Holdszülötte/ Befejezett

XX. karcolat: Holluxok

Sokáig álltam előtte, de nem mertem hozzászólni egy szót sem a legutóbbi után. Nem értem teljesen miért jött ide hozzám. Újból megakar alázni, vagy mi? Annyira utálom, hogy ilyen velem. Az egyik pillanatban úgy néz rám, mint aki szerelmes lenne belém, de máskor csak bánt és bánt, ami rohadtul fáj, ami őt nem érdekli szemmel láthatóan.Nem kellett volna idejönnie se, mert csak bajt hozott ránk. Holnap az egész gimi arról fog diskurálni, hogy én milyen szerelmi háromszögben élek. Ha Will fülébe jut ez az egész biztos, hogy közbelép valahogy, mint ismerem. Akkor meg egy igazi szemléltetőeszközzé válna az egész magànéletem.Ez az amire egyáltalán semmi szükségem nincs...
De igazából, ami a szöget vert a fejemben az-az a momentum, hogy mit akar nekem mondani, ami olyan fontos.

-Mit... akarsz tőlem?- szegeztem hozzá a kérdést kissé nyögdécselve. Ez egy nagyon jó beszélgetésnek igérkezik.

-Gyere velem. -nyújtotta kezét kézségesen felém. Volt benne valami csábító, de nem tudom megmondani mi az. Végül a józan eszem döntött helyettem.

-Nem.- ráztam meg a fejem határozottan némi habozás után.- Tartozol nekem némi magyarázattal a legutóbbi után.

-Kérlek bízz meg bennem. Csak jót akarok neked.-győzködött.

-Hát... ezt eléggé nehezen kétlem a szándékaid eddigi listája alapján.- nevettem szárazon.

-Alice, kérlek.- a szemében az őszinteség tükröződött, ahogy ránéztem.
Valahogy a lelkem legeslegeslegmélyén elhittem, hogy most az egyszer nem fog bántani. A józan eszem azonban bekapcsolta a vészgombjaimat vele kapcsolatban.

-Nah, jó!- sóhajtottam.

-Köszönöm.- őszinte mosoly cikázott az át arcán, ahogy kimondta a szavakat. A szívemet valami különös szeretet járta át, ahogy megpillantottam a mosolyát. Mi van velem??

Kivezetett a suli hàtsókertjéhez; ahol szomorúfűzek tarkították az udvar küllemét, amit tovább tetézett a kis halastó, amiben apró aranyhalak ès vizililiomok tették színessé a diákok mindennapjait. Ez a kert helyiség az itt tanulók hétköznapjait segíti, hogy eredményesen tanuljunk, mert a friss levegő segítí az agysejtek műkődését.
Megsúgom, hogy ideszoktunk kilógni, ha nem akarunk órára menni, mert van nekünk kialakítva egy bunkerünk, amiről a tanároknak fogalmuk sincs. De amiről nem tudnak nem fáj nekik, nem?

Leültem a padra, és vàrtam, hogy Maezon hozzákezdjen a mondandójához.

-Szóval, mi az-az egetrengetően fontos dolog, amiért ide kellett jönnünk?

-Amit most mondani készülök neked az eléggé abszurdul és lehetetlenül fog hangzani, de kérlek hallgass végig, mert ez az egész a te érdekedet szolgálja.

-Hozzákezdenél??- türelmetlenkedtem.

-A mi találkozásunk a puszta véletlenen alapszik. Mikor először megláttalak az maga volt a döbbenet, mert a húgom és èn nem talàlkoztunk hozzánk hasonló lénnyel, amit Faith nemigen akart elhinni, mert számára lehetetlennek tűnt; hogy eddig nem vettünk észre. Hát, így gondolhatod, hogy nem  épp jöttünk baràtságos indokkal erre a bolygóra.

-Mi? - úgy beszél, mintha nem is emberi lényként élné a mindennapjait.

-A húgom és én azzal a céllal jöttünk a Földre, hogy megtaláljuk azt a valakit, aki hozzànk hasonló. A mi bolygónkon háború dúl a  népünk és az egyik ellenséges nép között. Az Ősök azt mondták, hogy létezik egy kiválasztott valahol az univerzumban, aki megtudja menteni a közösségünket.

-Ezt nem értem, hogy köthető ez hozzám.- próbàltam adni a hülyét, pedig már összeállt a fejemben, hogy mi az igazság... A rengeteg véletlen egybeesés... Az erőm kibontakozása... ÚRISTEEEN!!!

-Èn a Holdról származok, ahonnan sok hozzádhasonló hollux él.

-Nem, én nem....- ez nem lehet igaz...

-A holluxoknak van pár ismertető jeleik is. A szemed színe ametiszt ékkőként csillog, a kezeden lévő anyajegyegyüttes minden holluxon ott szerepel születésétől kezdve. Az erőd kibontakozása a kezdet, amire képes leszel ehhez képest kicsinynek tűnik.- megérintette a kezem, amitől ismét éreztem, hogy a statikus elektromosságot. Akkor jöttem rá, hogy miért vannak ilyen érzéseim Maezon felé...
Szeretem ... Szerelmes vagyok belé. Egy olyan srácba, aki bàntott és a húgom pasija...
Mibe keveredtem én?

-Ugye csak viccelsz?- álltam fel, hogy ne keljen tovàbb éreznem az érintését.

-Miért hazudnék neked?- jött utánam.

-Nem tudom... Hogy tovább élvezd a szekálásomat.- vetettem ellen. Azt hiszi elfelejtettem mit tett? A fenét!!

-Ebből nem származna semmi jó nekem.- állt elém, hogy nehogy elfussak előle. Honnan tudja mindig, hogy mit akarok csinálni? Egy lépéssel mindig előttem jár.

-De... szivathatnál tovább.

-Hiszel a jóslatokban?- terelte a témát.

Ez most hogy jön ide??- háborodtam fel, hogy próbál kibújni a felelősség alól. Jellemző rá.

-Azt mondták az Ősök, hogy mikor megérkezem a Földre megfogom találni azt a személyt, akihez kötelék fog kötni.- fogta meg a kezem, amitől menten inamba szállt a bátorság, hogy elmenjek tőle.

-És... megtaláltad?- ez volt az egyetlen mondat, amit kiakartam nyögni, és hallani akartam a választ.
Valamilyen oknál fogva érdekelt ki az a lány.

-Igen.- mosolyodott el féloldalasan, és megérintette az arcom. A szívem hevesen dobogott és alig akartam levegőt venni... Azt akartam, hogy... csókoljon meg.

- Ès... ki az??- türelmetlenkedtem.

-Drága, szépséges, tudatlan, holluxom.- rántott hirtelen magàhoz.- Olykor nem értelek. Nem veszed észre, hogy kit pàsztázok mindig órákon, szünetekben, és mindenhol? Egész életemben egyetlen egy lányért vagyis holluxért dobbant meg a szívem, és az te voltál, Alice. Szeretlek mióta először hozzám szóltál, vagy csak rám mosolyogtál...
Te vagy az a lány, akire egész életemben vàgytam, és ezt nem halasztom el. Fontos vagy nekem , Alice Bonhaim.

Ès akkor olyasmi történt, amire nem számítottam... A holdfényben kint a halastó  éden helyén Maezon Smith megcsókolt, amit én, Alice Bonhaim, viszonoztam neki....