"piece of mind" ♢ kpop oneshots

⚣ JaeYong: supernatural | "the devil possesed him"

Az éjszaka leple sötétségbe borította a Szöuli elmegyógyintézet udvarát és folyosóit, ezzel ijesztō külsōt kölcsönözve annak. Ilyenkorra minden oda bezártnak a szobáikban kellett volna lenniük, de természetesen voltak olyan lázadó lelkek akik megtagadták az alvásidōt.

23:57 volt, majdnem éjfél, s néhányan még mindig az épületbe egyes részeiben bújkáltak. Jaehyun például lábujjhegyen járkált oda-vissza a folyosókon, kimanōverezve a gondozókat, akik ōt és néhány másik intézetest hajkurásztak a házon belül.

Néha felkuncogott ahogy a lábak kopogása a fapadlón elcsöndesedett a közelben, aztán tovább indult egy másik irányba. Ezzel a képességével - úgy gondolta - még betörō is lehetett volna.

Szeretett arra az osztályra járni ahol a különzárkák voltak. Ott mindig láthatta azt a fiút, Taeyongot, aki legtöbbször normálisan viselkedett. Legalábbis amikor a társalgóban látta, halvány mosollyal a sápadt arcán. Talán nem is volt odavaló, lehet hogy ōt is úgy hozták be mint Jaehyunt: egy tévedés alapján.

De akkor miért kapott különzárkát?

Persze maga Jaehyun is sokat változott miután megannyi "dilinyóssal" találkozott és élt együtt az elmúlt évben. Magához beszélt, mert úgy vélte másban nem bízhat meg, s örömmel ijesztgette az ápolókat amikor azok bementek a szobájába. Viszont legbelül ugyanaz a fiú volt aki régen: megfontolt, okos és sármos.

Kíváncsisága azonban megállíthatatlanul hajtotta hogy többet megtudjon Taeyongról s az ittlétének okáról, ezért hát lábujjhegyen lépkedve ment tovább a folyosó vége felé miközben az óra éjfélt ütött. Balra fordulva azonban fura hangok ütötték meg fülét; mint egy mondóka, vagy egy varázsige. Monoton hang, mely Taeyong vékony ajkaihoz tartozott, s mormolás hangzott a folyosó másik végébōl.

Jaehyun még mindig lassú léptekkel haladt a hangok irányába, majd mikor meghallotta mit is mond Taeyong, megtorpant. Mintha valakihez beszélt volna; valakihez aki nem válaszolt neki.

"Készen állok."

De mire? Mire áll készen Taeyong?

Ahogy Jaehyun hangtalan léptekkel ment mégközelebb a vasajtó felé, kaparó hangok kezdték bántani a fülét. Mint mikor a a táblán végighúzza valaki a körmét.

Végül rögtön az ajtó mellett megtorpant és a falhoz simult hogy a kis rácsos kukucskálón keresztül biztosan ne vegye ōt észre a fiú.

"Átadom magam az uralmadnak." - hallotta ismét a férfias hangot, ami ezúttal sziszegésre hasonlított.

Jaehyun szívverése felgyorsult a kissé idegen helyzet miatt. Adrenalin és félelem uralták testét, amelyeket remegéssel jelzett külseje. Nem tudta hogy mi is történik éppen; még sosem hallotta Taeyongot így beszélni és sosem volt ilyen helyzet tanúja.

Légzését a minimálisra vette, ám emiatt az késōbb nehézkessé vált ahogy a légszomja jelentkezett. De nem kelthetett feltūnést, így minél halkabban vett egy mély levegōt annak reményében hogy a kaparászó hang majd elnyomja annak hangosságát.

Ám ez nem így volt. A zaj hirtelen maradt abba és így a mély légzése hallhatóvá vált. Túl csöndes lett minden. De csak egy pillanatra, mert azután Taeyong szobáját fájdalmas ordítás töltötte meg, ami teljesen abba is maradt nemsokára. Jaehyun megugrott az ijedtségtōl. Az a sikítás biztos hogy Taeyongtól jött, s Jaehyun készen állt hogy belépjen a magánzárkába.

Kezét meggondolatlanul nyújtotta a zár felé, ami egy kattanás után - mikor még hozzá sem ért - magától kitárult. A szoba üresnek tūnt, Taeyongnak hūlt helye volt.