Halmos Saci történetei - A holtak jele {befejezett}

A felvétel

(A következő felvételt a tárgyaláson is bemutatták. Valójában videofelvétel, de a kép az idő nagy részében fekete. A fájlt Saci összetört mobiljának SD-kártyáján találták a nyomozók.)

„– Már vártalak, Sarolta.

– Képzelem, mennyire.

[csönd]

– Szinte el is felejtettem, milyen szép idefönt.

– Ha csak várost nézni jöttél föl, engem minek hívtál ide?

– Hívtalak volna?

– Jöjjek a tetőre játszani? Nem vagyok hülye, és eddig nem is kezeltél úgy. Mit akarsz, Marosi?!

– Jajj, most tényleg ilyen komoly dolgokról akarsz beszélni, ilyen kevéssel a vége előtt?

– Nincs kedvem mókázni. [csönd] Rájöttem, mit jelent a kódod. Már az első esetnél, de reméltem, hogy sikerül majd megállítani, mielőtt idáig jutunk.

– Szóval rájöttél, mégsem kértél segítséget? A beképzeltséged miatt ketten meghaltak. Látod, Sarolta, ezért kedvellek.

– Ezt, ha nem haragszol, nem veszem bóknak.

[csönd]

– Most mit vársz tőlem? Hogy mondjam ki, hogy meg akarlak ölni? Ezt szeretnéd? Hát tessék: Halmos Sarolta, lennél az utolsó áldozatom?

– Azt hittem, én az első voltam.

– Hogy te mennyit tudsz rágódni a múlton...

– Én?! Te akarsz bosszút állni egészen a budapesti eset óta...

[Marosi nevetése hallatszik]

– Bosszút állni? Kedvesem, én ennél egyszerűbb vagyok.

– Primitív. Csak szórakozni akartál.

– Úgy van.

[csönd]

– Menj a pokolba, Marosi!

– Mutasd az utat, kedvesem! [csönd] Azért remélem, neked is jó volt... Mert nekem nagyon jó volt!

– Undorító vagy.

– Ezt, ha nem haragszol, bóknak veszem. [csönd] Gyönyörű innen a város. Remélem, gyakran feljársz ide.

– Mit akarsz folyton a várossal?!

– Csak élvezem a látképet. Remélem, azt tudod, hogy innen csak egyikünk juthat le élve?

– Ezt fejtsd ki, kérlek.

– Mindenki, az egész csapatom tudja, hogy mi ketten most idefönt vagyunk. Ha te meghalsz, pezsgőt bontanak. Ha valami csoda folytán úgy intéznéd, hogy élve sétálsz el innen, az első saroknál akkor sem jutnál tovább. Szerencsétlen idióták, hiszen tudod, milyen könnyű befolyásolni az embereket. Bármelyik a fél karját odaadná, hogy ő végezhessen veled.

– Van, aki megvédjen.

– Kicsoda?! Gina, a grafomán mitugrász? Ő már most is egy idegroncs. Vagy Írisz? Igaz, ő talán egy fokkal jobb, mint Gina, de őt sem volt nehéz félrevezetni. Tudod mit? Tessék. Ha ennyire ki akarod próbálni, melyikünk serege a jobb, indulj. Menj, nem tartalak vissza.

[csönd]

– Neeeem. Nem megyek sehová, amíg ártalmatlanná nem tettelek. Hadd tisztázzak valamit, Marosi! Itt nincs olyan lehetőség, hogy te nyersz. Ha engem meg is ölsz, az összes bizonyíték, amit a kis kompániád hagyott a gyilkosságok helyszínén, és tudod, hogy a bizonyítékok összegyűjtésében jó vagyok, már a rendőrségen van. Ha én nem is jutok le innen, te sem sétálhatsz pár saroknál többet. Mielőtt kettőt pislognál, visszadugnak a siófoki intézetbe.

[csönd]

– Ennyi? Ez a nagy terved? Hogy majd a rendőrség elkap? Sarolta, az istenért, mindig is azt hittem, hogy ennél okosabb vagy... [csönd. Marosi nem nevet, de valami furcsa, ziháláshoz hasonló hang hallatszik.] Így már nem is tetszik ez a játék. Komolyan azt gondoltad, hogy ilyen amatőr vagyok?! Igen, annak a harminc elmeroggyantnak az ujjlenyomatai ott vannak a helyszíneken. A lábnyomaik, a hajszálaik, akármi, ami csak kell a mélyen tisztelt nyomozóknak, de rólam... rólam semmit nem fognak találni. A harminc elmebetegnek a nagy része pedig az élete árán is védene engem... És ha mégis akadna köztük áruló, szerinted ki hinne egy cédulás bolondnak? [csönd. szinte látom magam előtt Saci unott arcát, és Marosi villogó szemét] És ha a rendőrség el is kapja őket, mindet, egyiküknek akkor is lesz rád legalább két perce, az pedig bőven elég egy gyilkossághoz. Tapasztalat. Lásd be, legyőztelek.

[lépések hangja, szövet súrlódik a szöveten]

– Mit csinálsz? Nem a bálban vagyunk.

– Szeretnék veled táncolni. Unlak, és nem hiszem, hogy hiányozni fogsz, de ki tudja?

[lépések és csend. Saci később nem volt hajlandó beszélni erről a pár percről, de Marosi vallomásában az áll, hogy keringőztek, és a végén megcsókolták egymást]

– Tudod, Marosi, a terved tényleg elképesztő - hozzád képest. És valóban életem végéig ezen fogok gondolkozni... hogy hogyan becsülhettél ennyire alá. Azt hittem, ismersz.

– Nem becsültelek alá.

– De. Különben nem hívtál volna ide. Nem ez volt az egyetlen hibád, de ez volt a legnagyobb.

– Nem követtem el hibát!

– Nevetséges vagy! Tényleg olyan régimódinak tartasz, aki ujjlenyomatokat és lábnyomokat bogarászik nagyítóval, pipával a szájában?! Van bizonyítékom, meg is mutatom, ha érdekel... – [szövet súrlódása hallatszik, majd a képről eltűnik a feketeség. Marosi látszik, ahogy pár méterre áll a kamerától, arcán döbbent kifejezés]

– Mi folyik itt?!

– Van egy új találmány, a neve kamerás telefon. Képet és főleg hangot rögzít, ez a kicsike például az elmúlt tíz percben folyamatosan. Bár lehet, hogy az intézetben nem hallottál róla. Integess szépen a nézőknek!

– Innen akkor sem jutsz le élve!

– Irreleváns. És különben is, képes lennél megütni egy nőt?

– Én? Ugyan... Majd üt az aszfalt!

[Marosi felüvölt, az arca egy dühöngő állatéhoz hasonló grimaszba merevedik. A kamera felé lendül, egy pillanatig csak a ruhájának szövete látszik, majd az ég tintakékje. Iszonyatos ordítás, halálhörgés és sikítás hallatszik, majd éles recsegés, ahogy a készülék a betonhoz csapódik

felvétel vége]