A Múlt [Szalai Ádám]

13.

Linett

-Miért nem mondtad hogy büntetésben vagy?-lágy hangon tette fel kérdését, nyugodtan.. vagyis annak akart tűnni, elég feltűnő volt hogy szorongatja a kormányt.
Ott buktam le, mikor szokásához hűen ugyebár mindig késett így fel sem tűnt neki hogy tovább vagyok oda...viszont ma korábban jött, sokkal korábban...

-Más dolgod volt.-vágtam hozzá nyersen.

-Mit csináltál?

-Lényegtelen.

-Annyira nem az, ha egy héten keresztül kell mosnod más szennyesét.-szótlanul meredtem előre majd oldalra fordítottam a fejem, nem akartam hogy meglássa kisírt szemeimet.
Ádám ölelése amellett hogy meglepett, segített valamennyit.
Nem értettem hogy miért tette, most nem jövök azzal a dumával hogy Úristen, én nem is tudtam hogy vannnak érzései...nem is gondoltam volna hogy van szíve...
Bizonyára vannak, nem is akármilyenek. Mintha a viselkedésével akarná eltakarni.-Linett...-apa felkaromra simította kezét, de még ekkor sem fordultam felé.-Sajnálom. Sajnálom amit tettem és ahogy beszéltem veled azelőtt, sa

-Ne tőlem kérj bocsánatot.-épp hogy csak megállt az autó, egyből kipattantam belőle.
Most magányra volt szükségem, feleslegesnek tartottam ezt a süket szöveget, egy bocsánatkéréstől nem lesz minden a régi.
Ami megtörtént, megtörtént...

Ádám

-Hogy ment az edzés?-azonnal letámadott kérdésével apám, amint meglátott.

-Elég jól.-válaszoltam egyhangúan.

-Nem is mesélted hogy te lettél az új takarítónő.-mondata végét gúnyosan ejtette ki, meglepődve pislogtam rá ekkor.

-Nem hittem hogy érdekel.-fordultam a hűtő felé.

-Szégyent hozol rám!-erősen becsapta az ajtaját ezzel elérve hogy rá figyeljek.

-Már így is az vagy, nincs miért aggódnod.-hanyagul megrántottam a vállaimat és készültem ott hagyni.

-Ezt érdemlem? Elfelejted ki nevelt fel, édes fiam.!-kapott karom után.

-Pontosan tudom ki nevelt fel... de ő már nincs itt.-amint kimondtam még a gyomrom is görcsbe rándult. Ha van valami amiről nehezemre esik beszélni, ez az.
Most inkább bepipult és nem érzékenyült el, mint szokta.

-Anyád csak tutujgatott... Ha ő nevelt volna fel, valószínűleg egy szánalmas pipogya kölyök lennél.

-Mert te a veréssel sokkal többet értél el!-nem kellett hogy magánál tartson, önszántamból léptem hozzá közelebb.

-Abból legalább tanultál. De ahogy látom, nem sokat ha inkább takarítónőt játszol!

-Tudod mit nem értek a mai napig? Hogy miért te voltál az aki túlélte a balesetet..-elgondolkodva nézegettem vonásait, melyek egyik percről a másikra rendeződtek át.

-Most kapom vissza amit tettem. És téged kell elviseljelek.-mondta végig szemeimbe.

-Nagyobb erő kell, hogy téged eltűrjenek maguk mellett... lehet anya ezért nem él már..-fintorogva vágtam képébe a gondolataimat, melyeket meg sem bántam, és soha nem is fogom.
Egy darabig tartottam vele a szemkontaktust majd szobámba indultam.