A Múlt [Szalai Ádám]

15.

Bele sem merek gondolni mekkora fájdalommal járhat ha valaki elveszíti az édesanyját.
Mindig is csodálkoztam azokon a gyerekeken akik képesek élni egy hatalmas űrrel, amit olyasvalaki hagyott maga után akit képtelenség helyettesíteni.
Nekem nem menne.
Megszűnnék létezni, ha az akit szeretek örökre eltűnne az életemből.
A válás más dolog, belegondolva sokkalta jobb minthogy ne adja Isten valami történne a szüleimmel.
Habár nehezen viselem és fájó hogy anya ennyire kifordult magából, célzom ezzel arra hogy ezelőtt nem ilyen volt. Visszasírom azokat az időket mikor törődött velem, foglalkozott apával...boldog volt.
De az élet már csak ilyen, nem? Semmi sem állandó. Semmi sem örök.

-Kitti, kérdezhetek valamit?-a suli lépcsőjén üldögéltem szőke barátnőmmel aki éppen az irodalom füzetét bújta.

-Persze!-nézett ekkor rám. Előre tekintettem, a szemembe vágó napfény miatt csak hunyorítva tudtam megkeresni a kérdésem okát, aki a megszokott padon helyezkedett el szétterpeszkedve, közben nem épp a kedvességről híres barátaival társalgott.

-Mi történt Ádám anyukájával?-a lány vonási azonnal átrendeződtek. Azt vettem észre, hogy a  felhozott téma eléggé lehangolóan hatott rá, komor arccal pillantott ő is a fiúra.

-Nem nagyon szeretek mások életéről beszélni...-hajtotta le fejét egy pillanatra.-..de maradjunk annyiban, hogy ezelőtt pár hónappal veszítette el őt.-letörtsége és legörbülő szája sarka volt az amiből tudtam jól hogy szereti Ádámot és ezért is a szívén viseli a történteket.
Szótlanul telt perceket nem szerettem volna megszakítani így is felzaklattam ami nem is meglepő, hiszen nemrég történt.

***

Bogdán tanárnő szaporán véste fel a táblára a következő nagy dolgozat kérdéseit és a hozzájuk tartozó képleteket. Igyekeztem utolérni ami lehetetlennek tűnt mert egyik kezével ír a másikkal azonnal letörli.

-Hallottam rólam kérdezősködtél.-duruzsolta fülembe mondatát padtársam, amire nem tudtam reagálni, csak egyből Kittire néztem. -Nem ő mondta.-tekintetemet rá irányítottam, halvány vigyorral temetkezett az előtte lévő jegyzetbe majd folytatta a körmölést.

-Akkor?-értetlen ábrázattal bámultam.

-Láttam nagyon néztetek a szünetbe.-zöld párjait ekkor rám vezette.-Egyértelmű volt hogy kiről is van szó.-az a röpke másodperc hosszasnak tűnt, megint úgy szemlélt mint a kocsiban csak most pár centivel közelebb volt.
Sima bőre már nem látszott annak, borosták kezdtek feltűnni az arcán. Szemeimmel ekkor már nem az övéibe meredtem, sokkalta inkább szájára fókuszáltam.
Éppen csak összeértek, telt, rózsaszínes ajkai, melyek tökéletesen elterelték figyelmemet az óráról (ezzel ügyesen lemaradtam és búcsút inthettem a ötös dogának), gondolataimat teljesen más irányba sodorták.
Akkor eszméltem fel, mikor fehér fogsora kivillant én pedig fülig pirulva sepertem hajamat az arcomba.
Szalai Ádám ajkai zavarba hoztak...

-Remélem az autós beszélgetésünket nem említetted senkinek!?-folytatta csevejünket.

-Nem.-ráztam meg fejem, anélkül hogy felé néztem volna.
A kialakult körülmény roppantul kompromittáló volt és megint ki okozta?... Nem mellesleg élvezi hiszen amikor hozzám szólt, érezni lehetett hangján hogy somolyog.

-Én vagyok az első aki zavarba hoz?-áldom azt a napot, amikor eldöntöttem hogy életem végéig növeszteni fogom a hajam (most nagy hasznomra van), legalább nem látja vérvörös képemet.

-Nem.-válaszoltam röviden.

-Ha jobban megnézzük saját magadnak köszönheted.-kezdett okoskodásába.-Elvégre te nézted annyira a számat hogy majdnem kiesett a szemed.

-Jó, lépjünk túl rajta.-motyogtam orrom alatt mire ő felkuncogott.

-Mi olyan vicces Szalai úr?-dörzsölte le ujjairól a krétaport tanárunk aki vastag keretes szemüvege mögül, kíváncsian várta a választ.

-Semmi tanárnő. Semmi.-jókedve töretlen volt megint azért mert Sipos Linett sikeresen leégette magát.

***

A suli bejárata előtt állt a banda, a fiúk lekezeltek egymással majd hazafelé vették az irányt, én pedig elfoglalva a Szalai törzshelyet, apára várakoztam aki valószínűleg ismét késni fog.

Nem akartam szemtelen módon bámulni a másikat, de nem tudtam nem végignézni ahogy Ádám semmit mondóan biccent Fehér Niki felé aki csüggedten halad piros autójához és szontyolodva pislog a felém haladó fiúra.

-Jó látni az alapszíned!-ült le mellém.

-Ha csak ennyit akartál, akkor szia!

-Mit akarsz tudni?-fordította komolyra szavait.

-Semmit!-ráncoltam homlokom, nem tudtam mire érti.

-Akkor, ha legközelebb kérdésed van -alkarjaival térdeire támaszkodott, felém nézett.- nekem tedd fel és ne másnál keresgéld a választ szöszke!-mély, csöppet gúnyos hanggal vágta hozzám szavait, ezután felállt, hanyagul vállára dobta táskáját majd a parkoló felé indult.