Hero

2.1K 139 1
                                    

~Dodi~
Jimin POV
Hallottam a halk lépteket, a susogást, a zár kattanását, majd az ajtó csukódását. Nem volt nehéz leszűrni, hogy Jungkook elhagyta a házat.
Vettem egy mély lélegzetet, a konyhában - ahol tartózkodtam - ittam egy pohár vizet, és visszasétáltam szobámba, ami már üres volt. Az ágyamra feküdtem, majd a fal felé fordulva magamra húztam takarómat, azonban hiába próbáltam, nem tudtam elaludni, csak forgolódtam.
Nem értettem Jungkookot. Összezavart azzal, hogy hirtelen bejelentette: szeret. Legalábbis ezt állította, de a fejében lévő hatalmas káosz nem igazán engedett arra a következtetésre jutni, hogy ez így is van. Valószínűleg csak kell neki valaki, akire bármikor támaszkodhat, és mivel tud az érzéseimről, rám esett a választása. Nem tudom...
Az agyam folyamatosan kattogott, szinte hallottam odabent forogni a fogaskerekeket, ami egy idő után az idegeimre ment. Mostanában a szokásosnál is könnyebb felhúzni, ennek pedig gyakran nem én iszom a levét.
Legszívesebben ugrándoztam volna az örömtől, mikor beszélgettünk, de később ezzel mindkettőnknek csak ártottam volna, így még akkor kellett megálljt parancsolnom, ha már máskor nem tettem. Nehezemre esett kimondani az elutasító szavakat, mégis megtettem, és tudom, hogy helyesen cselekedtem.
Gondolataimat a telefonom szaggatott rezgése szakította félbe. Először az éjjeliszekrényemen díszelgő digitális órára pillantottam. Ki keresne engem hajnali fél kettőhöz közeledve? - Ezzel a gondolattal fordítottam magam felé a készülék képernyőjét, melynek erős fénye miatt várnom kellett egy kicsit, hogy egyáltalán azt láthassam, kinek hiányzom ennyire.
Jungkook neve köszönt vissza a kijelzőn, amit nem igazán értettem. Őt ismerve már biztosan hazajött a gondolkodás miatt megejtett sétájáról... Lehet, történt vele valami? - Amint ez eszembe jutott, azonnal fogadtam a hívást a zöld gomb elhúzásával.
- Hyung... - Hangja megremegett, ahogy kiejtette ezt az egyetlen szót, lerítt róla, hogy retteg, ez pedig engem sem nyugtatott meg túlzottan. Mégis, mintha próbálta volna erősnek mutatni magát.
Jungkook, nem vagy még itthon? Mi a baj? - pattantam fel ágyamról, hogy, ha kell, ugrásra kész állapotba hozhassam magam. A háttérben hallottam pár nem túl biztató férfihangot, amint egymással társalogtak kínaiul, vagy épp Kook felé intéztek egy-egy szót. Csak pár kifejezést tudtam kivenni a mondataikból, de nem mentem velük sokra, ugyanis annyiból bármit ki lehetett hozni egy egyszerű bájcsevejtől egészen egy gyilkossággal járó fenyegetésig.
- Hyung... - nyelt egyet. - Én...
- Hol vagy? - kérdeztem félbeszakítva őt. A bennem gyülemlő aggodalom egyre csak nőtt. Gyorsan szekrényemhez siettem, amiből előkaptam pár ruhát, és fél kézzel magamra ráncigáltam őket.
- Nem tudom. Valami sötét helyen, de... - Nem tudta befejezni a mondatot, ugyanis az egyik robusztus férfihang artikulálatlanul rákiáltott.
- Hogy egyik baromra sem lehet ezt rábízni, mindegyik csak sopánkodni tud - dörrent fel immáron számomra is érthetően ugyanaz a hang. Erős akcentussal rendelkezett, ha eddig nem kínaiul beszélt volna, ebből is ki tudtam volna következtetni, hogy az illető külföldi. - Na, idefigyelj. Kell a kölyök? Persze, hogy kell, főleg azt elnézve, mennyit kerested. Hajnali négykor legyél a megadott helyszínen, hozd a summát, de SENKIT ne merj magaddal hozni, különben soha többet nem látod a srácot. Értetted?!
- Hyung! - csengett fel a háttérben Kook hangja.
- Kuss legyen! - üvöltötte el magát az ismeretlen, majd bontotta a vonalat.
Ott álltam a szobám közepén teljesen lesokkolva, próbáltam feldolgozni a hallottakat. Még a telefont sem emeltem el a fülemtől, csak akkor, mikor újra rezegni kezdett, jelezve: SMS-t kaptam. Egy cím és egy horribilisen magas összeg szerepelt benne, amit elkerekedett szemekkel bámultam.
Jungkookot TÉNYLEG elrabolták, TÉNYLEG pénzt követelnek érte, és TÉNYLEG rám van utalva. Jó, az utóbbi nem teljesen igaz.
Amint realizáltam a helyzetet, telefonnal a kezemben rohantam ki a szobából. Megtehettem volna, hogy egyedül megpróbálom megmenteni Jungkookot, de nem egy filmben szerepeltem, igenis a valóságban történt mindez, szóval nem akartam hősködni a számomra egyik legfontosabb személyt kockáztatva, ráadásul ilyen állapotban nem is lettem volna képes rá. Ezért azonnal Namjoonék hálója felé vettem az irányt, ahol szinte betörtem az ajtót.
- Hyung, hyung, hyung! - hajtogattam a leader ágyához sietve kétségbeesett hangon. Vállainál fogva kezdtem kíméletlenül rázogatni, amit ő kelletlen morgással díjazott. Kiabálásomra természetesen a szintén a szobában tartózkodó Jin is felriadt.
- Mi van már? - dünnyögött feszülten Rap Monster. Először nem igazán tudtam válaszolni, csak kulcsszavakat hordtam össze-vissza, mire Jin aggódva kelt fel és jött oda hozzánk. - Hé, Jimin, nyugalom. Először szedd össze, mit akarsz.
Tanácsát megfogadva hagytam abba a hablatyolást, nagy levegőt vettem, azon igyekezve, hogy összeszedjem a mondatokat.
- Jungkook elment sétálni, nemrég viszont egy kínai férfi felhívott a telefonjáról, hogy elrabolták, hallottam a háttérben Kookie hangját, illetve legelőször is vele beszéltem. Aztán ezt küldték - kerestem elő az SMS-t, amit két hyungom felé mutattam.- Azt mondta a férfi, hogy legyek itt hajnali négykor egyedül, és vigyem a pénzt. Hyung, mit kéne tennünk? - kérdeztem megremegő hanggal.
Mindkettejük arcára kiült a színtiszta döbbenet és aggodalom, azonban pár pillanat múlva Nam elhúzta a száját.
- Jimin, legközelebb valami jobb szívatást találjatok ki. Most újra álomba kell magam küzdenem - sóhajtott gondterhelten a leader.
- Normális vagy, hyung?! - csattantam fel. - Szerinted viccelnék ilyennel valaha? Ezzel még TaeTae vagy Hoseok hyung sem poénkodna. Jungkook nincs itt, nem tudom, hol van, szóval nem azért remegek úgy, mint egy idegbeteg, mert úgy tartja a kedvem - magyaráztam hevesen gesztikulálva.
Csak ekkor tűnt fel, hogy Yoongi hyung és a többi tag az ajtófélfát támasztja, miközben szemüket dörzsölték. Látszott, hogy már régebb óta ott álldogálnak. Biztosan felkeltek a kiabálásomra vagy a trappolásomra.
- Nam, tudod jól, hogy nem tud ennyire színészkedni. Nem hazudik, ráadásul rázza a hideg és veri a víz - kelt a védelmemre kótyagosan Hoseok, mire a leader nagyot nyelt.
- De, ha igaz, amit mond...mit tegyünk? - esett kétségbe Monster is.
- Meg kell találnunk - vágta rá Suga tőle szokatlanul kissé zaklatott, de határozott hangon.
- És mégis hogyan? - horkantott fel TaeTae, azonban ebben a pillanatban telefonom kiadott magából egy apró hangot, melynek hatására mindenki összerezzent. Pár percre csend állt be, míg össze nem szedtem magam, és meg nem néztem, mi történt.
Egy üzenetem érkezett, méghozzá Jungkooktól, amit nem tudtam hova tenni.
„방탄" - ennyi állt a rövid üzenetben, semmi több. Összevont szemöldökkel tanulmányoztam a két kis jelet, miközben a többiek a hátam mögé gyűltek, hogy lássák, min agyalok ennyire.
Hirtelen ötlettől vezérelve rányomtam a telefon képernyőjére, így megnyíltak a hozzá tartozó információk, többek között egy kis térképrészlet.
Felcsillant a szemem, ahogy a többieknek is leesett a dolog. Biztosan ez volt az első szó, amit a billentyűzet automatikusan felajánlott.
- Srácok...öltözzetek. Gyorsan! - rikkantottam el magam. Még a megadott időpont előtt oda kellett érnünk.

Hit "Befejezett"Where stories live. Discover now