2.

917 35 2
                                    

A vágányokhoz senki sem kísér minket, így innentől kezdve a magunk urai vagyunk, ami a legfelszabadítóbb érzés a világon. Fürgén tekintgetve kapkodom a fejem jobbra balra, hogy magamba szívhassam a látványt, percről percre jobban érzem magam. A vonat felé lépdelünk. Draco úgy, mintha mindenkinél felsőbb rendű lenne, mindenkit félre lökve maga elől, én pedig a háta mögött barátságosan mosolyogva és lóbálva tagjaimat, egy tizennégy éves lánytól nem ezt várnák. Felmegyünk a vonatra, hogy lepakoljunk, ott vár ránk, Monstro és Crack.

-Sziasztok-szólok kedvesen, örülök, hogy láthatom őket.

Lepacsizok mindkettőjükkel majd helyet foglalok a legbelső ülésen, mivel az az én megszokott helyem, ezzel pedig senki sem szálhat vitába. Jennifer Wilson lép be a fülkébe. Gyönyörű szép gesztenye barna haja hullámos tincsekben omlik a vállára, fűzöld szemei ragyognak a boldogságtól. Egy aranyvérű családnak az egyetlen lány gyermeke, egyszer találkoztam a szüleivel, soha többet nem akarok, mert az én szüleim legalább csendben utálnak, az övéi nagyszájúak. De bármit megadnának, hogy Draco egyszer feleségül vegye Jennyfert , ez nem fog megtörténni. Felpattanok és magamhoz ölelem karcsú alakját. Ő a legjobb barátnőm annak ellenére, hogy Mardekáros, a sok előítélet az oka a viszályoknak, ha engem kérdeznének róla.

-Hiányoztál Syren!-szorít magához.

-Te is nekem Jenn!- suttogom a hajába, aminek mandula illata van.

Leül mellém, a fiúk segítenek elrakni a bőröndjét, majd óvatosan Crack felé sandít, aztán rám, elpirul, és egyből rájövök mi is történik, szemeim megnagyobbodnak szemüvegem takarásában, szám elnyílik, meglepetten kapom rá tekintetem, hogy a lány lelkébe láthassak. Nincs szükségem rá, az ijedt arcára van írva a tény, hogy oda van a fiúért.

-Tényleg? - kérdezem, a többiek is felém fordulnak értetlenül.

Jenn feláll, elém ugrik, a pulóverem ujjánál fogva felránt, hogy álló helyzetbe kerüljek aztán szinte kilök a kabinból, de én csak vigyorogva figyelem zavartságát. A fiúk kérdően néznek rám, én felhúzom a vállam és a lány után megyek, aki jó pár lépéssel lehagy engem. Beérve gyilkos pillantással néz rám, megfogja a karom, hogy menjünk tovább. Próbálom magam kimagyarázni neki, nagyon gesztikulálva lépdelek, teljes erővel arcon vágva valakit, aki a falnak vágódik valamit elejt én pedig megbotlok benne és arccal előre eldőlök, mint egy zsák krumpli. Pár pillanatig semmi sem történik, szerintem a barátnőm még levegőt is elfelejt venni. Aztán valaki a karomnál fogva felhúz, miközben rázkódik a nevetéstől. Előttem furcsa édességnek tűnő dolgok hevernek.

-Ez kész. Sosem fogom elfelejteni! - megragadja a vállam és úgy nevet tovább, csak homályos foltokat látok, eltűnt a szemüvegem.

-Óh, bocsánat, csak nem figyeltem-kérek gyorsan bocsánatot, de nem nézek jobban körbe, mert nagyon kellemetlenül éreztem magam.

Leguggolok és elkezdem felszedni a holmikat és egy hátizsákba tömködni. Aztán felállok és az illető felé tartom. Csak ekkor veszem észre, hogy ki, vagyis kik állnak előttem. A Weasley ikrek azok, hogy nem ismertem meg a két vörös pacát magam előtt. Elkapom a tekintetem és Jennyt próbálom elérni, de nem látom a szemüvegem nélkül, de bár lennék inkább vak, mert amikor Fred az orromra helyezi a szemüveget, az arcomat elönti a pír és a bűntudat megrebbenti az ajkam sarkát, nagy piros folt éktelenkedik az arca bal oldalán. A szívem még sosem vert ilyen hevesen. Nagy levegőt veszek aztán elszaladok Jennel együtt. Míg a mosdóba nem érünk észre sem veszem, hogy eltört a lencsém.

-Kösz- mondtam mikor megjavította Jennyfer, a tükörbe pillantok és leporolom magam.

-Mi volt ez? Miért segítettél neki, mikor feldöntött? -kérdezi olyan nála megszokott felháborodottsággal, mert valamin mindig felhúzza magát.

-Nem tudtam, hogy ő az, és egyébként is az én hibám volt! Pofán vágtam- mondom karba font kézzel-Amúgy is miattad jöttünk ide. Tetszik Crack?- váltok alacsonyabb hangnemre, és persze témát is, mert nem szerettem volna ezen tovább agyalni.

Nem szól semmit csak bólint egy aprót és mintha egy szelíd báránykává változott volna úgy bámul rám.

-Jó srác, kiskorom óta ismerem- mosolyogok Jennre. Őszintén örülnék neki, ha azok ketten összejönnének, mert egymásnak valóak.

-Menjünk vissza! -szól pár pillanat múlva, de azért körülnézett nem-e hallott meg minket valaki.

Bólintottam, és elindulunk vissza a kabinba. A padlón megpillantok egy pirulát, az ikreké, lehajolok mintha a cipőmet akarnám bekötni és gyorsan a zsebembe süllyesztem. A vonaton ezek után már nem történt semmi, azon kívül, hogy a többieket néztem és olvastam.

A Nagyteremben Seamus mellé ültem le, és várok, hogy végre elkezdődjön az ünnepség. A vonaton történteket szinte már el is felejtettem. Sohasem voltam undok fajta, de Draco rám ragasztotta a Weasley-k iránti gyűlöletét. Az ikrek tőlünk nem túl messze ülnek. Közöttünk volt Neville, aki mellettem ült, mellette Dean, Ginny , Ron, Harry. Nem tudom miért, de Neville-t szinte ugyan úgy szeretem, mint Draco-t olyan volt mintha a bátyám lenne. Dean viszont a legeslegjobb barátom. Draco nem kedvelte őket, de ő szinte minden Griffendélest utált. Nem szinte, rajtam kívül mindenkit.

-Képzeld Syren!-fordul felém Neville izgatottan- Ugye tudtad már, hogy idén nálunk rendezik meg a Trimágus Tusát!

-Na ne! Biztos nagyon jó lesz.

Valószínűleg lekéstem a nagy bejelentést, eszméletlenül szétszórt vagyok ma.

Átöleltem Neville-t, aki barátságosan hátba veregetett.

-Milyen volt a nyarad? -kérdezi mögöttem Seamus.

-Öhm... Képzeljétek ott voltunk a Kviddics döntőn. -lelkendezek-olyan jó volt és még Harryvel is találkoztam, bár utána volt egy kis kavarodás vagy nem tudom, nagyon hamar hazaértünk.

Neville, Dean és Seamus ábrándozva néznek rám.

-Találkoztál Viktor Krummal?-pislog rám Dean.

-Igen. Még egy autógrammot és kaptam tőle-vigyorgok rájuk büszkén.

-Neked jó nyarad volt- szomorodik el Neville-Engem a nagyi nem engedett el szinte sehova.

-Óh, sajnálom-simogatom meg a kezét.

-És nektek? -kérdeztem Dean-től és Seamus-tól.

-Elment-szól Dean.

-Jó volt-mondja Seamus.

Megfájdul a szívem, hogy a barátaim miattam szomorkodnak, mert nekünk több pénzünk és befolyásosabb szüleink vannak.

-Sajnálom, tényleg srácok.

-Mit? - néz rám mind a három fiú.

-Hogy elszomorítottalak titeket.

-Nem a te hibád-szól Dean és Neville egyszerre.

Felnézve az ajtónyitódásra azt látom, hogy Diggory lép be és a Hugrabugosok asztalához veszi az irányt. Csak nézem őt, szinte pislogás nélkül. Eszembe jutnak azok a szörnyű emlékek, amik hozzá kötnek. A szemeim égni kezdenek a visszatartott könnyektől, de nem engedhetem ki. Érzem, hogy abba kell hagynom, hogy saját magamat, vagy őt ostorozom a történtekért, ismét ránézek. Felém pillant és megvetően elhúzza a szája sarkát. Szédülni kezdek a szívem mintha pár ütemet ki is hagyott volna.

-Syren!-hallom valaki hangját, de nem tudom ki lehet az, mert elsötétül előttem a világ.

Érzem, hogy valaki felemel a földről, képtelen vagyok megmozdulni. Pár percig csak halad majd letesznek egy ágyra.

Ez volt az én legnagyobb problémám. Pánikbetegséggel küzdök, és ha ez még nem lenne elég, kicsi korom óta animágussá akartam válni, anyám pedig segített tanárt is fogadott nekem, sikerült is, nagyon sokat gyakoroltam. De abba egyikőnk sem gondolt, hogy esetleg állattá változhatok egy-egy roham következtében.

Lassan vettem a levegőt és próbáltam lenyugodni. A képek nem akartak megszűnni a fejemben.

-Hé ! Mit keresel te itt? És hol a fenében van Syren?- ordította Draco. 

Most ennyit tudtam hozni. Remélem tetszik, és ha igen akkor comment vagy vote-oljatok. Puszi :*

Malfoy family shameWhere stories live. Discover now