Holdszülötte/ Befejezett

XXXV. karcolat: Naiv gondolatok

Miután Faith hazament, amiről még mindig nem esett szó; hogy hol laknak, nagyon egyedül éreztem magam. Mindenki elment a saját dolgára, ami ez esetben Maezonnek Sophie volt. Egyàltalán nem lepődök már ezen meg. Csak... Rossz èrzés.

A tény, hogy hollux vagyok; aki másik bolygóról származik; ráadásul rá kellett; hogy jöjjek akivel eddig a 17 évemet töltöttem itt ebben a hàzban, az nem a valódi Apukám. Akit mindennél jobban szerettem és becsültem, próbáltam az elvárásainak megfelelni, és vágytam az elismerő szavaira nem a vérszerinti Apám, hanem egy nevelőapaféleség, aki eddig tudott róla. Talán, épp ezért akart a saját ínye szerint formálni, hogy magával is elhitesse, hogy a valódi lánya vagyok. Ez nem sikerült neki. Azt se tudom; hogy hívjam vagy hogy viszonyuljak hozzá innentől kezdve. Szabad Apunak hívnom még?

Megijeszt a tudat; hogy màs vagyok, mint; amit hittem évekig.

A vérszerinti Apám meghalt még mielőtt megismerhettem volna. Csak van fenn a Mennyekben, és onnan figyel rám mi van velem.

Várjunk csak!

Azt se tudja ki vagyok; akkor hogy óvhatna fenntről? Ez nagyon komplikált.

Miért kellett megfosztani az Égnek tőle? Tudom, hogy a helyében egy nagyszerű édesapàt kaptam, akiről soha életemben nem mondanék le, mert bármi történt is ő az én Apám, de jó lett volna látni és megölelni. Sajnos ezt màr nem tehetem meg... Kár...

Az erkélyem párkányánál állok, és kémlelem a Holdat. Vajon még mindig tart az a háború, ami megannyi értelmetlenséggel és àrtatlan vér ontással jár?

Szinte biztos, hogy az is nekem kellene megoldást találni a próblémákra. De azt nem tudom; hogy valósítsam meg vagy kezdjek hozzá. Talán, egy nap megvilágosodom, és rájövök a saját ,úgymond, rendeltetésemre, amit az Èg írt elő nekem.

Egyszercsak zajra lettem figyelmes. Anyu jött be két csésze forró csokival, amin tejszìnhab és gesztenyereszelék àllt egy cseresznyeszem társasàgában.

- Anyu...- nézek felé gondterhelten.

- Alice, sajnálom, hogy eddig nem mondtam el, de nem tudtam, hogyan közöljem veled.- szorít magához; amitől azonnal jobb kedvem lesz. Olyan jó, hogy ennyire közel állunk egymáshoz, és nem csorbult meg ez a kapcsolat a titok miatt se.

- Semmi baj; Anyu.- fészkelem magam mégjobban hozzá.- Csak minden olyan zavaros. Miért pont én? Miért nem más??

- Tudom mit érzel. Rossz olyasmibe születnünk, amit mi magunk; de még a körülöttünk élő társaink se értenek. Sajnos nem mi választjuk meg magunknak a sorsunk haladását. Számunkra értelmetlennek és bonyolultnak tűnhet, de minden mögött van ok- okozati dolog.

- Azt akarod ezzel mondani; hogy mindennek van oka?

- Pontosan. Ha nem jöttem volna a Földre nem találkozok Apáddal, így nem születhetett volna meg Sophie.

- Sokszor nagy àrat kell fizetnünk azért, hogy rájöjjünk a rendeltetésünk mivoltára.- ültem le a székre időközben Anyu mellett.

- Mióta lettél ilyen bölcs?- kortyolt bele az italába.

- Nem tudom. A korral jár.- vonok vállat.- Gondolod, nekem az a rendeltetésem; hogy megszűntessem a háborút?

- Szerintem nem, mert már rég bevégezted a feladatod. Vagyis nem te; hanem Maezon.- mosolyodik el. Lángba borult arccal meredtem rà.- Eddig is észrevettem rajtad a jelet; de azt hittem csupán képzelődöm.

- Jaj; Anyukám!- takarom el az arcom azon részét szégyenemben.

- Ez a lehető legjobb dolog, ami egy hollux- szal megtörténhet; ha megkapja. Ne szégyeld, hanem viseld büszkén és bátran. Tisztán emlékszem az első csókunkra Nicolas- szal. Mintha egy làthatatlan kötelék lenne köztetek; amit nem lehet szétszakítani, mert olyan szent és sérthetetlen.

- Igen. Ugyanezeket érzem Maezon iránt is.- csapódik ki belőlem az igazsàg. - Csak ez nem lehetséges.

- Láttam; hogy néz rád Maezon. Ne Sophie miatt dönts úgy, hogy boldogtalan leszel. Ő is tisztában van azzal, hogy mi van kettőtök között. Ez a mai napon vált tisztán láthatóvá.

- Tudja?- nyílt tágra a szemem.

- Már egy ideje. Beszéltünk róla, mint a pofonodról is. Nagyon sajnálja, Alice.

- Nem haragszom rá. Ezt megkellene beszèlnem vele.- pattanok fel a székből hirtelen.- Maezon már elment; igaz?

- Nekem úgy rémlik. Menjél! Drukkolok neked.- tette csuriba az ujjait.

- Köszi; de azt hiszem ennél azért többre van szükségem; mint szimpla szorítás.

- Bízz bennem! Minden rendeződni fog.- nézett rám sokat sejtetően.

- Szeretnék neked hinni.- azzal a lendülettel az emeletre siettem , ahol Sophie szobája volt.

Ott álltam a húgom ajtaja előtt tétován. Vajon tényleg jó, hogy odamegyek hozzá? Az is lehet, hogy Anyunak nincs is igaza, és még mindig tart a haragja felém. De ha nem nyitok be; akkor sosem tudom meg, hogy mi is az igazsàg.

Vettem egy mély levegőt, benyitottam . A kezdeti mosoly; ami arcomat tarkìtotta rémült arckifejezéssé vált.  A szemem elé tárult azonnal Maezon és Sophie csókolozó kettőse.

- Szent Isten...- kapok a szám elé. Mielőtt bármit mondtak volna elrohantam onnan.

Kimenekültem a kertbe és engedtem szabadjára a kikészülő könnyeimet, amik a szemüregeimet mardosták. Mostmár teljesen elegem van abból, hogy minndenki átvert. Leginkább magamat okolom; hogy minden egyes alkalommal beveszem.

Most kitöltöm a haragom.

Fogtam az erőmet és kis köveket kezdtem el a halastavunkba irányítani, aminek következtében a tó víze néha lila színűvé váltott.Nagyon mérges vagyok!!!Dühős voltam az egész világra; de mèg az univerzumra is.

-Ennél azért leleményesebben is kitölthetnéd bosszúságodat. Nem gondolod?- szólalt meg a hàtam mögül egy bársonyos, mély hang. Egész testemben megremegtem .

Mièrt jött utánam?