Akarlak [Befejezett]

4

Szerettem iskolába járni. Nem értettem a többi gyereket miért siránkoznak minden reggel, mikor el kell indulni. Nekem megváltás volt a suli és egyben az egyetlen lehetőségem, tudtam, hogy anyám soha nem lenne képes fizetni az egyetemet így muszáj volt ösztöndíjért küzdenem.

Idén végzem ugyan, csak de a vizsgáim nagyját már tavaly letettem. Minél előbb menekülni akartam ebből a pokolból.

Már számoltam a napokat mikor végre felkaphatom a táskám és kiléphetek, ebből az életéből az újba ahol senki nem ismer, és tiszta lappal indulhatok, de még van fél év. Fél év, amit valahogy túl kell élnem, és igen ez is kihívás, hogy életben tudjak maradni addig.

Az iskolában nem volt különösen sok barátom, sőt hazudnék, ha azt mondanám, hogy 10 embernél többel beszélek a gímiben. És ebbe beleszámoltam a menzás hölgyet is. Egyszerűen nem bírom, az embereket lehet antiszociálisnak nevezni, de feszengek tőlük. Túl sok ember túl sok kérdés túl sok titok. Egyetlen ember áll hozzám mindenkinél közelebb.

Wik, a barátnőm, akit már akkor ismertem, amikor még szinte járni sem tudtam. Anyám és az ő anyukája Tiffanni munkatársak és gyakran vitt át hozzájuk játszani, amíg kicsi voltam. Wik családja nagyon jómódú volt, édesanyja csupán szenvedélye miatt és talán egy kis feminista büszkeség miatt járt dolgozni.

Ők is sokat voltunk nálunk Apa haláláig, onnantól csak én látogattam őket. Együtt tettük meg az első lépéseket, együtt nevetünk a kedvenc rajzfilmjeinken és együtt ettük betegre magunkat pálcikás jégkrémmel.

Wik és én testvérekké lettünk. Mindenben egymásra támaszkodhatunk. Ő sosem kérdezett semmit, ha 14 évesen éjjel 2kor a verandájukon ülve zokogtam, mert oda menekültem nem kérdezet, csak behívott és együtt sírtuk álomba magunkat. Én a múlt miatt ő azért mert én sírok Hatalmas szíve van és úgy tud szeretni mint senki a világon.

Amint beléptem a főbejáraton és lehúztam a csipogom, ahogy a rendes lányokhoz illik éles hang csapta meg a fülem, amit a folyosón tartózkodó diákok tömegének összefolyó beszéde sem tudott elnyomni.

-Bri !- Kiabált a hosszú folyosó túlsó végéről.- Bri!- Velem ellentétben ő szeretett a figyelem középpontjában lenni. Vadul integetetett és felém szaladva a nyakamba vetette magát. Szinte fellökött. De időben visszanyertem az egyensúlyom a falnak támaszkodva, és le tudtam fejteni magamról a karjait.

- én is örülök neked Wik, de nem muszáj, megfujtanod minden reggel vagy csak arra gyúrsz hogy egy nap tényleg megfujts?. Mert akkor nagyon jó úton haladsz

- Jó bocsi. - mondta kényes hangon és egy nagy cuppanós puszit nyomott az arcomra piros rúzsfoltot hagyva ott. Eltúlzott gesztusokkal letöröltem grimaszolva mire ő pedig

rám öltötte nyelvét, kinevettem. Senkitől nem viseltem el, ha megérintenek csupán Wiktől. Amit ő ki is használt szerencsétlenségemre. Wik álig érő tejföl szőke haját babrálva kezdett bele a mondani valóiba, amik általában összefüggéstelen hadoválások rockbandákról, filmek és könyvek közti orbitális különbségekről és az új almás pite receptjéről. Sosem állt be a szája De ma azonban csöndes volt furcsamód.