Fanfiction fordítás: Feltámadás (Resurrection)

2. fejezet

A fordítás az író, Cordys-Vision engedélyével történik!

Az eredeti történetet itt találjátok: https://www.fanfiction.net/s/10333346/2/Resurrection

Cara

Úgy érzem, egy kő van a gyomromban, ahogy a zárba dugom a kulcsot, hogy kinyissam a lakásajtót. De az kinyílik, mielőtt elfordíthatnám a kulcsot. Tobias áll velem szemben fekete pulóverben és kék farmerben, mezítláb.

- Hé, hol voltál? – kérdezi, kíváncsian felhúzva a szemöldökét. Mindent meg szoktunk beszélni, hogy hova megyünk és miért, de mostanában hazudtam neki, hogy merre jártam péntekenként az elmúlt hónapban.

- Csak... kint... nem tudom. Sétáltam. – Nyelek egy nagyot. Tényleg nem tudok hazudni.

De Tobias bólint, oldalt lép, hogy be tudjak menni a lakásba. Kicsi lakás, de a miénk. A nappali a konyhával egyben van, viszont ez így kényelmes Tobiasnak... és nekem is.

- Csináltam vacsorát.

Megállok, összeráncolom a homlokom. Elvigyorodik.

- Oké – emeli fel a kezét. – Evelyn itt volt nemrég. Ő csinált vacsorát. De néztem. És segítettem... egy kicsit.

Megrázom a fejem, grimaszolva leveszem a táskám a vállamról és leülök a kanapéra. Kék ruhát viselek. Világosabb kéket, mint a Műveltek. De kék, ez kétségtelen. Tobias gyűlöli, ha kéket viselek. Ez talán egy kis dacos kísérlet volt az elszakadásra, mielőtt az elkerülhetetlen lesz.

- Ha legközelebb itt lesz, megköszönöm neki. – Lerúgom a cipőmet, és elindulok az asztal felé, az odaszórt levelekért. Gyorsan végignézem őket.

Tobias figyel engem, és azonnal tudom, hogy rájött, hogy eltitkolok valamit.

- Mi a baj? – kérdezi feszülten.

Felnézek, a boríték még mindig a kezemben.

- Tessék?

- Mi a baj? Minden levelet úgy megvizsgálsz, mintha halálszérumot keresnél.

Sóhajtok, leteszem a borítékokat az asztalra.

- Én csak... aggódom érted. Néha.

Felvonja a szemöldökét.

- Miért aggódsz?

Hallgatok, az alsó ajkam remeg. Ettől csak még nyugtalanabb lesz.

- Cara – szólít meg újra. Felemeli a kezét, végigsimítja az ajkamat.

Mély levegőt veszek.

- Már majdnem hat éve...

Megmerevedik.

- Tudom, hogy milyen rég volt – mondja lágyan.

- És még mindig nem engeded senkinek, hogy Tobiasnak szólítson... - Összerezzen, mintha áramütés érte volna.

Behunyom a szemem.

- Még mindig nem vagy túl rajta... és néha úgy érzem, hogy ez rendben van. De néha megrémít. Máskor meg csodálkozom, hogy miért vagy velem... Csak hogy enyhítsek a fájdalmadon egy ideig, vagy őszintén számítok neked? – mondom remegő hangon. Valójában nem ezt akarom eltitkolni előle. De emiatt aggódom leginkább. És ezzel fogom eloszlatni a gyanakvását. Még ha dühös is lesz rám. Nem szeret Trisről beszélni. Sokkal inkább, mint azt, ha valaki az igazi nevén szólítja.