A Múlt [Szalai Ádám]

16.

-Egészség!-Kitti a magasba emelte poharát majd annak teljes tartalmát benyelte.

-Mértékkel!-vette el szája elől Zoli az újabb adagot melyet készülőben volt ismét meginni.-Azt ne!-kapta ki kezei közül.-Az nem a tiéd!-Kitti felfedezett egy egész üvegnyi piát viszont mielőtt megízlelhette volna, barátja ismét lecsapott.

-Zoli!-pislogott rá haragosan.
Széles vigyorral néztem őket, képesek összeveszni némi alkoholon.
Persze Zoli csak tart attól hogy barátnője megint úgy kiüti magát mint a múltkor, és ahogy elnézem ki is fogja.

Hála engem nem fenyegetett ez a veszély, már nem akartam senkinek bizonyítani, nem akartam elérni hogy mindenki engem figyeljen.
Azt éreztem hogy voltak barátaim, noha most egymással vannak elfoglalva.
Italomba kortyoltam egyet majd a pultra tettem, azt hiszem elég volt mára ennyi, legalább így biztosítva van hogy nem részegedek le és Ádámnak nem kell hazavinnie.
Tényleg, Ádám.
Itt még nem is láttam.
Rögtön körbepásztáztam a minimális fénnyel ellátott szórakozóhelyet, de sehol nem botlott meg rajta tekintetem.

-Zoli!-kiáltottam oda, de a zene túlságosan elnyomta hangomat.-Zoli!-fogtam meg ekkor karját.

-Igen?-kapta rám ijedten párjait, közben még mindig Kittivel küszködött.

-Ádám?

-Nincs itt?-szemöldökei homlokára ugrottak ő is gyorsan átnézte a sokaságot.-Tuti itt van valahol... Ezelőtt egy fél órája láttam! Haza meg biztos nem ment!-alig fejezte be mondandóját Kitti ügyesen kicselezte és egy üveg szesszel elvegyült a bulizók közt.
Zoli fejcsóválva megforgatta szemeit, hivatalosan is feladta és ő is kért magának egy pohárral.

Magam sem tudom mi vezetett rá, de keresni kezdtem Ádámot.
A csóksarokban nem volt, pedig reménykedtem hogy a felgyülemlett feszültséget egy lánnyal osztja meg... vagy vezeti le.
Az ugráló tömegben sem láttam, ahogy a bárpultnál se. Egyetlen helyet tudtam még ahol lehet:

A nyikorgó fém ajtót óvatosan nyomtam ki, féltem hogy még a végén leszakad.
Akkor láttam meg: ott ül egymagába a korhadt padon, egy üveg sörrel a kezében miközben unottan mered elöre.

Egy pillanatra megfordult a fejembe hogy most sarkon fordulok, elvégre megtaláltam, mást nem is terveztem vele, de valami ott tartott.
Rossz volt nézni.
Alkarjaival térdeire támaszkodott a sörös üveget körbe-körbe forgatva, teljesen elmerült gondolataiban.
Nem tudtam eljönni...

Távolságot hagyva kettőnk közt leültem mellé.
Azt hittem nem vett észre, de bágyadtan rámpillantott, majd beleivott sörébe.

-Miért hagyod ott a focit?-tettem fel azt a kérdést ami az autós beszélgetés óta bennem van.

Fájóan elvigyorodott, megrázta fejét közben szája sarkát oldalra húzta.

-Az legyen az én dolgom.

-Hiszen imádsz játszani!

-Legyen az én dolgom!-szúrós pillantását vetette rám.

-Ha a te dolgod, akkor miért mondtad el nekem?-vágtam vissza egyből amire most nem jött válasz.
Megfogtam kérdésemmel, nem reagált rá semmit.

-Apám miatt.-jelentette ki hosszas csönd után.

-Pont ő az, aki támogat ebben!

-Ha nála ez a támogatás -mutatott pöffedt szemére.- akkor nem kérek belőle.!-hangja mintha az utolsó szónál megremegett volna, lehajtva fejét mélyen felsóhajtott.
Gyenge pontra tapintottam, ami engem is sokkolt.

-Ezt ő tette veled?-kérdeztem döbbentem.-Miért?-elszörnyülködve közelebb csúsztam hozzá.

-Mert nem azt csináltam amit ő akart.-ivott ismét italába.

-Miért nem kérsz valakitől segítséget? Családtagok va

-Ha elvégzem a sulit, már itt se leszek. Csak anya miatt tartottam ki eddig!-fordult felém.

-De ezt nem hagyhato

-Az apám!-kapcsolta magasabb fokozatra hangját.-Nem fogok verekedni vele.

Lesütöttem szemeimet, próbáltam felfogni az elmondottakat, de egyszerűen nem megy.
Eddig azt hittem Ádámról hogy tökéletes élete van, szerető családdal, közbe meg kiderül hogy ettől rosszabb nem is lehetne.
És én még úgy voltam vele, hogy nekem elviselhetetlen...

-Miért kérdezted?-szakította meg a köztünk lévő némaságot.

-Te mondtad -néztem szemeibe.- ha kérdésem van, neked tegyem fel.

-Legalább valamit jól csinálsz..-kezdte újra szokásos szurkálódását.

-Már hiányoltam a beszólásaid..(!)-közöltem színlelt örömmel.

-Nem szoktam beszólni, pusztán őszinte vagyok.-nyugodt kijelentésére hangosan felógattam, mire halványan elmosolyodott.

-Mi történt anyukáddal?-hatalmas keserűség öntötte el arcát, miután sörébe kortyolt rám szegezte tekintetét.-Persze ha nem akarod, akkor nem kell elmo

-Autóbaleset.-nézett maga elé.-Ezelőtt két hónappal történt. Csúsztak az utak, apámról meg tudni kell hogy nem a türelmességéről híres.-pillantott rám.-Előzött, szemből jöttek és ...-sóhajtással próbálta legyűrni feltörekvő érzéseit.-Mindegy..-bukott ki belőle ez az egy szó, legörbült ajkakkal hanyagul a kukába dobta a kiürült üveget, ujjaival megdörzsölte szemeit.
Küszködött.
Nem tudom mennyit ivott, de nem tűnt totál részegnek, viszont ez is rátett egy kis lapáttal arra hogy nem tudja összeszedni magát.

Tétlenül ültem ott és néztem ahogy folyamatosan megfeszíti állkapcsát, közben nagyokat nyeldesve küzd azzal a bizonyos gombóccal.

-Sajnálom!-csuklójára tettem kezemet, ő semmitmondóan megrázta fejét.
Szorosan mellé ültem, először az arcát simítottam meg majd vállára kiúsztattam karom és magamhoz húztam.

Derekamat erősen körbefogta, magához ölelt arcát nyakamba fúrta, éreztem hogy végre sikerül lenyugodnia, éreztem hogy mennyire jól esik neki...
És az az igazság hogy nekem is...

Szép estet💞
Köszönöm -nagyon nagyon- szépen a voteokat és a kommenteket, imádom olvasgatni őket😊
Ha ez a rész is tetszett akkor jelezd😘
Ja, és még valami: a blogot 20-30 fejezet közt tervezem, szóval már nem kell sok és befejeződik 😞😯
De addig még van idő, csak gondoltam szólok hogy mennyi várható még

Sokcsok😘💖