The other half {Befejezett}

Ötödik

Sziasztok!
Tudom sokáig tartott,de meghoztam a következő részt.
Jó olvasást :)
Foreszt

*Reagan*
-Apa! Várj meg könyörgök!-Levegő után kapkodva botladoztam végig a kihalt utcákon. Az egész város olyan volt mintha végisöpört volna rajta egy hurrikán. A házak deszkaburkolata megsérült,az ablakok betörtek,embereknek semmi nyoma. Kivéve apámat. Három napja játszottuk ezt az őrült fogócskát. Hol egy ház ablakában,hol egy utcasarkon ácsorogva pillantottam meg. Azonban ahogy közelíteni kezdtem elmenekült. A levegő hideg volt,én pedig biztosra vettem,hogy hamarosan elájulok. A térdemen támaszkodva próbáltam újra redesen venni a levegőt,amikor valaki hátulról megérintette a vállam.
~8 órával korábban~
-Akkor is veletek megyek!-Jelentettem ki makacsul miközben a bakancsomat kötöttem.-Hiába kéritek,hogy ne.
-Nem kért senki.-Válaszolt Dean.-Ez utasítás.
-Utálom amikor ezt csinálod!
-Tényleg?! Hát nehogy azt hidd...
-Olyanok vagytok mint egy rossz házaspár.-Sóhajtott Sam lemondóan.-Dean,ha akar hadd jöjjön. Nem ülhet a bunkerben örök időkig,mert neked előjött az apai oldalad.
-Szóval küldjem oda valami ellen,amiről egyelőre fogalmunk sincs hogy mi,csak azt tudjuk,hogy fiatalokat tűntet el?
-Szerintem mind tudjuk,hogy nem kell félteni.-Pillantottam rá jelentőségtelesen. Időközben kitapasztaltam az erőmet, és kevésbé féltem magamtól,bár továbbra is csak végsőesetben gyilkoltam meg bármilyen lényt rendes fegyver nélkül. Az idősebb Winchester egy ideig szigorúan tanulmányozta az arcom majd idegesen a hajába túrt.
-Beülsz a kocsiba és egy hangot nem akarok hallani amíg Napervillebe nem érünk. Világos?
-Igen uram.-Megforgattam a szemem és kiballagtam a kocsihoz,aminek a hátsó ülésén Castiel gubbasztott.-Szia.-Huppantam be mellé.-Kirándulsz velünk?
-Megígértem Deannek,hogy segítek.
-Kedves tőled. Ami azt illeti én is ígértem neki valamit.-Vigyorogva előszedtem a zsebemből a fülhallgatóm,majd az iPodomba dugtam.-Illionis-ig hallgatnom kell.-A szám szélét rágcsálva keresgéltem a dalok között,amikor észrevettem,hogy az angyal még mindíg engem figyel, arcán az értetlenség és a kíváncsiság elegyével.-Kéred a felét?-Nyújtottam felé a fülhallgató egyik szárát,amit kis hezitálás után zavartan elfogadott. Bátorítóan rámosolyogtam,majd miután kicsit lejjebb vettem a hangerőt,elindítottam egy lassabb,dallamos hangzású Paddy and the Rats számot.
**********
A negyvenes éveiben járó hölgy kétkedve figyelt engem és Samet az apró dohányzóasztal másik oldaláról.
-Szóval maguk az FBI-tól vannak?
-Igen.-Bólintottam.-Mesélne esetleg...
-Nem fiatal maga ügynöknek?
-Én...
-Még újonc.-Sietett Sam a segítségemre.-Szóval mesélne nekünk a lányáról?
-Annabelle soha nem volt az a kifejezett jókislány,de..-Tekintete a könyvespolcon álló képre siklott,amelyen ő volt,egy féfi és egy tizenhat év körüli lány. A szülők boldogan mosolyogtak a kamerának,egyetlen gyermekük szénfekete haját a szemére fésülve duzzogott közöttük.
-De?
-Sose gondoltam volna,hogy sátánista.
-Tessék?-Sam értetlenül meredt a nőre.
-Gondolom ezért ment abba koszos gyárépületbe nem? Biztos valami szektába állt akik pedig feláldozták...-Mélyeket sóhajtva megtörölgette a szemét,Sam pedig biztosította az együttérzésünkről.
-Ha valami eszébe jut csak hívjon.-Szomorkásan elmosolyodott és átnyújtotta szintén hamis névjegykártyát.
-És most?-Kérdeztem miután kiértünk a kocsihoz.
-Dean és Cas elvileg most végeznek majd a hullaházban. A gyárnál találkozunk velük.-Kihalászta a zsebéből az Impala kulcsát,én pedig helyet foglaltam az anyósülésen.
A gyárépület nagyjából húsz percre volt,majdnem a város szélén. Valóban csúnya,szürke épület volt,drótkerítéssel körbevéve,amit egy helyen megbontottak.
-Bemegyünk?-Pillantottam a mellettem ülő férfire és kibújtam a kardigánomból. Túlságosan szerettem ahhoz,hogy elszakadjon vagy véres legyen.
-Be bizony.-Szólalt meg Dean a hátsó ülésen,amitől ijedtemben majdnem Samre ugrottam.
-A frászt hozzátok rám ezzel a teleportálósdival.-Fordultam hátra dühösen,amire válaszul Dean rám vigyorgott,Cas pedig inkább az Impala bőrhuzatát kezdte tanulmányozni.
A kellő fegyverekkel ellátva masíroztunk be a lerobbant épületbe.
-Ketté válunk.-Jelentette ki Dean.-Reagan velem van.-Bólintottam és követtem egy szűk folyosón át ami egy másik terembe vezetett. Valaha iroda lehetett ahonnan szemmel tartották a munkásokat,de most az egyetlen nagy ablakot is deszkák fedték. Magam előtt tartva a zsemblámpámat körbe futtattam a tekintetem a szobán.
-Nincs itt semmi.
-Megyünk tovább.-Ahogy Dean átlépte a küszöböt,az ajtó hatalmas csattanással bevágódott mögötte. A kilincs után nyúltam,de az ajtó nem akart kinyílni.-Reagan jól vagy?!
-Jól!-Kiláltottam vissza.-Csak beragadt ez a vacak.-Megfordultam hogy nekifutásból kirúghassam,és akkor megláttam. A magas,borostás,barna hajú,szakadt ruhás pasas a szoba legsötétebb sarkából sétált elő. A bámulásomból a betonpadlón koppanó zseblámpa zaja zökkentett ki.
-Reagan!-Kiabált újra Dean az ajtó másik oldalán.
-Dean valaki...-Nem tudtam befejezni,mert a férfi egy lépéssel előttem termett és a falnak lökött. Reflexből a homlokára nyomtam a kezem,de nem tudtam megölni. Mégcsak fel sem szisszent. Gyilkos vigyort eresztett felém és felemelte a kezét,amit egészen a nyakáig tetoválások fedtek. Tekintete kékes fénnyel izzott,majd hozzám hasonlóan ő is a homlokomra szorította a kezét. Hosszú percekig dacoltunk így,egymás szemébe nézve,mígnem úgy éreztem nem bírom tovább. Szintén kék fény tört fel a tenyere alól,Dean hangja pedig egyre távolodott,mígnem teljesen megszűnt.
~A jelen~
-Hála az égnek Cas.-Sóhajtottam.-Nem tudom hol vagyok,de láttam apát és...
-Egy álomban vagy Reagan.
-Tessék? Neeem...mit keresnél te az álmomban?
-Téged.
-Ugye tudod,hogy ez furán hangzik a te szádból.
-Nem érted.-Válaszolta idegesen.-Bajban vagy. Azért jöttem,hogy segítsek.
-Apa miatt?
-Reagan...Ő nem az apád...ez itt...nem igazi. Egy hamis valóságban vagy, amíg a tényleges valóságban haldokolsz.
-Az nem lehet!
-A dzsinn amit kerestünk elkapott téged.-Tekintete végigfutott a fedetlen karjaimon. Kibújt a ballonkabátból és a vállamra rakta.-Meg fogsz fázni.
-Így meg te fázol meg...
-Angyal vagyok. Nem fázok. Pusztán a porhüvelyem tartozéka volt, semmi más.
-Értem.-Motyogtam és belebújtam a kabátba,majd feltűrtem az ujját.-Arra láttam.
-Ő nem igazi.-Ragadta meg a vállaim.-Ahogy itt semmi sem. Haldokolsz Reagan és ki kell szabadulnod innen.
-És ha nem akarok?-Nyögtem és éreztem ahogy a szemem megtelik könnyekkel.-Mi van ha itt maradok? Megkeresem az apám és...
-Nem találnád meg. Ez a lényege az álmodnak.
-Akkor most mi lesz?-Nem válaszolt,csak két ujját a homlokomra szorította és immár nem a városban voltunk,hanem valahol az erdőben,azon belül is egy sziklásabb szirten,alattunk egy völggyel.
-Az egyetlen módja,hogy kijuss innen ha leugrasz.-Válaszolta a távolba meredve.
-Kizárt!-Vágtam rá idegesen és letöröltem a könnyeim.-Nem akarok meghalni! Itt maradok és...
-Tudod,hogy ez nem megoldás. Fel kell ébredned és elengedned ami ide köt.-Rám nézett,de én elfordítottam a fejem. Behunytam a szemem és próbáltam felfogni a szavait.
Egy meleg kéz kulcsolódott az enyémre. Először bátortalanul,majd erősen szorítva. -Megígérem,hogy semmi bajod nem esik Reagan.
Felé fordultam és kinyitottam a szemem,de nem néztem rá.
-Számolsz háromig?
-Ha akarod.-Bólintottam és újra előlre fordultam.-Egy...kettő...három.-És ugrottunk.