Akarlak [Befejezett]

49

Pillanatoknak nevezünk őket. Olyan apró, szinte észrevehetetlen egységei az életünknek amik úgy rohannak át felettünk hogy nem áll módunkban kiélvezni, vagy megragadni őket. Milliárdnyi olyan momentum ami úgy telik el hogy semmilyen nyomot nem hagy maga után.
Aztán jön egy ami mindent felborít, egy olyan pillanat amikor érzed minden megváltozik, minden ami eddig körbevett , az emberek a helyszínek, az emlékek érdektelenné válnak. Egy számít csak maga a pillanat.
És aznap utolért a pillanat. Ahogy ott álltam az üveg ajtó elött és Briss testét néztem ami eszméletlenül meredt a semmibe. A világ meszünt a hangoktól, és a tökéletes némaságba burkolózott. Meredten álltam az üveg elött, karommal megkellet tasztanom magam két oldalt mert féltem hogy darabjaimra hullok. Az ablak hidegen feszűlt a karomnak, a lábam pedig erőtlenül remegett a padlón.
Fogalmam sem volt hogy kerűltem ide. Abban a pillanatban ahogy Wikk letette a telefont és zokogva közölte hogy Briss korházba került megszünt a világ. Nem fogtam fel semmit a környezetemből, csupán egy dolog járt át, a vérfagyasztó rettegés. Nem tudom mennyi idő telt el azóta hogy az üvegfalon keresztűl bámultam Briss testét, amikor hozzám lépett egy nővér.
-Elnézést Uram. Szólított meg a négyvenes éveiben járó vékonyka nővér.-Hozzá tartozója a hölgynek?
Pillantott Briss sápadt teste felé.
-Igen! Vágtam rá azonnal, de szíven ütött a valóság. Nem vagyok én itt senki. Soha semmilyen közöm nem lehet a lányhoz és akármi is zajlik nem több mint egy illúzió. -vagyis nem.. csak egy .. -akartam folytatni amikor. Egy hölgy a szavamba vágott.
-Igen hozzátartozó. Fogta meg a vállam Briss édesanyja. Kék szemei vörösen ültek sovány arcában, mégis szikla szilárdan állt, nem mutatta gyengeségeit a világnak, ahogy én ott álltam mellette, rettegve és összetörve.
-stabilizálodott az állapota. De egyelőre nem ébresztettük fel a fájdalmai miatt. -próbált megnyugtatni a nővér mindkettőnket.- Ha bármi változás lenne azonnal szólok önöknek. Majd egy apró mosolyt küldve nekünk megfordult és elsétállt.
Fájdalmai? Édes istenem mi történt? Olyan erővel hatott rám a sokk hogy a tudatomig el semm jutott mi is történt. Csak egyett láttam magam elött. A csövek között fekvő lányt akiért megszakadt a szívem.
-Mi történt? Fordultam Mrs. Tramerhez. Pillantásának mélysége túl sok titkot sejtetett.
-Tegnap éjjel megtámadták az utcán, valaki kirabolta, és hason szúrta egy késsel. A lépét nem tudták megmenteni, és az éjjel még megkellet operálni. -az asszony hangja elcsuklott. És egy kövér könnycsepp ereszkedett le az arcán, görcsös kezével próbálta eltörölni, elrejteni. Mint ha gyomorszájon vágtak volna. Tegnap este amikor kitettem a házuknál, olyan nyugottnak és békésnek tűnt. Ahogy belépett a házba és hátra pillantott... És akkor egy pillanat alatt ugrott be minden. -De asszonyom.. tegnap este én vittem haza a lányát. Aki bement a házba egyenest.- a nő arca hirtelen újra sziklává vált. Minden érzelem egy másodperc alatt tünt el onann.
-Az utcán történt a támadás. Mondta rezenéstelen arcal.
-Dehát Mrs. Tramer én kísértem haza. Nem támadhatta meg senki. Hangom elfullott az indulattól és a fájdalomtól.
Ajka megremegett. És a gránit kemény arcon patakkén kezdtek ömleni a könnyek.
-Nem tehetek semmit. Zokogta tenyerébe temetve az arcát. -Menekülj Theo amíg teheted. Suttogta sírva majd sarkon fordult és kiszaladt a teremből. Összezavarodva álltam az ajtóra meredve amint eltünt a hölgy. Ezt mégis hogy értette? Biztos voltam benne hogy Brisst nem az utcán támadták meg. Abban meg méginkább hogy Mrs. Tramer tudta ki volt. De mégis miért nem mondja el? Mitől retteghet ennyire? Mi lehet annyira borzasztó hogy képes miatta eltűrni azt ahogy a lánya a kórházban fekszik csövek között.
Wikk a várakozó egyik kék székében űlt és görcsösen összekulcsolt kezeit bámulta.
-Nem hiszem el.. ez nem lehet. Mantrálta magában egyfolytában.
-Ez nem történt meg..
-De Wikk megtörtént! Üvöltöttem rá ingerülten.- igen megtörtént. Briss itt fekszik mert valaki megtámadta, és attól hogy egyhelyben ülünk nem lesz semmi. Érted Wikk ?! Valaki megkéselte...-a mondat végére elcsuklott a hangom, és már nyoma sem volt az elöbbi üvöltésnek ami összerezensztette a megtört lány a székben.-Feltudod ezt fogni? Majdnem elvesztettük ..én..én..belehalnék.. suttogtam. És éreztem hogy minden szó ami elhagyja az ajkam szín igaz.
Wikk felállt a székből 2 óra zokogás után az üveghez lépett és egy gyenge csókot dobott Briss felé.
-Vigyázz magadra kislány. Kisírt szemeivel hátra pillantott és csak három szót szánt nekem.
-Vigyázz rá Theo.
Biccentettem majd a szőke lány kilépett az ajtón és eltünt.
Igaza volt Wikknek. Vigyáznom kellett rá. De amit Briss anyja mondott nekem.. hogy értette hogy meneküljek? Mi elől? És hova? Akármennyire is megrémitett ez az egész tudtam hogy maradnom kell ameddig csak lehet.
Órák teltek el amíg megnem láttam apámat besétálni a terembe.
-Theo hát te mi a francot keresel itt? Szegezte nekem a kérdést. De abban a pillanatban ahogy Brisst takaró fal mögé pillantott. Megakadt a szava.
És én csak annyit tudtam mondani.
-Kérlek segítst megmenteni.