Melletted -Dzsudzsák Balázs & Németh Krisztián Fanfiction- |Befejezett|

43. rész

*Varga Laura*

Egy pár perc (na jó, pár óra...) bőgés után úgy döntöttem, hogy meg kell emberelnem magam. Nem hagyhatom, hogy kicsináljon ennyire ez a srác! Nem leszek egyedül a gyerekkel, nem kell ettől fosnom! Ugye? 

A telefonomat felemelve látom, hogy 10 nem fogadott hívás, és legalább ennyi olvasatlan üzenet vár rám. Természetesen a feladója mind ugyan az a személy volt.

Pszichopatám 😂😍 üzenete:  

HALLÓ!

GUTEN TAG!

GOOD AFTERNOON!

Hallod, minden oké?

Na, itt vagy?

Baj van?

Kérlek, válaszolj!

Ne akard, hogy felhívjam Balázst!

Jó, akkor felhívom!

Basszus... 

Ez most komoly?

Erre már muszáj voltam válaszolni, bármennyire nincs is kedvem.

Laurám 🙊😍 üzenete:  

Sajnos az...

És ekkor döntöttem úgy, hogy telefon nélkül, úgy, ahogy vagyok felkeresem a srácokat. Hátha tudnak kicsit dobni a kedvemen. Elég sokan megbámultak a lefolyt sminkemmel és a kisírt szememmel, még úgy is, hogy csak a folyosón mentem végig, de ez most a legkevésbé sem érdekelt. Sosem érdekelt, hogy mások mit gondoltak a kinézetemről, a stílusomról vagy magáról a személyiségemről. Mindig azt tartottam fontosnak, hogy boldog legyek. A beszólások is mindig elmentek a fülem mellett, nem érdekeltek a bántó kommentárok. És sokkal jobban éreztem magam a bőrömben. Nem kellett idegbeteg módjára bántásokat, beszólásokat keresnem a fejemben, egyszerűen csak folytattam az addig csinált tevékenységemet. 

-Laura, minden rendben?- szólít meg valaki.

-Ja, persze, csak... elindultam egy kicsit sétálni- improvizáltam, és igyekeztem nem belenézni a gyönyörűszép tengerkék íriszeibe, hogy ne lássa az én vörös, kisírt szememet. 

-Veled tarthatok?- kérdezi, és hallom a hangján, hogy mosolyog. 

-Én most egyedül szeretnék lenni- mondom, már a sírás határán, és hirtelen elindulok a kijárat felé. De ő uyanolyan gyors reflexel el is kapja a kezemet, és szembefordít magával, kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.

-El szeretnéd mondani, hogy mi a baj?- kérdezi kedvesen, és a szemembe néz. Ki tudom belőle olvasni, hogy tényleg érdekli a mondanivalóm, és aggódik értem. 

-El, csak nem itt- húzom magam után oda, ahova eredetileg is indultam.

Csak csendben sétáltunk Némóval egymás mellett, senki sem szólt semmit. Keresni akartam egy csendes, nyugodt helyet, ahol elmesélhetem neki az egész sztorit. És végül ezt egy gyönyörű park formájában meg is találtam. Mintha egy meséből varázsolták volna oda. Egy kis patak is csordogált benne, a fű gondosan lenyírva, a fák szépen megmetszve, és még a padok is jó állapotban voltak. Miután kiválasztottuk a számunkra megfelelőt, kérdés nélkül elkezdtem mesélni azt, ami nyomja a szívem.

-Hol is kezdjem? - sóhajtottam- talán ott kéne, hogy egy pár hete találkoztam az egyik, már rég elfeledett osztálytársammal, egy szórakozóhelyen. Már akkoriban is nagy kaszanova volt, de engem nem sikerült elcsábítania. Egészen addig az estig, amíg újra nem találkoztunk... Egyikünk se volt józan, és akadály nélkül férkőzött a lábaim közé. Ma Balázs szóvátette, hogy nagyon furcsa volt az ájulásom - ekkor éreztem meg az első könnycseppet a szemem sarkában - Elmentünk egy gyógyszertárba két tesztért. És...és...- kerestem a szavakat, de már a feltörni készülő zokogásomtól nem találtam a hangomat - terhes vagyok- böktem ki, majd eluralkodott rajtam az érzés. Kitört belőlem a keserves zokogás.

Éreztem a focista ölelő karjait, és azt, ahogy a hátamat simogatja nyugtatásképp, de most valahogy nem segített. Krisz nyakába fúrtam a fejem, és ott sírtam tovább. Tudtam, hogy ő is le van sokkolódva a hír hallatán, de ott állt mellettem. Most biztos egy hatalmas nagy ribancnak tart, de még így is segít rajtam. Mert ő mindig ott van, mikor kell nekem. Pontosan ezért szeretem...

Sziasztok! :)

Naa, az utolsó 2 mondat még rímelt is :D Hát micsoda verseket költök én itt xd

Najó. Meghoztam az új részt. Elég lapos, semmi sem történik benne, de itt van, és legalább az enyém :D

Attól még a véleményeteket várom, és remélem, hogy tetszett a rész! <3

xoxo Dóri                    2017.04.24.