Be my Jagiya - J-Hope ff. [~Befejezett]

5. Rész - Pabo

"Aite aite aite aite aite aite aite
You got me feeling like a Feeling like a Papillon.!"
sry.. nem tudom kiverni a fejembőlXD
Ayo Reményeim😄. I´m your Hope, I´m your angel❤
Itt vagyok az új résszel és köszönöm annak, aki leírta az előző
rész alá, hogy mi tetszett, mit gondolt a sztoriról.
Nagyon sokat jelentett nekem és nagyon hálás is vagyok érte
Hatalmas szeretettel posztolom nektek most ez a részt
és remélem, hogy mindenkinek el fogja nyerni a tetszését.❤
Jó olvasást Babe-s❤❤

xXSunnyXx

Délután egy óra körül, a telefonom iszonyatos csipogásba kezdett miközben én az ebédet csináltam Hoseoknak. Gyorsan tettem arrébb a fakanalat és mentem oda a készülékemhez, amin Mrs. Jung neve virított. Kisebbet sóhajtva húztam el a zöld ikont és emeltem a telefonomat a fülemhez.

-Halló?! -köszöntem bele, s a túloldalról egy hangos örömködés volt hallható.

-Szervusz drágám én vagyok! Hoseok anyja. Hogy vagy édesem? Minden rendben? -kérdezte izgatottan és olyan hangosan, hogy elkellett tartanom a fülemtől az eszközt.

Aranyosnak találtam, hogy ennyire aggódott a fiáért. Nekem valahogy nem rémlett, hogy a szüleim hívtak volna már másnap, ha elutaztak valahova még régen, mikor nem tagadtak ki ugye.

A telefonálásom közben mozgolódást érzékeltem a jobb szemem perifériájában így egy gyors pillantást vetettem oda, majd fordítottam teljes figyelmem a szemben lévő falnak. Hoseok jött le az immáron üres tálcával a kezében. Nem akartam ránézni, hisz lehet valami olyat tennék, ami miatt megint bántana vagy kiakadna. Az igazság az volt, hogy kezdtem félni tőle.

-Igen minden rendben van Mrs. Jung. -mondtam és közbe fél szememet a srácon tartottam látatlanban.
Mikor már egy ideje szenvedett a tálca egyensúllyozásával inkább odamentem hozzá és kivettem a kezéből, hogy utána eltudjam mosni. Megint remegtek a kezei, így nem akartam, hogy tovább szenvedjen a tálcával.

-Na és Hobi? Ő jól viselkedik? -kérdezte, mire elkomorodtam. Mit kellett volna mondanom?

Hát igazából majdnem megütött és folyamatosan gonoszkodik. Ja és el is akart küldeni.... nem ezt nem fogom mondani neki biztosan.

-Hogy Hoseok? -mondtam szándékosan hangosabban, hogy a srác is tudja, hogy róla van szó. Mondjuk a hirtelen megfeszült lényéből egyértelműen megértette, hogy akár be is köphetném és akkor egy nem épp kedves és nyugodt beszélgetés várna rá a közeljövőben az anyjával.
-Nagyon jól... viselkedik(?). Kijövünk és mindenben segítőkész. Nem kell aggódnia miatta. Élvezze csak az utazást. -mondtam, mire míg a vonal másik végén lévő személy megkönnyebbülten sóhajtott fel, addig a velem egy térben tartózkodó srác kérdőn felvonta a szemöldökét és úgy nézett engem.

-Oké. Vigyázzatok magatokra és hívj azonnal, ha valami gond van. -mondta boldogan, majd már le is tette a telefont.
A háttérzajokból ítélve épp valami bálon lehetett, mivel csak úgy dübörgött a zene. Talán ezért volt annyira boldog.

Sóhajtva tettem zsebre a telefonomat és láttam hozzá a szennyes edények elmosogatásához. Azért nem használtam a mosogatógépet, mert kicsit el kellett vonnom a figyelmemet a, feltehetőleg, mögöttem álló srácról és abban a "félkézzel mosogatás, félkézzel főzés" tökéletesen segített.

Pontosan úgy kellett volna viselkednem mint egy normális "cseléd". Láthatatlannak lenni és pártatlannak. Persze ez nekem nem akart menni sehogy sem, mivel észrevehetően mindig konfliktusba kerültem vele. Már mikor azt kezdtem hinni, hogy elment, ő hirtelen megragadta a karomat és megfordított.