Melletted -Dzsudzsák Balázs & Németh Krisztián Fanfiction- |Befejezett|

50. rész

*Varga Laura*

Kivételesen senki nem mosolygott közülük. Fogadni merek, hogy a beszélgetés feléről lemaradtak, de még így is le tudták vágni a szituációt. Azt, hogy hazudtam nekik. Kaptam megvető, szánakozó, lenéző, de érdekes módon sajnálkozó pillantást is. És akkor tudtam, hogy mindenkinek elástam magam a szemében. 

Visszamentem a hotelbe, amilyen gyorsan csak tudtam. El akartam kerülni az ítélkező pillantásokat, és a csalódott tekinteteket. Tudom, hogy már mindenki tud az incidensről, és tudom, hogy emiatt már mindenki mást gondol rólam, mint eddig. És azt is tudom, hogy ezzel mindenkit elvveszítettem.

Minél lassabban pakoltam, annál több emlékkép ugrott be a Franciországban töltött heteim alatt. Minden egyes közös kaland a fiúkkal, a közös bulik, a sok együtt töltött idő... De még a veszekedések, Laci sérülése is. Minden egy perc alatt pörgött le a szemem előtt, és az arcomon folyó könnyekkel folytattam a pakolást. Nem akarok mindent a hátam mögött hagyni. 

Halk kopogás zavarta meg a gondolkodásomat. Éreztem, hogy bárki is jött, nem kibálni fog velem, hanem segítő kezet nyújtani. És milyen igazam is volt...

-Szia, Laci!- köszöntem halvány mosollyal az arcomon, míg a vörös focistát beengedtem.

-Szia!- jött be mellettem, és szétnézett a szobában. Láttam, hogy nem tettszett neki a látvány- Ki se találd, hogy elmész!- szögezi le.

-Muszáj. Storck azt mondta...- kezdtem volna, de félbe szakított.

-Kit érdekel? Nem gondolkozott, mielőtt ezeket mondta! Ha te nem jössz, ki pótol téged? Vagy itt maradunk sportorvos nélkül? Vagy most hirtelen elmegy egy kórházba, és kiráncigál onnan egyet? Ugyan, kérlek... Szükségünk van rád, akkor is, ha nem ez a szakmád. Nélküled még mindig az ágyamban lábadoznék, nem a következő meccsemre készülnék! Nem tudom, hogy fogjuk elérni, de az biztos, hogy a holnapi gépeken te nem leszel rajta!- közölte ellentmondás nem tűrően. Talán van még esélyem...

Miután öntött belém egy kis lelket, elkísért a szövetségi kapitányukhoz. Izgultam, izzadt a tenyerem, mert sejtettem, hogy ennek itt vége van. Tudtam, hogy lesz valami kiskapu, amit mi nem veszünk számításba, és lett is. Egyikünk se gondolt erre, és meg is történt. 

A pályára lépve Storckot egy másik férfi társaságában találtuk meg. Nagyon ismerős volt nekem, őt a mai naptól kezdve már álmaimból fölkeltve is megismerem. A csapat előző orvosa, Pánics állt az edző előtt. 

Hamar észrevett, mintha csak várt volna rám. Miközben Storck hevesen magyarázott neki, ő csak bólogatott, és azzal mindent le is tudott. Elővette a telefonját, és sebesen gépelni kezdett valakinek, mindvégig vigyorogva. Majd jelzett az én telefonom... Remegő kezekkel vettem elő a készüléket, felkészülve a legrosszabbra. Ő még mindig vigyorgott, csak ezúttal rám nézett. Várta, hogy megnyissam a kapott üzenetet, de ekkor már Kleini is érdeklődve figyelt. Előhalásztam az eszközt a farzsebemből, és remegő lábbakkal olvastam el az egyetlen kapott üzenetemet.

,,Mostmár tudod, hogy ki vagyok? -P"...

Sziasztok!

Meg is hoztam a következő részt.

Ezúton is szeretnék boldog születésnapot kívánni annak a személynek, aki (sose hittem volna, hogy ezt ki fogom mondani), de rengeteget segített nekem az utóbbi időben. Boldog születésnapot EvaLauraHunter! Végre aggkorba léptél 😂

A részről pedig várom a véleményeteket ❤

xoxo Dóri        2017.03.31.