HappyEnd +18

1.7K 124 5
                                    

Jimin POV
-Hyung! Biciklizzünk!-rontott be reggel nyolckor Jungkook a szobámba, mire morcosan felültem az ágyon és nem épp szép pillantásokkal illettem a makneat.
-Jungkook, nem hiszem hogy reggel engem ilyenekkel kéne zaklatnod.-dörzsöltem meg szemem.
-Na, kérlek.-jött közelebb hozzám, majd beleült ölembe és egy puszit nyomott arcomra.
-Ah, rendben.-sóhajtottam fel, mire vidáman felpattant, megfogta kezemet és kirángatott az ágyból.-Öltözz hyung!-toporzékolt én pedig úgy voltam vele, hogyha most nemet mondok, biztosan megver, így lassan, kimért léptekkel mentem szekrényem felé, amiből kivettem pár kényelmes dolgot, hisz bőrnaciban mégsem kerékpározhatok.
-Ugye azért megengeded, hogy reggelizzek.-néztem fel rá nagy bociszemekkel, mire sűrgetően felsóhajtott és én vettem az adást. Ilyen gyorsan, mint most, még soha nem reggeliztem, a többiek pedig megse merték kérdezni, hogy mi ez a nagy sietség, hisz a mögöttem, karbatett kezekkel álló maknae mindent elárult márcsak a tekintetével is.
Ahogy megettem mindent, amit tányéromra raktam, időm se volt Jinnek megköszönni az ételt, hisz Jungkook szószerint felrángatott a székből és húzni kezdett a kijárat felé, ahol annyit megengedett, hogy legalább cipőt húzzak.
-Jungkook, el tudnád mondani, hogy miért nem ér rá a biciklizés délután?-tettem fel a kérdést, mikor már a kétkerekű járgányokért mentünk.
-Mert akarlak, hyung.-mondta és nekem nem volt több kérdésem. Sőt! Sietősebbre vettem lépteimet és ez láthatólagg tetszett a fiatalabbnak, hisz egy kósza mosolyt véltem felfedezni szája sarkában. Nem tudod mire válalkoztál Jungkook, az biztos hogy ma nem maradsz kielégítlenül.
Utunk csendben telt, de nem kínossan, hisz közben folyton egymáson kattogott az agyunk. Nem tudtam, hogy hova megyünk, így végig Jungkook mögött tekertem. A környék egyáltalán nem volt ismerős és a házak is egyre gyérebben voltak egymás mellett. Nem aggódyam hisz azért bíztam a maknae-ba, de azért akadt bennem némi kétely afelől, hogy Jungkook tudja hova akar menni. Ez egészen addig ott motoszkált bennem, míg megnem hallottam párom biciklijének hangos fékcsikorgását, ezzel jelezve számomra, hogy nem megyünk tovább, hisz elértük uticélunk. Egy elég kicsinek mondható, enyhén roskadozò, régies ház állt tőlünk pár méterre, így azt feltételeztem hogy itt fogjuk elvégezni a mi kis dolgunkat. Állításom bebizonyosodott, mikor Jungkook egy kulcsot rántott elő valamelyik zsebéből és megindult a zárt ajtó felé, amelyet a kis eszköz nyitott kezében. Belülről az épület egész modern volt, minden olyan kellék, eszköz megvolt benne, ami a mai házakban is megtalálható.
-Hm...-néztem körbe tüzetesen majd megakadt szemem páromon, aki csak mélán mosolygott.-Honnan ez a ház?-tettem fel a kérdést, ami engem akkor épp foglalkoztatott.
-Nem lényeg. Most nem háznézőbe jöttünk.-lépett hozzám közelebb, majd ajkait enyémre tapasztotta. Lábaim megremegtek és egy kis ideig úgy éreztem össze esek a hirtelen kapott gyönyörtől. Lassan mozgattuk szánkat, mintha ez lenne ez első és tán utolsó csókunk, melyet soha nem akarunk abbahagyni. Persze ez csak az én elképzeléseimben volt így, hisz Jungkook ahogy megunta a nyugodt tempót, azonnal felkapcsolt és fogai közé vette húsos ajkaimat, majd óvatosan ráharapott. Szinte ezzel adott nekem egy apró mégis határozott löketet, mely annyi erőt adott nekem, hogy páromat nekinyomtam a tőlünk tán két lépésre lévő falnak és ajkai helyet, érzékeny nyakát vettem ajkaim birtokába. Jólesően felsóhajtott és éreztem hogy megremeg. Kezeit nadrágomhoz vezette, és mivel egy egyszerű melegítő volt rajtam, nem szórakozott sokat azzal hogy lehúzza. Szinte tudtam mire készül, így elengedtem vékony, mégis edzett testét, hogy megtegye, amit akkor akar. Letérdelt elém, lehúzta akkor már nagyon irritáló boxeremet és egy ideig nézte meredező tagomat. Mintha most látná először... Óvatosan kezdett munkába és hiába kívántam már nagyon, nem sürgettem. Hagytam hogy kiélvezze minden egyes pillanatát, az első szopásának. Ahogy bevette szájába farkamat, halkan felmorrantam és ekkor éreztem meg, hogy elmosolyodott. Tetszett neki, hogy ilyen hangokat is ki tud belőlem csalni. Munkáját kellő lazasággal, mégis figyelmesen végezte, ahogy fejét lassan mozgatni kezdte, nyelvével pedig folyamatossan maszírozta a szájában lévő "végtagomat". Halkan szuszogtam, miközben haját markoltam, de egyszer se toltam neki lejebb, hátha kellemetlenséget okozok neki.
-Jungkook...-ziháltam halkan nevét, mire felnézett, de szájában tartotta amit eddig szopogatott.-Ha nem akarod hogy a szádba élvezzek, akkor most hagyd abba.
Ő bólintott és felállt, ezek szerint jó hogy szóltam neki. Mivel a közelben csak egy stabilnak tűnő kanapé volt, így oda fektettem le őt, majd felé tornyosúlva, újabb csókcsatát indítottunk. Persze közben kezeim szorgosan indultak útnak, hogy megszabadítsák Jungkook-ot az összes rajta lévő ruhától és ez szerintem két percbe se telt nekik. Ott feküdt alattam, anyaszült mesztelenül és azt várta, hogy végre magamévá tegyem. És ki vagyok én hogy megvárakoztassam őt? Egyből két ujjamat vettem a számba, hogy alapossan benyálazzam azokat, majd nyílásához téve azokat egy kis hezitálás után bedugtam mindkettőt. Párom halkan felnyüszített, ezzel tudtomra adva, ez most nem esett neki jól. Bocsánat kérően néztem rá, majd elterelve figyelmét az alulról jövő fájdalomról, csókolgatni és szívni kezdtem nyakán a bőrt, miközben ujjaim ki-be járkáltak nyílásán, néha-néha ollózva benne. Lassan úgy éreztem harmadik, később pedig negyedik ujjaim is elfér ott bent, így kihúztam mindent és tagomat helyeztem a "bejárathoz", majd óvatossan belé hatoltam. Jungkook arcán megjelent egy aprócska fintor, így vártam, hogy szokja az érzést. Addig is kezelésbe vettem ajkait, ami az eddigi csókjaink után már jókorára duzzadtak. Tán egy percig várakozhattam mikor ő előre lökte csípőjét, ezzel megadva nekem az engedélyt a mozgásra. Lassan indultam neki, ő pedig halkan felnyögött. Nem akartam egyből neki esni, így fokozatossan gyorsítottam. Hamar megszokta a tempót, így úgy éreztem, itt az ideje elengedni magunkat és egy kicsit vadabbra venni a stílust. Rámarkoltam farkára, vad ütembe mozgatni kezdtem, miközben kíméletlen tempót diktáltam csípőmmel. Az eredmény hamar meglett, hisz én belé, ő pedig markomba èlvezett. Ezután percekig csak szuszogtunk egymást ölelve, de aztán ő megtörte a csendet.
-Megérte hinnem a kapcsolatunkban.

Kedves olvasóim!
Tudom egy elég nagy kihagyás van most mögöttem, de igyekszem pótolni a kimaradottakat ^^
Idő közben megkaptam az 1K vote-ot és ha jól emlèkszem a 15K látogatót és ezért is szégyellem magam nagyon, hisz sok ember várta a folytatást, ami hát most meg is van :)
Köszönöm, hogy akkor is támogattatok, amikor épp inaktív voltam <3 a második "kötet"-et még át kell gondolnom hogy mi lesz, de valószínűleg lesz ^^
Mégegyszer köszönök mindent <3

Hit &quot;Befejezett&quot;Where stories live. Discover now