Fanfiction fordítás: Feltámadás (Resurrection)

7. fejezet

A fordítás az író, Cordys-Vision engedélyével történik!

Az eredeti történetet itt találjátok: https://www.fanfiction.net/s/10333346/7/Resurrection

Tris

Nehéznek érzem a testemet. Ez az első dolog, amit meg kell szoknom. A szilárdságot és a súlyt. Még így ágyban fekve is érzem. Forgolódok, hogy kényelmes testhelyzetet találjak. De nem találok. Ingerülten felsóhajtok és felülök. Minden olyan furcsa és más lett. Caleb már inkább férfi, mint fiú, és ez ijesztő. És ott van Tobias, aki pontosan olyannak tűnik, mint régen volt, de olyan fájdalmat látok a szemében, amit eddig nem, és félek, hogy ezt én okoztam. A bűntudat elsöprő. Felkészültem rá, hogy együtt éljük le az egész életünket, de mindent tönkretettem

De lehet, hogy most kaptunk egy második esélyt.

Még mindig szeretem őt, és tudom, hogy ő is szeret engem. Éreztem a rövid és kínos csókunkból, amit félbeszakított a rosszullétem. Visszahanyatlok a párnára, amin még érzem Tobias illatát. Mosolygok magamban. Ez az ő oldala az ágyban. Önkéntelenül megtaláltam, pedig nem is gondoltam rá.

Ez nem fair. Én itt vagyok, ő meg odakint, pedig mindketten szeretnénk együtt lenni, és nagyon fáj, hogy nem lehetünk.

Kimászok az ágyból, egy pár pillanatig várok, mert még mindig újnak érzem a lábaimat, aztán kimegyek a hálószobából. Egy pillanatra megállok az ajtóban, hogy a szemem hozzászokjon a sötétséghez. Tobias és Cara a padlón fekszenek együtt, Cara befészkelte magát a karjaiba, Tobias pedig úgy öleli, mintha ez lenne a legkényelmesebb dolog a világon.

Ha őszintén belegondolok, örülök, hogy Tobias rátalált Carára. Ha nem jöttem volna vissza, szerettem volna, hogy Tobias boldog legyen. Hogy találjon valakit, aki vigyáz rá.

De ez most nem tűnik tisztességesnek. Ebből az egész helyzetből semmi nem tűnik annak. Soha nem vettem észre, hogy milyen szép Cara, még álmában is. Tobiasnak bejönnek a szőkék. Ez mosolyra késztet. Tobias megmozdul álmában, Cara elfordul, és már nem ölelik egymást. Átmegyek a nappalin, és letérdelek Tobias mellé.

Megérintem a meztelen vállát, erre úgy ugrik fel, mintha rálőttem volna.

Elmosolyodom.

- Szia... - suttogom.

Rám néz, egy halvány mosoly jelenik meg az ajkán.

- Szia... Minden rendben?

Bólintok.

- Igen, jól vagyok, csak... nem tudok aludni.

Cara sóhajt álmában. Tobias nézi egy pillanatig, aztán újra rám néz.

- Akarsz sétálni? – kérdezi.

Lelkesen bólintok. Bármit, csak ne kelljen megint megpróbálnom aludni.

...

Sötét van odakint és hideg, de beburkolózom Tobias kabátjába, és élvezem, ahogy az éjszakai levegőt érzem az arcomon. Tobias kezét a zsebébe süllyesztve sétál mellettem, és szemmel láthatóan ideges. Ideges? Ez furcsa. Nem akarom, hogy ideges legyen mellettem.

- Nos... - mondom, miközben a földet rugdosom. – Hogy állnak a dolgok?

Felém fordul, felvonja a szemöldökét. Oké. Ez egy hülye kérdés volt.

- Úgy értem... Mi történt?

Oldalra billenti a fejét.

- Azt akarod, hogy kezdjem az elején?