Holdszülötte/ Befejezett

XIII.karcolat:Döbbenet

-Holnap gyere az Intézetbe. Ha végeztünk elviszlek valahova. De ne feledd! Ez tényleg nagyon fontos....

Ezekkel a gondolatokkal tértem nyugovóra,mikor Bash elment, no meg a fejmosás, amit azért kaptam, mert becsaptam az ajtót és tiszteletlenül beszéltem Apuval. Nem bántam, amit tettem, mert igazam volt. Hogy beszélhet vele, így Apu? Attól, hogy a múltban bármi történ én megbocsátottam neki teljes mértékben. A szülőknek meg az a dolga, hogy ezt támogassák még akkor is, ha az élete legnagyobb baklövésére is készül, nem? Akármekkora balgaságról is van szó egy szülőnek támogatónak kell lennie. Sosem leszek én olyan, aki így bánik a gyerekével. Ehhez képest az a én drága szüleimnek nem ez a véleménye,de nem érdekel. Ebbe semelyikőjük se fog beleszólni, ha már az álmomról le kellett tennem valakinek az érdekében. Nagyon a szüleim irányítása alatt állok, amit változtatni fogok azonnal, mert már nem bírom ezt a sok megvonást, amit el kell viselnem. Kezd a pohár betelni nem kissé.

Bash-sel egész este beszélgettünk filmnézés közben, ami azért volt rossz, mert nem értettem, hogy miért fejeződött be így a film. Az értetlenségem Bash csak röhögött, mikor meguntam a kárörvendezését, heves csiki csatában kezdtem, ami hamar áttért csókba "valaki" jóvoltából.
Hát...í gy kellett volna kellemesen aludnom, de nem ez lett belőle. Azon kattogott az agyam, hogy Chistiannel mi van. Annyira furcsa volt a hangja. Igaz, hogy az utóbbi időben nem is voltam annyit az Intézetben, de azért néha beszélgettünk. Ezért nem is értettem ezt az egész helyzetet, ami kialakult. Féltem, hogy valamilyen bandába keveredett és nem tudok rajta segíteni. Mindig is könnyen kapható volt a hülyeségre, de ez sajnos az évek eltelésével nem is változott, pedig titkon reméltem, hogy benőtt a feje lágya. Mégsem ez történt. Ami még aggasztott, hogy tudomására jutott, hogy Bashel ismét összemelegedtünk. Nem akartam, hogy tudjon róla, mert akkor hallgathattam volna azokat az érveket és ésszerű álláspontokat, amiket otthon szoktam hallani a nap 24 órájában Aputól. Sokban hasonlított Chirstian Apura, ezért bízott meg Apu benne annyira. Azonban, én nem beszéltem neki erről semmit sem, ahogy senki más nem tudta, aki közös barátunk vagy ismerősünk lett volna. Nem hiszem azt sem, hogy látott volna minket, hisz, a város túlvégén lakott és járt egyetemre. Lehetetlen lennek hangzott az egész. Másik lehetőség, hogy Apu szólt neki, hogy akadályozza meg ezt a kapcsolatot. Talán, ezzel magyarázható a sietős találkozója. Apu bármire képes, ha rólam vagy Sophie-ról van szó. De... aztán rájöttem, hogy ilyenre nem lenne képes, mert attól szokott minket óvni, amitől a legjobban félt. Ez meg nem más, mint a fájdalom. Utálta, ha a lányait sírni vagy szenvedni látta. Akaratlagosan sosem tett volna nekünk rosszat bármennyire is ellenezte azt, amit éppen csináltunk. Szóval, egyedül kellett volna rájönnie. Avagy ismételten túl gondolok mindent és kavarok a gondolataim között. Lehetséges, hogy csak egy ártalmatlan valamit akar velem közölni, hisz, barátok vagyunk. Hiába gondolkodok rajta, csak akkor fogok rájönni, ha elmegyek a találkozóra. Legalább Apu örülni fog, hogy végre látni fog engem a bemutatóján ismét. Minden rosszban van is jó is, ha jobban odafigyelünk rá.

A mai napom kicsit szarul fog alakulni, mert elérkezett a várva várt nap a 10.-esek számára, amikor biológia órán kisállatokba turkálhatnak. Mondhatom bátran mindenki nevében, hogy a legszívesebben mindannyian ellógnánk az órát, de mivel már volt ehhez hasonló húzásunk, így nem mertük, aminek nem lett túlzottan nagyon jó vége. Nagy lelkesedéssel húztam fel a ruhámra a biztonságot nyújtó fehér köpenyt, ami már eleve ilyen dohos szagot kölcsönzött neki, hisz, a szertárból kapott mindenki egy egyen ruhát, amit nem minden évben szoktak kitakarítani, sőt, megkockáztatom, hogy mosni sem mostak rendesen és ami rajtunk van azt már több évtizede mindenki felhúzta ezzel is hozzásegítve, hogy ökonomíai lábnyomot hagyjunk az útókorra. Nem a leghigénikusabb, de ez is egy forma, amivel tehetünk a környezet iránt. Rendesen akkor kezdett elkapni a hányinger, mikor fel kellett húznom magamra. Csak arra tudtam gondolni,hogy mikor lesz vége ennek az órának, hogy végre levegyem magamról ezt a förtelmet. Köztudott, hogy én nem bírom a vért, ami vicces egyfelől, mert orvosnak tanulok. Másfelől meg, ezt próbáltam kezelni magamban, de még mindig nem sikerült ezt legyőznöm, pedig elég kitartó vagyok. Apu szerint ez az undor legyőzhető, ha rutint szerzek magamnak. Ezért megyek mindig az Intézetbe. Valamennyire már sikerült ezt megreguláznom, de még nem tökéletes. Próbálkozom erősen Apu legnagyobb örömére, persze.