Be my Jagiya - J-Hope ff. [~Befejezett]

2. Rész - Miért foglalkozok vele?

Ayo Reményeim!
Itt is van a második rész így el is magyarázom a
"Kitalációs" részt.
Nem teljesen lesz élethű Hobi "betegsége",
így az 'orvostudományhozértők' kérem nézzék el nekem,
ha valamit esetleg túlzok vagy kitalálok.
Mindenesetre remélem, hogy tetszik nektek ez is.😘
Jó olvasást💗

xxSunnyxx  

Mozgalmas napom hamar véget ért. Mivel nekem kellett zárnom, így én maradtam bent legtovább, s így engem ért az a megtiszteltetés is, hogy korom sötétben mehettem haza. Kulcsaim zörgése törte meg a kísérteties csendet az utcán. Gyorsan bezártam s azonnal elindultam a lakásom felé, hogy még csak véletlen se merüljön fel benne egy horror film jelenete. Mindig kicsit paranoiás voltam így a megkéselés, szellemjárás és vámpírtámadás is szóba jöhetett nálam.

Gondolataim akaratlanul is Hoseokra terelődtek, aminek nagyon örültem a késői órában. Ha mindent jól vettem le, akkor az anyja szerint ez az ő hibája, mármint hogy remeg a keze. Szerinte nem próbálkozik eléggé ellene és ezért viszi el olyan helyekre ahol sok ember van, hogy hátha akkor inkább abba hagyja az esetleges leégése miatt. Furcsa nevelési stratégiája van, az biztos. Lefogadom, hogy nem tudott enni és azért akadt ki az étteremben. Hisz ha annyira remegett akkor is a keze, hát, eléggé kis esélye volt arra, hogy akár egy falatot is lenyeljen anélkül, hogy ki ne öntené azt.

Nagyot sóhajtva lépkedtem tovább az elhagyatott utcán. Az épület, ahol a lakásom helyezkedett el lassan látóterembe került és a gyermeki félelmem is csökkeni kezdett, habár az egész ijesztőbb hatást kelltett, mint az utcák.
Kicsit régi ház volt, a festék már pattogzott le róla néhány helyen és ezért tudtam volna hasonlítani egy kicsit jobb állapotban lévő kísértetházra. Szerencsére a lift azért működött, így nem kellett a, már így is mázsás súlyú végtagjaim felvonszolnom a másodikra. Amint sikeredett elmásznom az ajtómig, majd ki is nyitnom azt, megkönnyebbülve dobtam le minden cuccom magamról és indultam meg a konyhába, hogy valami ehető után kutassak a hűtőmbe.

Hamar találtam kenyeret és vajat így ötletes módon vajas kenyeret ettem aznap este. Egyik unokatesóm mutatta még anno ezt a "trükköt" és be kell, hogy valljam, számomra laktató volt. Mint villámcsapás hatolt elmémbe a semmiből a felismerés, miszerint Hoseok miért nem akart velem kezet fogni. Oké, lehet hogy picit antiszoc, de a remegését nem akarja felvállalni egy kézfogás erejéig?

De kis butus... hisz engem egy cseppet sem zavart volna.

Miután megettem terjedelmes vacsorámat, sikeresen vettem egy frissítő zuhanyt és újult erővel vágódtam be az kicsinyke ágyamba, hogy előkapjam a laptopom. Annyi volt a(z egyik) hátránya a szüleim kitakadásának, hogy nem volt valami sok pénzem, így ruháim sem voltak nagyon és a bútoraim is épp hogy verdesték a "normális" mércéjét. Szerencsére otthonról elhoztam a laptopom és a telóm, így nem kellett ősemberként élnem.  Ujjaim gyorsan vertek le minden egyes billentyűt, miközben bementem a Google-ba és elkezdtem keresni egy bizonyos dologra a választ. Mivel az orvosi már rég volt így muszáj volt egy kicsit frissítenem a tudásom.