Melletted -Dzsudzsák Balázs & Németh Krisztián Fanfiction- |Befejezett|

52. rész

*Varga Laura*

-Az agyamra mentek! Hidjétek el, hogy nélkületek is összerakok egy győztes válogatottat!- mondja, mire mindannyiunkban meghűl a vér. Mert erre egyikünk se számított.

Egyikünk se mondott semmit. Látszott Storckon, hogy mérlegeli magában a dolgokat, mi meg nem akartunk belepofázni. Úgy tűnik, jó úton járunk.

-Ahj, faszom- kezdi magyarul. Na, ez legalább megy neki- Jó, maradhattok. De nem tudódhat ki, hogy valójában nem is vagy orvos! Mindent úgy csinálunk mint eddig, világos?- intézi nekem a szavait, mire határozottan bólintottam. Hát hogy ne lenne világos? Megtarthatom az állásom!

Mintha egy gólörömről beszéltünk volna, úgy ugrottunk egymás nyakába. mint boldogok voltunk, hiszen ezt együtt értük el.

-Köszönöm, srácok!- mondom meghatódottan. Hiába vertem át őket többször is, itt vannak velem- remélem nem haragudtok mostmár rám.

-Lau, mi sose haragudtunk. Se az állásod miatt, se a cikk miatt, ami kikerült. Egyszerűen nem tudtunk, hiába akartunk- mondja nekem Dzsudzsi.

-Te honnan tudsz a cikkről?- kérdezem meglepve.

-Na, szerinted?- mondja röhögve. Igaza van. Zsombor.

-És veletek mi a helyzet?- fordulok Szalai és Némó felé.  

-Milyen barát lennék, ha ennyiért megharagudnék? Jó, mondjuk ha megsérültem volna az életem is mulhatott volna rajtad, és ott nem ártana a szakképés, de...- kezdi mondani Szala, mire fogokozatosan fehéredek le- vagyis... Felejtsd el- mondja végül, mikor észreveszi, hogy ezzel nem segít. Már csak Krisz maradt. Mindannyian felé néztünk, mire ő röhögve a hajába túrt.

-Ugyan, kérlek. Tudtam én rád bármikor is haragudni?- kérdezi egy ,,Némós" cuki mosollyal kísérve. Erre azt hiszem, a válasz nem.

A srácok, akik tudtak az incidensemről eléggé furcsa nézéssel méregettek minket, amikor beléptünk az előtérbe, de a többiek afölött is elsiklottak, hogy ottvoltunk. Helyet foglaltunk közöttük, és kezdetét vette az önfeledt beszélgetés, mintha semmi sem történt volna. Egyszer csak az üvegajtó csattanására lettünk figyelmesek, és egy dühös kiáltásra.

-Te büdös ribanc!- lép be Pánics a helyiségbe, és címzi nekem a szavait. Vagyis gondolom, hogy nem Nagyit ribancozza le.

-Tessék?- fordulok felé bájosan vigyorogva, mintha nem tudnám, miről lenne szó. Nem félek tőle. Körülöttem ül az összes válogatott tag, nem merne semmit sem tenni.

-Tudod nagyon jól, hogy mit tettél! Elvetted a munkámat!- üvölti, mire már a szálloda lakosai is felfigyelnek ránk, de hála Istennek nem értik, amit mondunk.

-Ami eredetileg az enyém volt- világosítom fel, mire az eddiginél is vörösebb lesz a feje.

-Valami probléma van?- hajol előrébb Némó, hogy őt is lássa Gergő.

-De rohadt jó, hogy mindenki ellenem van- csapkodja magát össze-vissza, mint egy partra vetett bálna. Egészen addig, ameddig egy személyzeti tag oda nem jött, és udvariasan meg nem kérte, hogy a kitörését máshol folytassa. Mondjuk egy elmegyógyintézetben.

-Minden oké?- kérdezi Némó, mire mindenki felém fordul várva a választ.

-Persze. Végre elment, ezután nem is kell vele foglalkozni- sóhajtok megkönnyebbülten.

-Ő volt P, igaz?- kérdezi félve, mire a többiek értetlen tekintetével találom magamat szemben.

-Igaz- bólintok, mire mindhárman felsóhajtunk. Hárman, akik tudtak erről az egészről. Akiknek elmondtam mindent a zaklatásomról, és akik végig mellettem álltak akkor is, ha úgy tűnt, hogy nem. Dzsudzsi és Némó. Rájuk mindig számíthattam, még akkor is, ha nem érdemeltem meg. Márpedig sokszor nem érdemeltem meg. Sokszor voltak kisebb-nagyobb veszekedéseink, volt, hogy hosszabb ideig nem beszéltünk, de valahogy sosem szakadt meg igazán a kapcsolatunk. Mert ilyenek az igazi barátok. Ha valami félre sikerül, megoldjuk. És feltétel nélkül szeretjükegymást. Igaz, van, hogy egy kicsit jobban, mint illene, és van, hogy több lesz, mint barátság, de az igaz barátságot a szerelem sem tudja szétszakítani. Mert az a legerősebb összetartó erő.

Sziasztok! :)

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én sírtam a rész megírása közben... Lehet, hogy érzékeltétek a hangvételből, de már nagyon a végén járunk. Annyira, hogy a következő rész már az epilógus. És én nagyon nem akarom befejezni, hiszen teljesen a szívemhez nőtt ez a történet... 

Remélem nektek tetszett ez a rész :)
Várom róla a véleményeteket! <3

Ui.: Holnap publikálok egy ,,új" sztorit. Valószínűleg már sokan olvastátok, mert már korábban nyilvános volt, de visszavontam. Viszont most újra ki fogom tenni a ,,Közös barátunk" című Szalai Ádám ff-emet. Remélem az is elnyeri a tetszését annak, aki még nem olvasta :)

xoxo Dóri                        2017.06.07.