Holdszülötte/ Befejezett

XXXIV. karcolat: A remèny hal meg utoljára

- Üljünk le ehhez...- fújta ki a levegőt lassan; hogy a kezdeti feszültséget oldja.

Mire mindenki helyet foglalt vagy a padlón vagy a fotelben, kezdetét vette a nagyon kínos csend beàllta. Ti is voltatok már olyan helyzetben, mikor rengeteg kèrdèsed lett volna az illetőhöz; de dusztodsincs, hogy kezd el? Na; èn pont ilyen helyzetben vagyok, ami elég kilátástalannak tűnik ebben a pillanatban. Annyi, de annyi kérdèsem van Anyu felè; hogy azt nem lehet szavakba önteni. Csak ...az a baj, hogy nem tudom, hogy kezdjek hozzá, vagy úgy jobban tükrözi a valóságot az a megfogalmazás, hogyan viszonyuljak ezekután hozzá. Eltitkolta előlem a származásomat, és abban a tévhitben ringatott; hogy egyedül én nézek így ki. Nem  tudom te mit tennél, de megkérdezem... Akkor is viszonyulnál továbbra is Anyukádhoz nagy bizalommal, mikor ezt tette veled? Vagy nem vennéd őt emberszámba innentől kezdve?

Mindkét eshetőség érvelhető, de tudom, hogy azèrt nem mondta el nekem az igazat; hogy óvjon a veszélyektől, amik rám leselkedtek volna akkoriban. Megértem; és tudatom majd vele, hogy mindent értek. Nem haragszom rá. Mégiscsak az Anyukám, aki ugyanolyan hibàkat elkövethet; mint én. Ezért nem ítélhetem el.

- Az igazság, amire mindketten annyira kíváncsiak vagytok; az eléggè bonyolult, és öszetett. Nem várom el; hogy megèrtsétek azokat a dolgokat; amiket akkoriban tettem, de úgy gondolom semmit nem bánok, mert jó célt szolgáltam vele, akkoris, ha áldozattal jàrt. Nagy áldozattal.

- Elkezdenéd végre, Ivett?! Olyan vagy; mint Anyu.- hitetlenkedett Faith.

- Tudod, Faith, még mindig jó a memóriám. Nem felejtek  ám dolgokat. Főleg olyanokat; amik.az erőmre vonatkoznak. Nehogy azt hidd, hogy átalakultam emberi lénnyé az itt létem soràn. - küldött egy ártatlan mosolyt Anyu.

- Csöndben vagyok...- halkult el.

- Maezont és Faitht már kiskorúk óta ismerem. A szüleik az én legjobb barátaim és honfitársaim voltak mióta világ a világ. De ez a baràtság egy egész életen át tartó kapcsolatot eredményez. Ajhhh...- sóhajtott.- Erről nagyon nehéz beszélnem. Èn, nem a Földről származok, hanem egy fènyévnyire lèvő bolygóról, a Holdról.

- Miiii????- kerekedett el egyszerre a szemünk Sophie- val. Minden igaz volt; amit összehordott nekem Maezon..

- Az én szülőföldem a Lutónián van, ami a Hold népènek a fővárosának tekinthető. Persze, vannak különállóbb városok is; de itt vannak a holluxok számára minden luxus dolog megteremtve, és nevezetességek is itt lettek kialakítva. Aki teheti ideköltözik, mert ezen a helyen vannak óvóterületek kiépítve..- mosolyodik el. Bizonyíték gyanánt  megmutatta a jobb karján lefelè futó  karcolatait, amik többé- kevésbé hasonlítottak az enyéimre, de rajtam voltak más furcsa jelek.

Sophie Anyu jobb  karjàt kezdte el vizsgálgatni, aminek hatására  megfogdta a kezem, ès összehasonlìtotta a kettőt. Végül elengedte; de nem úgy undokolva; hanem... Szeretetteljesen. Akkor megkönnyebültség jàrta àt a testemet.

- Soha nem hittem volna; hogy egyszer el kell hallnom a szülőhazám. Ott volt a családom, baràtaim, az emlékeim legnagyobb része, és... A szerelmem, akit minennél jobban szerettem. Nicolasnak hívtak. Ő volt akkoriban a legsármosabb; leghelyesebb, legvonzóbb hollux Lutónián. Együtt jártunk egyetemre és egy csoportba kerültünk, ha az erőnk kordàban tartásáról volt óra. Már akkor is nagy hatással volt rám, mikor nem ismertük annyira egymást. Ezt a szüleim nem nézték jó szemmel, mert Nico akkoriban  a Hesz ellni csapatoknak a vezetője volt,.mivel akkoriban a holluxokat tömeges számmal kezdték el ölni. Ha egy hollux életét veszti, akkor a képességei a legközelebbi lénybe tér át. Ezzel nagyon is tisztában voltak a Heszesek, mert ők félig holluxok és lelketlen asszották, akik gyengék. De ha egy hollux erejét megkaparintják erősebbek és hatalmasabbak lesznek.