Malfoy family shame

3.

 A szédülés nem múlóan ostromolja a fejemet, képtelen vagyok felülni, valószínűleg oldalra dőlnék és leesnék az ágyról, amin éppen fekszek. Valaki megérinti a kezemet, nagyon melegnek éreztem a saját hűvös bőrömön. Kinyitom a szemem, ami mintha csak erre várt volna ontani kezdte magából a könnycseppeket.

-Sajnálom! Én tényleg nem akartam ismét gondot okozni, csak...

A bátyám óvatosan felültet, hogy a nyakába borulva, szorosan húzhassam magamhoz, mintha attól félnék, hogy nincs is itt mellettem, mintha egyedül maradtam volna minden fájdalmammal. Volt már rá példa.

-Shh! Ez nem a te hibád! Erről te nem tehetsz- nyugtatgat Draco hátamat simogatva. Nem törődik vele, hogy csupa könny lesz az szép, drága ingje.

Ekkor meglátom George-ot, aki csöndben figyeli a jelenetet, ami kissé furcsán hat, de legnagyobb meglepetésemre nem undorodó arckifejezéssel, sokkal inkább aggódóval nézett. Egy ideig csak pislogok felé, hogy ott áll aztán elmosolyodok, mintha tudnám, nem minden ember rossz, és esélyt kell adni másoknak. Ő lett volna, aki felhozott annak ellenére, hogy milyen helyzetben áll Draco-val velem és Jenn-el? A fiú rám kacsint. Eltátogok egy köszönömöt, pár pillanatig még nézzük egymást, aztán halkan kilép a szobából és visszamegy a Nagyterembe. Sokáig hallom a cipője kopogását a folyosón.

-Mi zaklatott fel? -zökkent vissza Draco a jelen valóság szomorúságába.

-Diggory...- suttogom, egy véres kéz képe jelent meg a szemeim előtt, mintha ennek a fiúnak a neve egy bántó átok lenne.

-Hát nem csodálkozok, hogy rosszul lettél. De most aludnod kell. -jelenti ki ellenkezést nem tűrő hangon Draco és vissza fektet az ágyba.

Pár perc alatt a feketeség birodalmába érkezek, ahol boldog álmoknak kellene segíteniük szenvedésem lebirkózásában. De sosem azok vártak rám.

-Gyere már Syren!-kuncog Cedric.

-Nyugii már! - kiáltok utána, a fák között a homályban alig látni valamit

A kezemet fogja meg mikor beérem. Olyan éjfél körül lehetett, a Tiltott Rengetegbe vitt. Megbeszéltük, hogy eljövünk ma.

-Mit fogunk csinálni Ced?-kérdezem mosolyogva, naivan.

-Mindjárt meglátod.

10 percig csak sétálunk befelé mikor, már végre megállunk.

-Itt is vagyunk! -szól halkan és felém fordul.

Furcsa szagok fúrják be magukat az orromba. Döglött, rohadó állatok szaga. A kezemet az orrom elé tartom, hogy ne érezhessem.

-Kentaurokat meg más fajta lényeket fogunk megnézni, mivel tudom, hogy te animágus vagy könnyen átváltozol farkassá. Azzal megijeszted őket és végleg itt hagyják ezt az erdőt-furcsa mosoly jelenik meg az arcán, mintha nem is ő lenne.

-Nem is tudom...

-Jó lesz!

Pár perc töprengés után átváltozok egy farkassá és úgy nézek Digorry felé. Ekkor 3-4 taláros ember bukkan fel a fák mögül. Halálfalók. Digorry kezet fog velük és rám mutat.

-Itt van, ahogy megígértem- gonosz nevetése csilingel a fülemben, és a tekintete, ahogy még sosem nézett rám. Mint aki a halálomat kívánja.

A férfiak közelebb akartak férkőzni, de okosabb vagyok én minthogy hagyjam, elkapjanak és magukkal hurcoljanak. Megfordulok és mint a golyó, amit fegyverből lőttek ki megiramodok Hagrid háza felé. Mikor kiérek az erdőből a falhoz bújok, tompa fájdalom kezd terjedni a testemben. Vissza változok emberré. Egy ág áll ki az oldalamból. Némán sírni kezdek és leszorítom a sebet. Ahogy felemelem az egész tenyerem csupa vér. Elájulok, meztelenül, véresen, megsebzetten.

Másnap a gyengélkedőn kelek és ott volt anya, apa, Dumbledore és pár minisztériumi ember. Épp azt tárgyalták miért nem voltam animágusként bejelentve. A sebemet kezdem el tapogatni. Eltűnt. Hallottam, hogy Cedric szerintük az imperius átok alatt állt azért vitt engem oda, de akkor sem értettem mit akartak tőlem a Halálfalók.

Sírva kelek fel az éjszaka közepén. Magányosnak érzem magam, az is vagyok. Összeszedem a cuccaimat és elindulok fel a Griffendél ház Klubbhelységébe. A kövér Dáma alszik, ezért muszáj vagyok felébreszteni.

-Mi a jelszó? -kérdezi nyűgösen.

-Intertendo.

Beenged. Nem akarom a szobatársaimat is felkelteni, ezért csak lefekszem egy kanapéra és a lángokat csodálva húzok magamra egy paplant. Miért nekem kell ezeket a szörnyűségeket megélnem? Azóta az eset óta vagyok beteg. És Diggory azért van rám ennyire kiakadva mert az én hibámból bántották és átkozták meg. Léptek zaja üti meg a fülemet a hátam mögül. Ron az, állapítom meg mikor megfordulva vörös hajkoronát látok.

-Szia-köszön ásítva.

-Szia. Bocs, hogy felkeltettelek. -mondom és még mindig a tűzbe nézek.

-Semmi baj, nem keltettél fel. Nem tudtam aludni, aztán meghallottam a lépteket. Kérsz kakaót? Szívesen készítek, ha akarod. - ajánlkozik fel.

-Hát, ha tényleg akarod, akkor elfogadok egyet.

Felülök és hallgatom ahogyan ügyködik Ron. Jóban voltunk, ami azért volt furcsa, mert ő is Weasley volt.

-Tessék! - nyújtja felém a kakaót aztán helyet foglal mellettem -Miért lettél rosszul?

-Diggory...

-Értem- zavarban van ezért a kakaójába kortyol- Várod már a Trimágus Tusát szöszi?

Nevetésben tör ki és én is csatlakozok hozzá. Ezt a nevet még elsős korunkban aggatta rám mikor először meglátott. Én összebarátkoztam vele és csak azután derült ki, hogy Weasley, de akkor engem már nem érdekelt, és őt sem, hogy én ki vagyok.

-Nagyon. És te Ifjú Weasley?-teszem fel kérdésem kuncogva.

-Szint úgy- vigyorog.

Rádőlök a vállára és megiszom az összes kakaómat. A szemhéjaim egyre nehezebbé válnak. Lassan álom jön a rájuk.

-Syren?- kérdezi Ron.

-Tessék- mondom félálomban.

-Én kedvelek.

-Én is téged.

Ahogy ezt ki mondtam már mély álomba is szenderülök. Remélem, hogy nem fogok megint arról álmodni. 

Most ennyit tudtam még gyorsan hozni puszi :*