Idiot Love

Meglepetés.

-Egészen jól vezetsz - dícsértem meg, amikor kiszálltunk a kocsiból.
Csak lazán vállat vont, majd szótlanul nézelődött mellettem.
-Na, jó szórakozást és szép napot! - öleltem meg, majd kinyitottam a könyvesbolt ajtaját és a szokásos csilingelés jelezte jelenlétem.
-Hová mész? - szólt utánam, majd mögém lépett.
-Dolgozni? - kérdeztem vissza. -Hiszen ezért hoztál el, rémlik?
-Megyek veled. De tuti, hogy itt dolgozol? - nézett rám ijedten.
-Már bocs, de egy csöppet furcsa lenne téged egy könyvesboltban látni...
Ismét vállat vont, majd belépett a kis üzletbe, én pedig kullogtam utána kicsit lehangoltan. Ez olyan, mintha gardedam vagy kísérő kéne nekem. Mintha egy kilenc éves kislány lennék a nagy és okos tesómmal, annyi különbséggel, hogy Joseph nem kimondottan az az okos fajta ember. Christ kérdőn nézett rá, majd amikor meglátott engem, azonnal magához hívott.
-Ez a srác tényleg a SWMRS dobosa? - nézett íriszeimbe festett szemével.
-Igen. Joey! Kóborolj vissza,mert bemutatlak valakinek! - szóltam utána, mert már a képregényeket nézegette.
-Vagyok! - közölte kurtán és kérdő tekintettel nézett rám.
-Szóval. Christ, ő itt Joseph Marciano Armstrong, az egyik legjobb haverom és a SWMRS dobosa. Bár nem valami nagy szám - legyintettem lemondóan és egy apró mosoly bujkált csak arcomon.
-"A SWMRS az egyik kedvenc bandám, imádom a dalaikat, a Miley a kedvencem tőlük és úúgy imádlak Joseph Armstrong!" - sipította 'lányos' hangon, engem utánozva.
-Én ilyet soha nem mondtam. És miért nem mondod a második nevedet? Tök jóóó. Marciano - vigyorogtam rá.
-Khmmm - hallottam meg hirtelen Christ krákogását, így felé fordulva folytattam:
-Joey. Ő itt Christ Kiedis, a munkatársam és egy jó barátom. Mellesleg gondolkodj el a vezetéknevén, mert nekem sürgősen mennem kell! - jelentettem ki, majd a raktárban lepakoltam a cuccomat.
Mire visszaértem, már a közös képük készült.
-Nézd mim van! - fordult felém Kiedis {OMFG, mintha Anthonyról beszélnék :D... Sry,szerk.} és egy képregényt tartott felém.
A kezeim közé vettem és forgattam egy darabig, de nem jöttem rá, hogy mi lehet annyira érdekes pont abban az egy darabban.
-Feladom. Mit kéne látnom? - kérdeztem tanácstalanul, aztán Christ kivette a kezemből és lapozgatni kezdte olyan 'a lányok nem értenek ilyenekhez' nézéssel, majd újra a kezembe adta, de ezúttal kinyitva.
Joseph firkálta teli az egyik oldalt mindenféle hülyeségekkel, majd még szignózta is, így rocker barátom biztosan szent helyen fogja tárolni ezentúl.
-Klassz - adtam vissza neki, és kiszolgáltam egy vevőt.
-Hey. Tudod mi lesz holnap? - nézett rám Joey.
-Igen, szerda lesz. Mi ebben az érdekes? - kérdeztem vissza.
-És mit csinálsz holnap?
-Dolgozok.
Erre az egyszerű egy szavas mondatomra mind a ketten hülyén néztek rám.
-Július harmadika van! - közölték egyszerre, nekem pedig leesett a dolog. Kábé olyan érzés volt, mint amikor valaki pofonvág.
-Otthon zenélek, rajzolok, eszek és szentem' alszok. Meg este megnézem a tüzijátékot - ismertettem a terveimet.
-Hát, mi holnap partit csapunk és este közösen bámuljuk majd az eget. Csodálom, hogy a kis szerelmed még nem mesélt erről - röhögött.
-Nem, nem mesélt. És akkor mi van?
-Akkor lehet, hogy mással telefonált olyan lázasan és hívta meg őt?! - töprengett hangosan. -Akkor Dasyvel dumált! - jelentette ki, nekem pedig leesett az állam.
Tikkelni kezdett a szemem és ökölbe is szorult a kezem a név hallatán. Na meg persze mérhetetlen fájdalom is kerített hirtelen hatalmába és nem hagyott szabadulni.
-Dasy - mondam ki halkan, majd egy könnycsepp gördült le az arcomon, amit agresszíven letöröltem és próbáltam összeszedni magam.
-Asszem. De nem biztos! - veregette meg a hátamat.
-Mehetek én is a bulira?
-Mivel eltiltani úgysem tudlak... - gondolkodott el egy percre. Ez egyébként új rekordja. -Persze, hogy jöhetsz! - nevette el magát óvatosan, nehogy rosszul essen nekem.
Christ csak a bakancsát nézegetve állt mellettem és hirtelen megesett rajta a szívem.
-És lehet róla szó, hogy Christ is benézzen? - biccentettem a mellettem álló és szóban forgó fiú felé.
-Felőlem - vonta meg a vállát Joseph.
-Király! - pacsiztunk össze hárman.
A nap nagy része gyorsan eltelt és Joey, ígéretét betartva, végig a boltban maradt velem. És hozzátenném, hogy a két fiú egy percig sem hagyta, hogy unatkozzak. Esélyem sem volt elbújni a könyvespolcok mögött, mert valamelyik folyamatosan velem volt.
Észre sem vettem,hogy már csak egy óránk van a műszakból, amikor is nyílt az ajtó és szokásos csilingeléssel jelezte, hogy vevő érkezett. Éppen az egyik polc mellett álltam és a Red Hot Chili Peppers életrajzi könyvet vettem a kezembe, amit nemrég fedeztem fel a többi antikvár portéka között, amikor egy ismerős hangot hallottam meg. Először nem akartam hinni a fülemnek, de kénytelen voltam. Kiálltam a sor elejére és takarásból néztem, ahogyan Christ és az 'idegen' beszélgetnek, majd a mellettem álló fiúra néztem lefehéredett arccal, mintegy visszaigazolásra várva.
-Ő az, akire gondolok?- nyögtem ki végül.
-Szerintem igen. Minden stimmel.
Átlagos magasság, térdgatya, egyszerű póló, sötét haj, amit egy fekete baseball sapka takart csak. Egy átlagos ember is lehetett volna, ám én már sejtettem valamit.
Néztük, ahogyan beszélget a két fiú, majd az 'idegen' kezet nyújtott Christnek én pedig hideget éreztem, majd minden elhomályosult körülöttem.
A polcok között tértem magamhoz, a földön fekve és három fiú nézett rám kétségbeesett fejjel. Joseph, Christ és egy harmadik, akinek a jelenlétét nem tudtam hová tenni, ugyanis a harmadik fej tulajdonosa Anthony Kiedis.
-Már azt hittem, hogy soha sem ébredsz fel - nézett rám rémülten Joey.
-Jól vagyok, csak valami megdöbbentőt láttam. Illetve látok - javítottam magam.
-Az lennék én? - nézett Anthony felváltva hármúnkra, és a fiúk bólintottak, én azonban nem álltam meg egynél, folyamatosan bólogattam.
-Elég már, mert elszédülsz és megint kidőlsz! - szóltak rám.
-Na gyere, segítek neked! - fogta meg a jobb kezem Anthony (!!!),majd felrántott a földről és hogy ne dőljek vissza, a derekamnál tartott egy kicsit.
Talán mondanom sem kell, hogy hogyan éreztem magamat. A fellegekben jártam és az a pár közös pillanat örökre az emlékeimbe vésődik, a legkedvesebb részén őrzöm testemnek és lelkemnek.
Hátráltam egy lépést, majd végignéztem rajta és könnyes lett a szemem, ám nem akartam gyávának tűnni, ezért nem hagytam legördülni a sós cseppet.
Eléggé kellemetlen helyzet, törjön már meg a kínos csend!-gondoltam magamban.
-Szóval. Szia. Én Anthony Kiedis vagyok - nyújtott nekem kezet. Úgy látszik, hogy ő tényleg megelégelte a csendet, azt viszont nem, hogy tulajdonképpen én 'ismerem' őt.
-Szia. Én meg Hope. Úristen. Mindig erre a pillanatra vártam! Annyi mindent akarok kérdezni - találtam meg a hangom hirtelen.
-Lesz rá még alkalmad! - szólt rám Joey és Anthony teljesen egyszerre.
Furcsák ők nekem. De nagyon! Valami nincs itt rendben! Csak tudnám, hogy mi lehet az. Talán köze van a meglepimhez. Az de jó lenne már.