár. Ez válasz egyáltalán?
-Miért penészes a hajad? - lépett közelebb Jakob.
-Mert a kedvenc sajtom a penészes és így tisztelgek előtte - vágtam rá csípőböl, amiért egy szolid csók volt a jutalom. Megérte.
-Mehetünk? - néztek rám.
-Persze. De hova is? - kérdeztem vissza.
-Hozzátok, hogy átöltözz és összeszedj egy-két cuccot.
Inkább rájuk hagytam és elindultam lefelé a vizes hajammal együtt, aminek a színébe szerelmes lettem, és megálltam a bejárati ajtó előtt. Hárman indultunk el a házunk felé, ami így nemis tűnt annyira messzinek. Anyáékat nem találtam otthon, úgyhogy gond sem volt. Bepakoltam pár göncöt meg egyéb cuccot és átvettem a felsőmet, mert az Anthonyval való találkozás miatt szükségét éreztem egy RHCP-s pólónak.
Ismét sétáltunk, ám egy parkba kötöttünk ki, ahol még soha életemben nem jártam. Volt egy színpad és egy pár szék meg sörpad, amikhez tartoztak standok is. Kaja és alkohol szaga lengte be a szűkös teret és már volt egy olyan pozitív hangulat.
Nagyon sokáig voltunk ott, mikor valaki elkezdett mozgolódni a színpadon. Akkor már a második műanyag korsós sörömnél tartottam és a srácokkal odamentünk megnézni, hogy mi lehet. A színpad mögötti rész el volt kerítve és VIP részleg néven funkcionált akkor. Az emelvény fél méterrel lehetett magasabban, mint a föld és semmilyen kordonnal nem volt körbevéve. Viszont a bejutás korlátozott, mert karszalaggal engedélyezik csak a belépést. A színpad szélén megláttam egy ismerő emberkét. Anthony volt az és amint meglátott, biccentett egy aprót, majd eltűnt, ám nemsokkal ezután visszajött oda, ahol előbb állt, maga mellé rántva egy másik tagot, akit úgyszintén felismertem. Josh volt az, a gitáros és az az ember, akibe két éve nagyon, de nagyon szerelmes voltam.
-Danger. Az ott... Ott az Josh? Felismerem! - ütlegeltem az adrenalintól túlpörögve.
Fellépett egy középkorú, átlagos testalkatú, szőke férfi a színpadra és dumálni kezdett.
-És mooost. A színpadon... - kezdte a hapek.
-Szeretlek. Remélem élvezni fogod! - adott egy puszit Jakob.
-A színpadon a Red Hot Chili Peppers!!!! - ordította, nekem pedig könnyek szöktek a szemembe.
Az első RHCP koncertem az első barátommal. Varázslatos lesz, érzem!
-Hello, Oakland! Mi lennénk az RHCP. A dobosunk, Chad; a gitárosunk, Josh; a basszusnál Flea és jómagam Anthony vagyok. Élvezzétek az estét!!! - szólt a mikrofonba Anthony és egyenesen rám nézett.
Gitárral kezdődött az első dal és már a legelején tudtam, hogy melyik az. Nagyon nehezemre esett nem sírni, de kibírtam. Hiszen koncert van és a kedvencemet adják éppen elő. Nincs okom sírni. "How long, how long?" kezdte el az Otherside-ot AK, én pedig teljesen átadtam magam a pillanatnak és élveztem, mert nem volt más dolgom.