chosen - h.s [hun] // befejezett

05.

„Nem tudom. Megláttam, próbáltam segíteni neki, de nem tudtam."

Ránézek Liamre, aki végig az utat figyeli, és az ajkát harapdálja. Amikor kanyarodik rám néz.

„Nem mehetsz állandóan oda, Jo."

„Ha én nem, akkor ki fog? Ki fogja megpróbálni megállítani ezt az egészt? Senki sem, Liam."

„Nem tudhatod," mondja Liam úgy, mintha lenne bárki más, aki próbálkozna rajtam kívül.

A gondolataim Harryre terelődnek. Azt mondta, hogy ma beszélni akar velem, de fogalmam sincs, hogy hol és mikor akarja ezt megcsinálni. Vagy, hogy egyáltalán tényleg meg fog-e történni.

Annyira magabiztosan állította, hogy ez az együttműködés menni fog nekünk. Egyszerűen csak tudni akarom, hogy miért akarja annyira, hogy eltöröljék a törvényt. Biztos, hogy van ennek egy oka, mert rajta kívül nincs olyan férfi, aki nem szeretné. Igen, ő is egy seggfej, mint a többi, csak összezavar, hogy meg akarja állítani ezt.

Így nem igazán tudom, hogy mit gondoljak Harryről. Az pedig még hozzátesz egy lapáttal, hogy alig tudtunk beszélgetni, és nem voltam vele egy légtérben 20 percnél többet. Lehet, hogy ő nem is olyan, mint amilyennek látszik? Fogalmam sincs, nem tudok belőle semmit sem kiolvasni.

„Tudom, hogy biztosan szörnyű lehet nőnek lenni, de.."

„Nem szörnyű nőnek lenni, Liam," csattanok fel. Nem a mi hibánk, hogy létrejött a törvény.

A férfiak nem nagyobbak a nőknél.

„Úgy értem, hogy.."

„Állj meg," csattanok fel megint.

„Nem, Joey, ma velem reggelizel, emlékszel?"

„Állj meg a kibaszott kocsival!" Kiabálom, mire Liam annyire megijed meglepődöttségében, hogy padlóféket nyom.

„Jopsehine!" Kiabálja utánam, ahogy kicsapom az autó ajtaját és kiszállok a kocsiból.

Futni kezdek. Tudom, hogy hol vagyunk, így úgy döntök, hogy addig futok amíg el nem tűnik az autója a szemem elől.

Liam soha nem mondott nekem ilyet, még csak hasonlót sem. Igen, lehet nem kellett volna ennyire megsértődnöm ezen, de megtettem. Nagyon megsértődtem. Megsértve érzem magam. Nem olyan nagy ügy, de legalább  van kifogásom arra, hogy miért nem mentem vele reggelizni, na nem mintha eleve lett volna kedvem.

Miközben lassan kocogok valaki megragadja a karomat és maga felé fordít. Harry áll előttem.

Egy fehér póló és szűk farmer van rajta. A haja egy beanie mögé van tűrve.

„Hova ilyen sietősen?" Engedi el a karomat.

„Nem mintha lenne hozzá közöd," elvigyorodik.

Ez az első alkalom, hogy mosolyogni látom. Az arca két oldalán a gödröcskék rögtön szemet szúrnak.

„Kezdünk harciasak lenni, nemde?" Kérdezi incselkedve, és most mintha egy kicsit jobb kedve lenne, mint tegnap volt.

„Mennem kell," fordulok meg, de követ.

„Megyek én is," lassabban kezdek el sétálni.

„Miért?"

„Mert ma a törvényről kell megbeszélnünk dolgokat, emlékszel?" Húzza fel jobb szemöldökét.

„Mégis miből gondolod azt, hogy még mindig segíteni fogok neked?" Szakítom meg a szemkontaktust.

„Sehonnan, mert tudom, hogy segíteni fogsz nekem, így vagy úgy," nem tudom mit feleljek erre.