Halmos Saci történetei - A holtak jele {befejezett}

Utolsó szál

Saci éppen rágyújtott egy cigire, amikor befordult a házunk előtti parkolóba egy rendőrautó. Később elmondta, hogy nem is tud annál rosszabb érzést elképzelni, amikor úgy gyújtasz rá, hogy tudod, hogy nem fogod befejezni a szálat. Nos, ő tudja.

Nem sokkal később hallottuk, ahogy a lift elindul fölfelé, majd bakancsok kopogtak végig a folyosón.

– Anya, kész vagy? – kiabálta Saci, mire a szomszéd szobából helyeslő hümmögés hallatszott.

Összerezzentem a csengő hangjára, de úgy láttam, barátnőmet nem hatotta meg.

Egy pár lakkcipő kopogását lehetett hallani, ami meglepő volt, tekintve, hogy sem Saci, sem az anyja nem hordtak ilyesmit, és nem láttam, hogy lett volna vendég a házban.

– Ezt tedd el – mondta barátnőm, ahogy a kezembe nyomta a micro SD-t. – Lehet, hogy átkutatják a szobámat, szóval ez inkább legyen nálad.

– Jó estét, biztos urak. Miben segíthetek? – hallatszott barátnőm anyjának a hangja odakintről. El kellett ismernem, hogy meggyőzően játszotta a meglepettet.

– Nem tudom, mikor engednek el. Szerintem már ma este, de megeshet, hogy ott tartanak éjszakára, vagy még tovább...

– Jó estét, asszonyom. Halmos Saroltát keressük. A lánya, igaz?

–... Ha esetleg vasárnapig sem érnék vissza, menj el egyedül a gálára, és utána Marosi báljára a Mauzóleumba. Írisz akkor is elvisz, ha én nem vagyok ott, és Ábel is biztosan elkísér majd.

– Igen, a lányom. Megtudhatnám, miért keresik?

– Katalin azért volt goth ruhába öltöztetve, mert Marosi tudta, hogy ezen a nyomon elindulva eljutunk majd hozzá – hadarta olyan halkan, hogy az előszobában állók ne hallhassák. – Tudta, hogy ha látjuk a ruhákat, meg fogjuk keresni Íriszt, aki tudta, hol lesz vasárnap este. Azt akarta, hogy elmenjünk a bálba, valamiért azt akarta...

– A kisfaludi kastélyban talált holttest ügyében szeretnénk kikérdezni a lányát, asszonyom. Ezért be kell vinnünk a kapitányságra, hogy megfelelően rögzíthessük a vallomását.

– Tudom, hogy értesz az információk megszerzéséhez, Gina. Ha esetleg nem érnék vissza vasárnapig, légy olyan ügyes, amennyire lehet. – Magától a gondolattól is kirázott a hideg, hogy nekem kellene majd beszélgetnem Marosival, mert még emlékeztem rá régről, hogy milyen ember, de csak bólintottam. – És addig is, szedj ki minél többet Ábelből.

– Úgy lesz.

– Rendben, egy pillanat. Saci, drágám, kijönnél egy percre?

– Persze – felelte barátnőm, majd felém fordult. – Elraktad a kártyát?

– Igen.

– Akkor gyere – mondta, és kirángatott az előszobába.

Két egyenruhás ácsorgott a küszöbön, egy férfi és egy nő, arcukon semmilyen érzelmet nem lehetett felfedezni. Saci anyukájának a kinézetén viszont őszintén meglepődtem. Sötétkék kosztümöt és fekete lakkcipőt viselt, haját szoros kontyba fogta, és aggódó arccal méregette a lányát.

– Halmos Sarolta? – mondta a rendőrnő, de nem várt választ. – A nevem Váradi Linda, a fehérvári nyomozóirodától. Nyomatékosan meg kell kérnem, Halmos kisasszony, hogy kísérjen el minket a Fejér megyei Rendőrkapitányságra, hogy ott vallomást tehessen a kisfaludi kastélyban talált holttest ügyében. Az édesanyjának, mint gondviselőnek joga van elkísérni önt és jelen lenni a kihallgatásnál.

Saci tettetett félelemmel az anyjára pillantott, aki ugyan olyan döbbent kifejezéssel meredt a rendőrökre. Ha az egész csak színészkedés volt, hát piszok jól játszottak.

– Én most nem mehetek – mondta Saci anyja. – Hamarosan megérkezik a következő tanítványom, nem hagyhatom itt a munkámat... de ha végeztem, azonnal bemegyek utánad.

Ez hazugság volt. Saci anyja nem volt magántanár, nem is szerette a gyerekeket, vegyész volt, egy gyógyszergyárban dolgozott, mellékesként pedig marihuánát termesztett a pincében - és természetesen soha nem vett volna fel sötétkék kosztümöt.

A rendőrök mégis mindent elhittek.

Saci csak nagy komolyan bólintott, és a nyomukban elindult kifelé, de az ajtóban megállt, és visszafordult az anyja felé.

– Utánam hozná valaki a mobilom? Az asztalomon van.

– Persze – felelte az anyja.

Én dermedten álltam az előszobában, Saci anyja viszont, ahogy becsukódott az ajtó, azonnal nekilátott lehámozni a lakkcipőt a fél számmal nagyobb lábáról.

– Mi végre volt ez a színjáték? – kérdeztem, mikor már becsukódott a lift ajtaja.

– A lányom szerint, ha rendezett család benyomását keltjük, könnyebben elhiszik, hogy semmi köze sincs a gyilkossághoz. – mondta megdöbbentően őszintén.

– Magának mindent elmond, igaz?

– Igen, megbízunk egymásban. Ez így helyes, nem? – mondta, és láttam rajta, hogy értelmetlennek tartja a kérdésem. Pedig igenis fontos volt.

– De igen... Nem félti?

– Néha. De ha meg is tiltanék neki valamit, találna kibúvót alóla. Okosabb, mint én, szóval meghallgatom, megpróbálok vele lépést tartani, kihúzom a bajból, ha belekerül – mondta.

– Mint most?

– Nem, ezt még nem nevezném bajnak.

A cipőjét visszadugta az előszobaszekrény mélyére, majd belibbent a nappaliba, hogy lehámozza magáról a sötétkék kosztümöt.

– Hazamegyek – mondtam emelt hangon, hogy a szobában is hallja. – Viszlát.

– Hát Saci telefonját nem viszed magaddal? – kérdezte, majd kikukucskált az ajtó résén, csak hogy láthassa meglepett arckifejezésem.

– Én?

– Persze. Rád célzott, nem?

Megvontam a vállam, mert én ugyan nem vettem észre, de Saci anyjának hittem.

Beléptem barátnőm szobájába, és elvettem a telefont a laptop tetejéről. Éppen a kezemben volt a készülék, amikor remegni kezdett, és ijedtemben majdnem elejtettem. Egy SMS jött, +18-cal kezdődő telefonszámról, és talán nem volt szép dolog tőlem, de elolvastam az üzenetet.

„remelem kellemesen telik a nyaralas - MI"