Az utat végtelen feketeség borította azon az éjjelen. Egyedül az autóm fényszórója világította meg azt, ám ez is csak pár méternyire szabadította fel az utat a teljes sötétség leplétōl.
Könnyeim csak úgy záporoztak, ami méginkább nehézkéssé tette a tisztánlátást számomra. Sírtam. Már évek óta nem hullajtottam egy csepp könnyet sem, de akkor úgy éreztem, hogy képtelen vagyok vissza tartani a fájdalmam jelét.
Nem volt senkim többé.
A szüleim rég elhagytak, de most a bátyám is magamra hagyott és a barátnōmet sem érdekeltem többé.
Olyan egyedül éreztem magam.
Mintha az egész világ ellenem fordult volna. Aztán már csak azt vettem észre hogy a talpam a féket nyomta teljes erōvel. Az autóm alig egy méterre állt meg elōtted.
Ott álltál az út közepén mozdulatlanul, s félelemmel telt szemeiddel bámultál az én könnyekkel teltjeimbe a szélvédōn keresztül. Fénysebességgel téptem fel a jármūvem ajtaját hogy aztán megtudjam jól vagy-e.
Úgy féltem.
Nem azért mert börtönbe kerülhettem volna ha elgázollak, hanem mert láttam azt az ártatlan pillantást ami megmozgatott engem legbelül.
Hogy csinálod?
Hogy vagy ilyen elbūvölōen szép még a legnehezebb idōszakokban is?
A választ még a mai napig sem tudom. Viszont sokmindent megtudtam rólad ezután, amiket azóta is titokban ōrzök, mert a történeted hasonlított az enyémre.
Beszálltál az autómba és visszavezettem a lakásomhoz, ahol még mindig sokkos állapotban voltál. De végül megtört a jég.
Elōször csak a nevedet mondtad el; a legszebb nevet amit életemben hallottam: Jeon Jeongguk.
Majd minden mást szépen lassan megosztottál velem. Azt mondtad nincs hol aludnod, ezért hagytam hogy a lakásomban legyél pár napig.
Azután pedig el sem akartalak engedni. Az egyszemélyes családommá váltál, ami hihetetlenül kellemes melegséggel töltötte el a szívemet.
Együtt mentünk vásárolni, kosarazni, sétálni; együtt néztünk horrorfilmeket, amiket aztán jól kiröhögtünk és együtt lélegeztük. Mert olyan volt mintha egymás részévé váltunk volna.
Kezdtem... beléd szeretni.
Beléd; egy fiúba, aki négy évvel fiatalabb voltál nálam. Lehet hogy rossz ötlet volt. Biztos voltam benne hogy a világ el fog minket ítélni. Legalább is engem, de nem érdekelt annyira.
Azt nem tudtam hogy te is hasonlóan érzel-e irántam, de reménykedtem. Egy nap pedig minden erōmet összeszedve randira hívtalak és legnagyobb meglepetésemre beleegyeztél.
Nem volt semmi különös, csak rendeltünk pizzát és megnéztünk egy filmet. S én végig arra gondoltam hogy mennyire szeretném ha megcsókolnál.
És akkor megtetted.
Ívelt ajkaid gyengéden simultak az én vöröses számra. Lassú táncot jártak ajkaink, miközben tenyereid az arcomon pihentek.
Akkor jöttem csak rá. Túl tökéletes voltál nekem. Túlságosan is hasonlítottunk. Az a csók pedig olyan volt mintha meg sem történt volna. Mintha csak a szoba forró levegōje játszadozott volna a szám peremén.
Tudtam hogy nem vagy igazi.
Hirtelen minden veled kapcsolatos emlékem felelevenült. Mikor majdnem elütöttelek; csak egy ártatlan nyulat láttam az autóm elōtt. Majd mikor az elugrált, én tovább hajtottam.
Senki sem kosarazott velem. Senki sem nézett velem horrorfilmeket. De legfōképpen senkit sem nevezhettem a családomnak, a szeretōmnek.
A szemeim rebegve nyíltak ki. Ott voltál elōttem még mindig. Szerelemmel néztelek még úgy is hogy tudtam hogy én kreáltalak. Pontosabban az elmém volt.
De készen álltam rá hogy hazugságban éljem az életemet, mert túlságosan féltem az egyedülléttōl. Te voltál az én mentsváram.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
