Malfoy family shame

11.

-Biztos?-kérdezi kicsit mérgesen.

Meg értem a testvéréék, én meg már a barátnője vagyok. De nem kell erről tudnia. Szégyellem magam, de ez még rosszabb is lehet, hogy ha megtudja Ron. És mi lesz ha elmondják az ikrek? Ezt nem engedhetem meg. Beszélnem kell velük. De nem most. Az első már Ron.

-Igen teljesen-mosolyodok el kényszeresen.

Nem igazán akart, de végül belenyugodott, hogy nem nagy szám.

-Nem lógunk le a konyhába?-kérdezem ravasz mosollyal.

-De- neveti el magát.

Vagy két órán át ültünk lent, és a kezdeti vissza húzódós énünk feloldódott. Rengeteget ettünk és nevettünk.

-De innék egy jó kis kakaót-dőlök Ron vállára, ő pedig átkarolja a hátam.

Szól az egyik manónak aki hoz nekem egy bögre forró innivalót.

Olyan hevesen hörpintem fel, hogy olyan cuki kis cica bajszom lesz tőle.

-Maradt egy kis kakaó az arcodon.

Lassan letörli és közben le sem veszi a szemét a számról. Olyan édes. Elveszi a kezét és egyre közelebb hajol. Végül megcsókol. Meg volt közös kapcsolatunk első csókja. Látom rajta, hogy zavarja a szemüvegem, szóval leveszem, két kezével a kanapénak támaszkodik mellettem. Meg csókolom, és abba se akarom hagyni. Ki tudja mióta vágyott már erre? És lehet, én is erre vágytam. Ajtócsapódás, majd mély morgós hang. Elkapom a fejem és abba az irányba nézek ahonnan a hang jön. Nem látok csak foltokat, de két emberi alakot veszek ki azokból. Belül imádkozok, hogy ne az ikrek legyenek, ahogy felveszem a szemüvegem, látom, hogy nincs szerencsém.

-Ki gondolta volna, hogy amerre megyünk, Syrennel találkozunk?-kérdezi Fred George-nak feltéve a kérdést.

A szemében még mindig gyűlöletet látok, de mi van vele? Mindig is ennyire utált engem. Lassan leszállok a kanapéról és esdeklően Ron-ra nézek aki még nem ért semmit.

-Ron, nem lenne baj, ha én most elmennék beszélni velük?-kérdezem.

-Biztos, hogy nem állok szóba veled, és George se!-mondja emelt hangon Fred, Ron válaszát meg se várva.

George minden reményem. Rá nézek a kiskutya szemeimmel, amik a szemüvegtől még nagyobbak. George nem annyira ideges, és megszán engem.

-De nem sokáig-mondja kissé félve nézve Fred-re.

Fújtat egyet a kissebbik iker, de megfordul, hogy kimenjen.

-Ron akkor nem baj? Pár perc és esküszöm, hogy vissza jövök- mosolygok rá kedvesen, de már majdnem az ajtóban állok.

-Jól van, de aztán siess!-mondja kényszeresen, de mosolyogva, arca teljesen kipirult az előzőektől.

Kimegyek az ajtón, a két fiú épp beszél valamiről, vagyis Fred mond valamit, erősen káromkodva.

-Miről akarsz te beszélni velük?-kérdi George szemre hányóan.

-A délutánról. Nem akarom, hogy bárkinek is elmondjátok, főleg nem Ron-nak-ülök le George mellé, mert vele könnyebb beszélni.

-Alig telt el egy kis idő az eset óta, de már rá is másztál Ron-ra-örjöng Fred.

-Mit kell mindent ennyire túl reagálni? A testvérem kért meg, hogy beszélgessek azzal a fiúval!- fakadok ki.

-Ja és amit az a kis herceg mond azt meg is kell tenni?- a hangjában elég sok gúny van.

-Igen! Ő az egyetlen testvérem tudtad?          És már így is alig foglalkozik velem miattatok!-mondom, de rögtön meg is bánom.-Én ezt nem úgy gondoltam-enyhül meg a hangom.

Nem használt, mind a ketten kiabálni kezdtek velem, majd azzal a mondattal, hogy "Senki se kérte, hogy szóba állj velünk" ott hagytak. A térdemre hajtottam a fejemet és sírni kezdtem.