A Múlt [Szalai Ádám]

10.

-Neked mindig a munka volt az első!-kora reggel hatalmas ricsaj ütötte meg füleimet, a földszinten éppen hatalmas balhé volt kibontakozóban.

-De jó látni hogy te elvoltál, míg én dolgoztam!-apa fölényesen vágta szavait anyához aki valószínűleg már fújtatott a dühtől.
Szemdörzsölve kiszálltam az ágyamból, nem először indítják így a reggelt miután végleges lett a válás. Kezdek hozzászokni.

***

A kocsiban ülve tapintani lehetett a feszültséget, apa kedélye semmivel sem lett jobb.

-Minden rendben?-nem éppen a legjobb kérdés ilyenkor, de legalább a csöndet megszakítja.

-Szerinted?-hőkölve pislogtam rá, azt hiszi még mindig anyával beszél.

-Bocs hogy megkérdeztem...

-Ne üsd bele mindenbe az orrod.-fékezett le közvetlen a suli előtt lévő járda mellé.-Ezt majd mi megoldjuk Annával.

-Ha jól tudom, én is a család része vagyok...

-Szép napot!-fejét előre szegezte, telefonját füléhez kapva játszotta az elfoglalt üzletember szerepet.
A veszekedést elkerülve, jobbnak láttam ha azonnal kiszállok az autóból, viszont jelét adtam nemtetszésemnek az ajtón keresztül. Páran, akik a közelben voltak felfigyeltek rám, ahogy szélsebesen rohanok a suliba.

***

Szebb befejezése a napnak, nem is lehetne mint a suli konyháján takarítani.
Mivel ma nem edzett a csapat, a büntetést pedig valahol kötelező elvégezni, ide lettünk száműzve. Nekem így is elég nagy büntetés Szalai Ádám, de hát miért is ne fokozzák.

-Vigyázz, üveg!-a hajhálós, alacsony, kövér nénike szemöldökráncolva mutatott a padlóra, ahol kisebb baleset következtében szilánkokra tört egy pohár.-Kezdésnek felseperheti valamelyikőtök!-kapott egy partvis után. Ádám átlépte a darabokat, így rám maradt a feladat. Ott húzza ki magát, ahol csak lehet.

-Az utolsó szilánkig!-dörmögte a mosogató előtt állva.-Aztán jöhetsz ide!-célzott ezzel arra, hogy segítsek be neki a mosogatásba. Vagyis csináljam meg helyette...

-Arra várhatsz!-puffogtam orrom alatt.

-De mérges valaki, talán nem indult jól a reggel?-szavaival semmi gond nem volt, inkább azzal a gúnyos hangsúllyal, amely akarva-akaratlanul is, de felvitte bennem a pumpát.-Apuci nem hajlandó érted jönni?-tudtam mire értette. Látta reggel a nem épp jóra sikerült jelenetet.

-És a te apucid? Túl szigorú, és félsz hazamenni?-gonoszan méregettem, de túl jó kedve volt hogy sértésnek vegye, pedig annak szántam.
A nagyobb darabokat kézzel szedtem összefelé, mikor erős szúrást éreztem mutatóujjamon. Felszisszenve dobtam a földre a véres pohár darabot. Remek.. Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek.
Nem akartam a ruhámba törölni, nem sok híja volt hogy csöpögni kezdjen.

-Nem félek.-elkapta csuklómat, a sebtapasszal pedig körbevonta a szivárgó sebet.
Meglepődve néztem arcát, és azt a semmiből előkerült tapaszt.

-Honnan szedted?

-Egy jó konyhán mindig van.-jelentette ki egyszerűen.

-Mindjárt kiderül hogy egy konyhatündérrel van dolgom.

-Sok mindent nem tudsz még.

-Lehet nem is akarok.-söpörtem föl a maradékot.

-Kiskoromba sok időt töltöttem anyával a konyhába.-semmibe véve szavaimat mesélni kezdett.

-Most pedig inkább bulizol, ahelyett hogy otthon segítenél neki.-a vizes tányérokat törölgetve, beszélgetésbe kezdtem vele. Szemöldökei összeugrottak szavaim hallatán.

-Változnak a dolgok.-bökte oda nyersen, mintha bántotta volna a dolog.

A kesesert elnézést, de a suli megkezdtével nincs annyi időm <3
Köszönöm a vote-kat és a kommenteket <3