A Múlt [Szalai Ádám]

5.

Csak hogy tisztázzuk: nem voltam még részeg. Vagyis nem sorolnám magam abba a "fiatal alkoholisták" csoportba. Ha ittunk is (ami régen volt) pár erősebb pia után kidőltem. Nem hiszem hogy pont ez a verseny hozna változást és megnyerném, viszont íme egy újabb bizonyíték hogy mennyire el vagyok keseredve az egyedüllétem miatt. Hivatalosan is okolhatjuk a magányt ezért a tettemért.

A pincér srác, akin mellesleg nagyon jól állt a fehér ing: megállás nélkül vontatta végig a pálinkás üveget, színültig töltötte az apró poharakat. Kittiék oldalán is forrt már a hangulat, sőt maga a csaj is, ellenben Zolival, aki aggódva állt háta mögé. Ha netán kidőlne, legalább van aki megfogja.

-Mi van szöszke?-valaki elég közel állt hozzám, egész teste hátamnak feszült. Sejtettem ki az.-Nem fog menni.-duruzsolta még mindig fülembe, ő aztán tudta mivel ingerelje fel a másikat. Oda fordítottam fejem, kíváncsi voltam fölényes vigyorára ami szinte mindig ott virít képén: így most is.

-Fogadjunk?-emeltem meg hangom, nehogy elnyomja a fülsüketítő zene, közben szemeim eléggé elkalandoztak telt rózsaszín ajkain. Annak ellenére hogy egy utolsó seggfej, be kell vallani jóképű gyerek. De hát a külső mit sem ér, ha belül romlott.
Tökéletes fogsorát most testközelből élvezhettem, amit csakis azért villantott meg, mert észrevette mennyire elaléltam tőle.

-Vincze!-egyik haverja felé intett, aki szót fogadva jött közénk.

-Hölgyeim.-karját a pultra tette, majd bólintott mindkettőnknek. Komolyabban veszik mint egy autóversenyt.

-Nem kell fogadni. Tudom hogy veszíteni fogsz!-hatalmas kezei derekamra kúsztak, szavait egyenesen fülembe motyogta.

-Fenékig!-emelte meg kezét a srác. Ádám helyet foglalt, azért is kivárja a végét.

Kittit látni kellett volna, merő egyszerűséggel nyelte be az első adagot. Döbbenten eszméltem fel, Zoli unszoló tekintete zökkentett vissza: ideje elkezdenem. Hezitálva szám elé emeltem, mivel a pálinkának az a titka hogy ne kóstolgassuk hanem egybe húzzuk le, megtettem. Csúnyán grimaszoltam utána, valami förtelmes volt. A torkomat végigmarta. Páran már ekkor körénk gyűltek, az ellenfél oldalán nagy volt a hangzavar. Épp akkor tette le a harmadikat üresen. Basszus..
Számon keresztül kifújtam az eddig benntartott levegőt, bátorságom titokzatos módon tört a felszínre: felkaptam egy-egy poharat és egymás után nyakaltam be. Ekkor már engem is biztattak. Ádám továbbra is lenézően kémlelt, ami lelkesítően hatott rám. Kezdtem azt hinni, hogy nem is a többieknek akarok bizonyítani hanem neki.
Ismét duplán vedeltem be a negyedik-ötödik löttyöt, jelenleg én vezetek. Somogyi önkívületi állapotba került, bevégeztetett neki a buli. Zoli persze minden mozdulatára ugrott, féltette: nehogy összeessen.
A hatodik-hetedik párlatot egyszerre fogyasztottuk el, hirtelen előtört az a jól ismert szédelgés. A pultból három volt, kezemmel keresgéltem hogy melyik lehet a valódi. Kicsit félrecsúszott a kép.  

 -Mondtam!-kiabálta Ádám, aki mindjárt szemtanúja lehet egy nem épp gusztusos rosszullétnek. Diadalittas arca miatt, azért is felemeltem a nyolcadikat, majd a kilencediket is nagy nehezen leküldtem. Összenyomtam szemeimet, fejemet megráztam hátha helyrejövök de kizártnak tartottam. Nem volt erőm az utolsóhoz, kókadtan szemeztem vele.  

 -És a nyertes!-ordította a fiú, aki elindította a versenyt. Kitti pár másodpercig mosolyogva emelte magasba a kezét, Zoli pedig azonnal nyakába akasztotta karját, megfogva derekát kifelé vitte.

 -Ádám, hozd ki!-szólt oda barátjának.

-Nem kell!-álltam ellent, amikor hozzám akart érni. Az egy dolog hogy nem forog már olyan jól a nyelvem, na meg szédülök is, és a lábaim sem voltak a legerősebbek, de még kibírok menni.

-Akkor hajrá.-húzta meg hanyagul vállát, érdeklődően kémlelte hogyan fogok kijutni innen. A hányingerre csak rátett hogy a kis lyuk levegőtlen volt, ráadásul rohadt meleg. Alig tettem egy lépést, már megbicsaklott lábam. 

-Ez így nem fog menni.-meglepő gyorsasággal kapott utánam, majd térdhajlatomhoz nyúlva ölébe vett. 

-Mindjárt hányok.-néztem rá riadtan. Oké, mindannyian tudtuk hogy nem fogok kimenni (legalábbis két lábon), de egy próbát megért.

-Majd ha kiérünk.-szelte át a tömeget.

Ádám

-Ha felkelnek a szülei, és meglátják..-kétségbeesetten ingatta fejét Zoli, közben Kitti haját fogta akiből visszajött az a 10 pohár feles. Vagy a fele.-Kinyírnak..-markolt tarkójába. Ugyebár Somogyit otthon elég erős szabályok tartják kordában, így az is nagy dolog hogy egyáltalán elengedték ide. Szépen ki is használta a pillanatnyi szabadságot.
Nem semmi a csaj.

-Vidd be a hátsó ajtón.-tanácsoltam, közben letettem a szédelgő szőkeséget. Állni még úgy ahogy bírt a kocsinak támaszkodva.

-Linett?-kérdezte miközben barátnőjét tuszkolta be autójába.
Feje előre volt bukva, hosszú haja eltakarta csodálkoztam hogy kap levegőt. Elseperve pár tincset, megemeltem fejét. Nagyon úgy néz ki hogy állva elaludt.

-Semmi baja.-válaszoltam unottan.

-És ő ? Azt sem tudom merre lakik.-riadtan kapkodta jobbra-balra fejét. A rémületet maga Stieber Zoltán képviselte. 
Jól tudtam hova költöztek a szülei, viszont erősen agyaltam azon hogy szóljak e neki. Nem akartam segíteni.

-Én tudom.-hökkenve pillantott rám, szemei örömben úsztak.

-De én Kittivel leszek, hogy visszük haza Linettet?-merült fel benne újabb kérdése, remélte majd én rögtön rávágom hogy hazafurikázom őt.-Mondjuk ittál..-csalódott képét rossz volt látnom. Bírom a piát szóval az a csöppnyi 5 pohár whisky meg sem ártott.

-Elviszem.-beszédre nyitotta száját.-Nyugi... hajnalok hajnalán nem hiszem hogy leállnak igazoltatni a rendőrök. Magamnál vagyok.-habozott, végül beleegyezett.

***

Minden másodpercben a visszapillantóba nézett a görcsös sofőr, tartva attól hogy mindjárt összehányja a berendezést a lány.

-Rohadtul fáj a fejem.-szorította ujjait halántékára.

-Kellett neked annyit inni.

-Egy rohadék vagy!-kérdően ránéztem, ő kihívóan pislogott párat. Zoli halkan felnevetett, tetszett neki a műsor.

-Köszönöm.-mosolyogtam kedvesen.

-Ráadásul idegesítő is, és beképzelt.-sorolta tovább.

-Mondj valami újat.

-Annyira el vagy telve magaddal. A szüleid hogy bírják?-mindig van egy bizonyos határ, amit az emberek előszeretettel lépnek át (főleg ha rólam van szó). Persze, én is sokszor elvetem a sulykot, tisztában vagyok vele. De az már nem az én bűnöm, ha valamelyik szerencsétlenség hagyja hogy rászálljak. Mindenkinek van szája, meg kellene védenie magát. Pont úgy ahogy szöszke teszi, csak ő pont most harcolta ki hogy ezek után csak rá összpontosítsak. Garantálom hogy pár hét múlva ki lesz készülve.

-Hagyd rá Ádám. Részeg, nem tudja mit beszél!-megtettem amit Zoli kért,  viszont ennyivel úgysem hagyom annyiban.

***

Régóta élek már Szolnokon, ismerem minden kis zeg-zugát. Tudjuk hogy ki hova költözött el, vagy éppen kik jöttek a helyére. (Sok mindent köszönhetek a szomszédnak is, aki a nagymamám lehetne.)
A környék csöndes volt, a ház sötétségben úszott. Elég nehéz lesz majd neki bevánszorogni úgy, hogy ne csapjon zajt.

Kinyitva az ajtót, úgy gondoltam elkerülöm a felesleges csetlés-botlást, ismét ölembe kaptam majd a bejáratihoz vittem.

-Legközelebb előbb gondolkozz, és utána beszélj.-méregettem arcát.
Szánalmasnak tartottam a viselkedését, sőt a kinézetét is. Mindent csak azért csinált hogy bevágódjon. Ezt ki is használtam, tudtam hogy bele fog menni.