Malfoy family shame

4.

Másnap kipihenten ébredek Ron ölében, akinek, úgy látszik nem volt szíve felébreszteni és ülve elaludt. Egy darabig még fekszem, nézve a már kialudt kandallóban lévő fa maradványokat, az első gondolatom az, hogy én is egy leégett fa maradványa vagyok. Megrázom a fejem majd felülök és nyújtózkodni kezdek. Ron két ásítás közepette kinyitja zöld íriszeit és elmosolyodik.

-Jó reggelt! -üdvözlöm.

-Neked is tökmag! -mosolyog.

Megütöm erre a kijelentésre egy kicsit a vállát, nem szeretem, ha kigúnyolnak a magasságom miatt. Bár szerintem nincs olyan ember, aki szeretné.

Ő fájdalmat színlelve eldől és magával ránt engem is. Sajnos elég rosszul, mert leesek a kanapéról ő pedig rám, amitől egy pillanatra az összes levegő kiszorul a tüdőmből.

-Jajj ne összenyomsz! -próbálom lelökni magamról, mert nagyobb és nehezebb is nálam, megfájdulnak tőle a bordáim, ebből is meglátszik, hogy gazdagabb családból származok. Soha semmit nem kellett kétkezű munkával elvégeznem, így elég gyenge vagyok.

Valaki tapsolásba kezd a háttérben, majd elneveti magát. Először nem sok figyelmet fordítok felé. A Griffendél házban vagyok, sokan nevetnek erre felé.

-Először arcon vág, eljátssza a hattyúk halálát mindenki előtt, aztán pedig egy Weasley fiúval hempereg a klubhelyiség kellős közepén. Ez a Malfoy lány nagyon vágyik a figyelemre nem gondolod, Lee? -a gúny hangjában úgy mar, mint a sósav. A lelkem pedig megvastagodott fallal körülvéve megacélozza tekintetemet. Szúrós szemmel nézzek rá majd egy erős lökéssel leperdítem magamról a vörös fiút, aki meglepetten gördül arrébb úgy figyel minket.

-Cukorkával akartam megjutalmazni a Merlin díjas alakításodat tegnap. Nekem sem volt kedvem ott ülni a teremben, de utánam nem ugrott volna senki, hogy megmentsen. Biztos jó ártatlan kislánynak látszani.

Keresztbe font karral a fiú körlet lépcsőjének korlátjának támaszkodva kacérkodva figyel engem. Lee nem tartja olyan viccesnek a beszólásait, mint azt bárki is várná, így még jobban kedvelem a fiút.

-Milyen kár, hogy senkisem kérdezte a nagy Fred Weasley véleményét. Nem kell semmi, amit te adnál, valószínűleg mérgező lenne. Az lenne a legjobb, hogyha távol tartanád magad tőlem, és nem csak hogy ne szólj hozzám, ne is nézz. Szia. -köszönök el a Rontól miután felpattanok a földről és felviharzok a szobámba, hogy a lehető legtávolabb lehessek ettől a fiútól.

Ott kicsapom az ajtót, mire Loory heves kuvikolásba kezd, a szoba ennek persze nem nagyon örül. A lányok a fejükre húzva a párnát vagy takarót, próbálják eltompítani a sipítozó hangot, nagyokat dünnyögnek közben.

Haragszom Fred-re azóta mióta ide jöttünk, mert állandóan a testvéremet és az apámat szidta. Mindig lenézett, mert miért ne nézne le egy Malfoy-t? George vele szemben általában kedves volt velem, mikor épp nem dörmögtem, húztam az agyát Jenn-el.

Valaki dörömbölni kezd az ajtón, és mivel a szobatársaim épp próbálnak vissza aludni gyorsan kinyitom. Egy első éves kislány áll velem szemben megszeppenve, mint akit ráerőltettek, hogy jöjjön ide. Biztos nem nyugtatja meg a dühös türelmetlen tekintetem, megrebben a szája sarka. Halkan bezárom magam mögött az ajtót, és kilépek a folyosóra.

-Egy fi-fiú keres téged-azzal elszalad, és a folyosó végén beugrik egy szobába.

Összeráncolt szemöldökkel indulok le a lépcsőn, pedig a lelkem mélyén tudtam, hogy ki akar velem beszélni, ő nem jöhet fel a lány részre, mert a lépcső csúszdává változna, de valószínűleg megvesztegetett egy alsóbb évest.