Halmos Saci történetei - A holtak jele {befejezett}

A tónál

Soha életemben nem láttam még Sacit olyan ijedtnek, mint abban a pillanatban. A tánc közben lopva felém pillantott, majd az utolsó forgás lendületét kihasználva kitépte magát Marosi karjai közül, és a kijárat felé iramodott. Azt hittem, a vendégek az útját állják majd, de nem így történt.

Félig felemelkedtem a székről, és valami olyasmit motyogtam Ábelnek, hogy „mennem kell", mert sejtettem, hogy ez lehet az a „baj", amitől Saci féltett. Ábel búcsúzóul csókot lehelt a kézfejemre, amit én meghatottan viszonoztam is volna, ha nem lett volna olyan szorult a helyzet.

Sietve indultam barátnőm után, de az ajtóban még utoljára visszapillantottam a Mauzóleumba - és őszintén megrémített a látvány.

Ábel még mindig az asztalunknál ült, de már nem volt egyedül - vele szemben Marosi támaszkodott, és önelégülten mosolygott a fiúra, aki viszont ijedtnek látszott. Úgy tűnt, vitatkoznak, illetve Marosi beszél és Ábel hallgat, de nem értettem, mit mondtak.

Ábel fel akart ugrani, de Marosi a vállánál fogva visszaerőltette a székbe. Ábel akkor lopva felém nézett - nagyon butának kellett volna lennem, hogy ne vegyem észre a segélykérést. Vissza akartam menni az asztalunkhoz, de akkor Saci ragadta meg hátulról a vállam.

­– Jössz már, vagy itt akarsz meghalni?! – sziszegte, és kirángatott a szabadba.

Akkor láttam utoljára Ábelt.

Saci szinte rohant a Fő utca irányába, én pedig zihálva követtem, és próbáltam vele veszekedni.

– Vissza kell mennünk Ábelért.

– Dehogy kell. Fontosabb dolgunk van.

– De láttam, hogy Marosi...

– Reiter Sára, ő nyerte meg a Diáknapok népzene-néptánc kategóriáját, láttuk a gálán ma délután. Marosi a játékboltról beszélt...

– Azt mondtad, Marosi még gyilkolni fog, mi lesz, ha Ábel lesz a következő?!

–... a játékboltról és a városi tóról. A tó felé útba esik a játékbolt...

– De Ábel...

– Akadj már le róla! – mondta Saci, és a világért sem lassított volna a tempón.

– De veszélyben van, nem érted? – mondtam szinte kétségbeesetten.

– Eddig is tudott vigyázni magára. Te viszont...

– De most Marosi rájött, hogy...

– Lényegtelen. Meg kell találnunk Sárát...

– Én visszamegyek érte – jelentettem ki a lehető leghatározottabb hangon, amit akkor ki tudtam préselni magamból.  Azt hittem, Saci ezt is elengedi majd a füle mellett, mint eddig mindent, amit mondtam, de tévedtem. Megállt, elkapta a felkarom, és maga elé rántott, egészen közel - ha nem tart meg, elvesztettem volna az egyensúlyom.

– NEM MÉSZ SEHOVÁ! – kiabálta. – Marosi elmebeteg, te is veszélyben vagy.

– Nem azt mondtad, hogy játszani akar? Nem lenne logikus, ha megölne minket a vége előtt.

– Velem akar játszani, és sajnos túlságosan is logikus lépés lenne tőle, ha megölne téged – mondta, majd sarkon fordult, és vonszolt tovább a Fő utca felé. – De én megvédelek, akkor is, ha nem akarod. Ne kényszeríts meggondolatlanságokra, jó? Csak kövess.

Fogalmam sem volt, mit feleljek erre, csak hagytam, hogy vezessen.

A Fő utcát éppen akkoriban újították fel, ezért félig-meddig le volt zárva, de a viszonylag ép részeken sem volt beton vagy macskakő, csak a csupasz, poros föld, ami elég nehezen volt járható. Egészen a játékbolt kirakatáig küzdöttük magunkat a sártengerben, mire Saci elengedte a vállam. Macskaügyességgel ugrott fel a járda megmaradt darabjaira, és úgy bámult be a játékbolt kirakatán, mint egy kisgyermek karácsony előtt. Én csak a loholástól kifulladva próbáltam támasztékot keresni, és megkapaszkodtam egy villanyoszlopban, amit még nem sodort el a felújítás hulláma - és a szemem sarkából megláttam valamit, ami fehéren világított az alkonyi félhomályban.

Odafordultam, és láttam, hogy az oszlopra csavarozott kukában van valami különös - de mielőtt jobban szemügyre vehettem volna, Saci is észrevette, amit én, és a telefonjával világított be a fémrácsok között. Én ódzkodtam volna belenyúlni a kukába, de Sacinak nem voltak ilyen aggályai - és kiemelt a mocsokból egy tőből levágott, szalaggal díszített hajfonatot.

A telefon fényében láttam, hogy a szalag egyik oldalára a „Diáknapok 2013" felirat van nyomtatva türkiz betűkkel, a másik oldalára pedig vérrel írták föl, hogy „XOXOXOHS2".

Nem tudom, hogy miért nem akadtam ki ezen legalább annyira, mint Katalin látványán, talán kiégett a horror-relém, nem tudom. Bár a napnak még nem volt vége.

Saci szó nélkül indult tovább észak felé, végig a Fő utcán, el a színház mellett, át az Ybl lakótelepen, és én nem kérdeztem semmit, csak követtem. Végül a Rózsaligeten átvágva eljutottunk a városi tóig. A tó valójában a Gaja patak duzzasztásával jött létre, így volt folyásiránya - vagyis ha tényleg egy holttest van a tóban, akkor előbb vagy utóbb a belőle elfolyó csatorna zúgóinál meg fog akadni...

Szörnyű volt észrevenni, hogy ilyen könnyen gondolkozom egy hullán.

Úgy tűnt, barátnőmnek is éppen ez a gondolat jutott eszébe, mert egyenesen a zúgók fölött ívelő híd felé vette az irányt. Percekig álltunk a híd közepén, míg ő a telefonjának halvány fényével próbálta megvilágítani a vizet...

És amit találtunk, az még Katalinnál is sokkal szörnyűbb volt.

Amikor egyszerre kettő formátlan ruhakupac úszott el a híd alatt, én már sejtettem, hogy ha ragaszkodom az elmém maradék épségéhez, akkor jobb lenne lelépnem, ezért vigyázva, nehogy a vízre essen a pillantásom, leoldalogtam a hídról.

Hamarosan Saci is megjelent mellettem, és együtt, szótlanul indultunk el a legközelebbi telefonfülkéhez, mint később elmondta azért, nehogy a rendőrökben végül tényleg legyen annyi logika, hogy a mobilja alapján vele kapcsolják össze a gyilkosságot.

Reiter Sára temetésén a rokonai csukott koporsó mellett emlékeztek a lányra, mivel nem sikerült megtalálni a testének összes darabját. A hatóságok a legtöbb maradványt a Bakony utca mögötti szennyvíztisztító telepnél tudták végül kihalászni a Gajából, de még így is több mint a test fele hiányzott.

Ezt eddig azt hiszem, nem említettem, de a Táncsics Mihály gimnázium, ahová mindketten jártunk, éppen ennek a tónak a partján fekszik, a Szabadságharcos utcában. Másnap a helyszínelés miatt az iskolában elmaradt a tanítás - ami nem is baj, mert éjjel egyébként sem tudtam aludni.