Titkok és Hazugságok II.

7. London

A kamionba érve lerogytam a tartalék bőrruhákat tartó állvány alá. Szükségem volt egy kis egyedüllétre, hogy átgondoljam a dolgokat, de legszívesebben elfelejtettem volna az egészet, azonban nem tudtam. Dühös voltam Carlosra, amiért ismét kijátszotta a bizalmamat, én pedig hittem neki, míg Dannynak nem, aki nem egyszer figyelmeztetett. Kételkedtem állítasaiban és igyekeztem megvédeni a spanyol fiút. Hiba volt. Kihasznált ezzel megint beletaszítva egy szakadékba, ám még mielőtt lezuhantam volna, valaki megfogta a kezem, és nemcsak az elmémben, hanem a valóságban is. Felnéztem és Danny aggódó barna íriszeivel találtam szembe magam. Muszáj volt megölelnem. Szükségem volt rá, talán úgy, mint még soha. Érezni akartam az illatát, izmos karjait, amint védelmezően körém fonódnak, miközben nyugtatólag simogatja a hátamat, ajkait, amik lágy csókot lehelnek a homlokomra vagy épp a hajamba. Hallani akartam szíve dobogását, amely egyre szaporább légzésre kényszeríti. Közel akartam érezni magamhoz, amennyire csak lehet.
- Sajnálom. - motyogtam a mellkasába pár perc után.
- Semmi baj. - mondta kellemes, megértő hangon, majd megpuszilt. - Nem tudhattad, mit tervez.
- Nem. - ráztam meg a fejem és ránéztem. - Hinnem kellett volna neked, sőt nem kellett volna elhanyagolnom téged. - simítottam meg az arcát.
- Nekem meg melletted lett volna a helyem. - húzott közelebb magához. - Úgyhogy egyformán hibásak vagyunk a kialakult helyzetért. - villantott felém egy féloldalas mosolyt, amitől megremegett a lábam, míg az arcomba szökött a vér. Így borultam vissza a mellére. - Na, hagylak átöltözni.
- Rendben. - vigyorogtam rá halványan.
- Kint megvárlak. - mondta és már ott sem volt. Pillangókkal a hasamban néztem a zárt ajtóra, és kicsit látványosabb mosollyal kezdtem átvenni a ruháimat.
Miután átcseréltem az öltözetem, kicsit rendbe szedtem magam, majd elhagytam a fedett platót. A brit lazán a kamion oldalának támaszkodva várt, miközben a telefonját nyomkodta, úgyhogy odamentem hozzá, ekkor felnézett, végül visszakísért a bokszba, ahol megláttam Alexet, amint a futam hátralévő részét figyeli a monitoron, így én is leültem mellé, vagyis csak szerettem volna, mert Kent elfoglalta azt a helyet, én meg "bosszúból" az ölébe telepedtem. A szemem sarkából láttam, hogy Carlost eléggé zavarja a látvány, így inkább elhagyta a helyiséget, ám valamiért a jelenet nem hatott meg. Átvert és elpocsékolta a második esélyét.
A verseny leintéséig ismét meginterjúvoltak, én pedig készséggel válaszoltam, miszerint egy újabb váltóprobléma miatt kellett feladnom a futamot. Persze a pasas sajnálta a dolgot, mert szerinte simán megnyerhettem volna, viszont néha jobb nem kockáztatni, amit a bátyámnak is meg kellene tanulnia. Olykor nem árt elengedni a dobogót, minthogy harcolni és azzal együtt dekoncentrálttá lenni. Ugyanis ő hajlamossá válik túlerőltetni a küzdelmet, és akkor jönnek nála a gondok, ahogy most is. Nem egyszer csúszott meg alatta a motor, és kétszer vagy háromszor is elmérte ugyanazt a féktávot, emiatt újra és újra fel kellett zárkóznia, ám így is maradt a negyedik helyen. Ezért kissé bosszúsan érkezett vissza a home-ba, így nem kockáztattam meg, hogy hozzászóljak, mert ilyenkor néha robban nála a bomba. Tehát inkább megvártam, míg lehiggad, addig elfoglaltam magam még néhány rövid interjúval.
Miután letudtam őket, a csapatommal, Dannyval és Shannel visszamentünk a szállodába csomagolni, amikor megjelent Carlos.
- Mit akarsz? - csattantam fel egy pillanat alatt.
- Bocsánatot kérni. - felelte elhalkulva.
- Ugyan mégis minek? - dobtam bele egy felsőt a bőröndbe. - Felesleges. Eljátszottad a esélyedet, pedig megbíztam benned. Kihasználtál és szabotáltál. Neked köszönhetően tönkrement a hétvégém, de hiszen ezt már mondtam.
- Tudom, viszont tényleg sajnálom. - jött közelebb.
- Sajnálod? - nevettem fel kínomban. - Aztán öt perc múlva megint Maryvel fogsz enyelegni. Úgyhogy nem kérek se belőle, se belőled. Szóval akár el is mehetsz.
- De én...
- Szia. - vágtam a szavába az ajtó felé mutatva, mielőtt bármit mondhatott volna, Carlos pedig bánatos fejjel kiment.
Feldúlva tértem vissza a pakoláshoz, emiatt a bőröndöm belseje nagyjából úgy nézett ki, mintha egy tornádó söpört volna végig benne, de most ez volt a legkevesebb gondom. Shan azonban igyekezett elterelni a gondolataimat, így Londonról kezdett mesélni, nekem meg eszembe jutott a két repjegy, amit még a bátyjától kaptam a szülinapomra. Viszont az is beugrott, hogy véges időre szól, mely lehet már nem is érvényes. Kicsit sajnáltam a dolgot, mégis szívesen elmentem volna az angol fővárosba. Shannon persze azonnal felajánlotta, hogy finanszírozza az utamat, csak repüljek velük haza. Ám ezt elutasítottam, mert nem akartam a terhére lenni, de ő nem adta fel, és a reptérig azt szajkózta, mindenképp el kell utaznom hozzájuk vagy így, vagy úgy, látnom kell Londont. Az akaratossága meg már kezdett kissé az agyamra menni, úgyhogy belementem egy feltétellel, ha előbb haza ugorhatok és leellenőrizhetem az ajándékomat. Természetesen így is tettem.
Otthon a második dolgom, anyu üdvözlése és egy panaszáradat után, ez volt. A szobámba érve megkerestem a borítékot és a tartalmán felkutattam az érvényességét, mely szerint még volt hat napom beváltani. Az A5-ös téglalapot forgatva elgondolkoztam azon, milyen lenne Londonban, látni a Buckingham palotát, a Tower Bridge-et, a Big Bant, a diadalívet és még sok más egyéb nevezetességet ráadásul azzal, akit szeretek. Jó lett volna egy kicsit kikapcsolódni és megszabadulni az itthoni gondoktól, mely a mai nap folyamán a semmiből szakadtak rám. El akartam tűnni egy időre, nem akartam látni azt a két személyt, akik csőbehúztak és csúfos játékot űztek velem. Így egy percnyi agyalás után felpattantam az ágyról, majd lementem anyuékhoz és elújságoltam nekik a tervemet.
- És kivel mennél? - kérdezte apu.
- Egyedül. - feleltem amolyan magától értetődő módon. - Jól esne egy kis magány, hogy pár napig én én legyek, és ne egy híres sportoló.
- És Danny? - vonta fel anyu a szemöldökét sokat sejtetően, amitől elpirultam, de igyekeztem palástolni zavaromat.
- Ő is ott lesz... gondolom, ha meg nem, akkor Shannel elleszek.
- Rendben van. - egyezett bele anyu halvány mosollyal az arcán, majd apura sandított.
- Ígérd meg, hogy vigyáztok egymásra. - intett óva. - Ne veszítsétek szemelől a másikat, megértetted?
- Igen. - öleltem át és megpusziltam.
- Akkor készülődj! - biccentett az emelet felé, én meg felrohantam, majd egy pillanatra megálltam Marc szobája előtt. Úgy éreztem, tudnia kell, mit gondolok róla. Bekopogtam. Semmi válasz nem érkezett és megfontolás nélkül benyitottam.
- Bejöhetek? - kérdeztem az ágyon fekvő bátyámat.
- Már bent vagy. - morgolódott. Remek, ezekszerint még mindig a mai negyedik helyezése miatt durcás.
- Oké, Mr. Dulifuli. - léptem oda mellé. - Mikor óhajtod befejezni a mérgelődést? Épphogy lecsúsztál a dobogóról, és akkor mi van?
- Semmi. - rázta meg a fejét. - Nem is azzal van gondom, hanem magammal, meg a teljesítményemmel.
- Aha, ilyenkor szokták azt mondani, hogy sokat akar a szarka, de nem bírja a farka. - bölcselkedtem. - Itt most te vagy a szarka, de a motorod idén úgy tűnik nem bírja azt a terhelést, amit rá akarsz zúdítani, hiába teszteled. Az önfejűséged meg csak rátesz egy lapáttal. - ütögettem meg a combját, majd a bejárathoz mentem. - Olykor nem árt, ha lemondasz bizonyos dolgokról, mert azzal lehet többet érsz el. Türelmesnek kell lenned, máskülönben ártani fogsz magadnak.
- Mondja ezt az, aki a pályán ugyanolyan, mint én. - fonta össze maga előtt a karját, ám szemében tükröződött némi fájdalom, hiába próbálta játszani a macsó fiút.
- Lehet. - bólintottam. - De ha a helyedben lennék és tudnám, milyen problémákkal kell szembenéznem idén, változtatnék a stílusomon. - vágtam a fejéhez, majd azzal a lendülettel be is csuktam az ajtaját.
- Ezt jól megmondtad neki. - jelent meg Alex egy doboz vaniliás Danetet kanalazva.
- Tudnia kellett. - meredtem a zárt fára. - Ha el akar érni valamit a szezonban, akkor muszáj új taktikát választania, főleg úgy, hogy már nem egyszer panaszkodott a motorra meg magára.
- Hát igen, de a makacssága és a harciszelleme mindig erősebb volt, mint a türelem és elővigyázatosság.
- Ez a baj. - lendítettem a karom az említett felé és a témaváltás érdekében az Alex kezében tartott édességre néztem. - Van még?
- Van hát, anyu tele pakolta vele a hűtőt.
- Csúcs. - indultam vissza a konyhába, de a bátyám megállított.
- Nem hiszem, hogy apuék örülnének, ha a desszerttel kezdenéd a vacsorát.
- Na, mert te nem azzal kezdted. - forgattam meg a szemem.
- Az egy dolog. - emelte fel a mutató ujját, mire gyanakvóan néztem rá. - Nem vették észre. - húzta el a száját, amin elnevettem magam. - De ne árulj be, légyszi!
- Nem foglak, nyugi. - mondtam még mindig vigyorogva. - Cserébe holnap kiviszel a reptérre?
- Elutazol? - csodálkozott.
- Igen, néhány napra.
- Oké. - hagyta rám és folytatta az útját a szobája felé. - Ha elaludnék, kelts fel, ahhoz úgyis nagyon értesz.
- Most, hogy így mondod. - morfondíroztam, mire csak egy ajtó csukódását kaptam válaszul. - Mindeképp. - kiabáltam a csendes folyosón és bemasíroztam a hálómba, ahol ismét megtöltöttem ruhákkal a bőröndömet. Ám előtte megnéztem a londoni időjárást, miszerint hűvös, szeles és esős napokra lehet számítani. Óriási.
Miután minden szükséges dolgot beletettem az útitáskámba, kiválasztottam egy szettet, amiben menni fogok, majd egy gyors zuhanyt követően a tisztálkodó szereimet is rádobtam a gondosan elrendezett kupac tetejére, végül lezártam és lementem vacsorázni. Épp időben érkeztem, sőt elsőként léptem be az étkezőbe, melyben még nem volt megterítve, így elrendeztem az asztalt, míg anyu a vacsorát készítette. Közben szóltam apunak, hogy felvághatja a húst. Pár perc múlva megjelent Alex is, aki hozott be a garázsból üdítőt, meg néhány sört. Pff... éljen az Estrella Galícia 0.0, az egyik szponzorunk. Nélküle nem kerülne ez az értékes nedű az asztalunkra. Miután leadtuk nála az italrendelést, felment Marchoz, aki jóformán egész nap a kis birodalmában gubbasztott.
- Téged is lehet látni manapság? - kérdezte szórakozottan apu.
- Lehet. - vetett rá egy kisfiús vigyort Marc.
- Na, üljetek asztalhoz! - terelt oda minket anyu, majd bement a konyhába
- Köszi. - szürte a fogai közt a bátyám. Tudtam, hogy a fejmosásra céloz, így egy biztató mosoly kíséretében bólintottam és követtem anyut.
Vacsora után fáradtságra hivatkozva felmentem a szobámba, megmostam a fogamat, aztán bekapcsoltam a tévét valami értelmes után kutatva, mígnem megállapodtam egy akció filmen, ami egy ideig le is kötötte a figyelmem, pontosabban adig, amíg meg nem szólalt a telefonom. A kijelzőre pillantva elmosolyodtam.
- Azért jó tudni, hogy Londonba jössz. - mondta mindenféle bevezetés nélkül.
- Hát, nem szeretném, ha kárba veszne az ajándékom. - feleltem úgy, mintha csak ezért mennék.
- Aha. - nyugtázta úgy, mint aki nem hisz nekem. - Akkor semmi köze sincs ahhoz, hogy Shan vagy ezerszer kérlelt, gyere el?
- Nincs, nincs. - ráztam meg a fejem fülig érő szájjal.
- Mikor indulsz? - kérdezte Danny komolyabbra váltva, én meg elővettem a jegyet.
- Holnap reggel kilenckor, ami azt jelenti, hogy...
- Kilencre érsz ide. - fejezte be helyettem, mire értetlenül ráncoltam össze a homlokomat. Aztán leesett, hogy Londonban egy órával későbbre járnak, mint mi.
- Igen.
- Sokáig tartott válaszolni. - jegyezte meg nevetve.
- Jó, kellett egy kis idő, mire felfogtam, miről beszélsz.
- Észrevettem. - vigyorgott még mindig. - Kimegyek eléd. - jelentette ki határozottan, mégis kedvesen.
- Oké, de ha elaludnál, akkor riadóztatom a húgodat, hogy keltsen fel valamilyen... módszerrel. - húztam gonoszkás félmosolyra a számat, miközben leszedtem néhány szöszt a takarómról.
- Beállítom az órát. - válaszolta azonnal jelezve, mégcsak eszembe se jusson.
- Helyes. - bólintottam. - Köszönöm. - hálálkodtam.
- Nem kell.
- Akkor holnap találkozunk. - kezdtem búcsúzkodni. - Aludj jól, szia.
- Szia.
Percekig mosolyogva bámultam az elsötétedett kijelzőt, miután letette, és ez az öröm csak fokozódott, mikor reggel ráeszméltem, hogy ma láthatom, és azzal a lendülettel álltam neki készülődni. Bementem a fürdőbe elintézni a reggeli teendőimet, ezután felvettem a kikészített fekete a térdénél lyukas csőfarmeremet, egy hátul térdig, elől pedig combközépig érő, bordó, háromnegyedes ujjú felsőt, amiből kilátszik az oldalam, hozzá pedig a fekete bokacsizmámat, amit tavasszal néha-néha szívesen viselek. Végül felkötöttem a hajamat, és feltettem az aranyszínű órám. A tükörbe nézve megállapítottam, tökéletes. Tiszta hip-hop feelingje van. Ezután fogtam egy kistáskát, amibe a jegyemet rejtettem, a kabátomat, a napszemüvegem (aminek igazán csak Barcelonában van értelme), a bőröndömet, és elindultam lefelé bezörgetve Alexhez, aki kikiabálta, hogy mindjárt jön, így nyugodt szívvel folytattam utamat.
A konyhában anyu épp terülj, terülj asztalkámosdit játszott, míg apu a kávéja mellé az újságot olvasta. Szebb képekkel már nem is indulhatna ez a nap. Leültem apu baljára, elvettem egy pirítóst és megkentem vajjal, amikor megérkezett a sofőröm. Letelepedett velem szemben és hozzám hasonlóan falatozni kezdett. Egyedül Marc hiányzott az ötösünkből, így reggeli után felmentem hozzá elbúcsúzni. A szobájához érve kopogásra emeltem a kezem, de még mielőtt megtehettem volna kinyílott az ajtó.
- Jó reggelt. - köszöntött vidáman. - Már mész?
- Igen, viszont búcsúzás nélkül nem akartam elindulni, szóval...
- Vigyázz magadra, húgi! - ölelt át, amit készséggel viszonoztam.
- Úgy lesz, bátyó.
- Üzenem Kentnek, hogy ha megint fájdalmat okoz neked, velem gyűlik meg a baja.
- Nyugi, nem lesz baj. - nevettem fel.
- Ne is legyen! - figyelmeztetett. - Na, menj, nehogy lekésd a gépet!
- Oké. - léptem el tőle. - Akkor majd még beszélünk. - mosolyodtam el, majd a bejárati ajtóban utoljára megöleltem, és kimentem a melegbe a kocsiban várakozó Alexhez.
Húsz perc múlva megérkeztünk a reptérre, ahol a gépem indulásáig egy csomót beszélgettünk. Megígértettem vele, hogy ha Marc megint önfejűsködik, akkor adjon neki egy taslit. Ezen elnevette magát, de biztosított róla, megteszi, amiért hálás voltam. Negyed órával később a hangosbemondóban megszólalt egy női hang, hogy a Londonba tartó járat utasai megkezdhetik a beszállást, ami egyet jelentett a búcsúzással. Hosszasan megöleltem a bátyámat, majd elindultam a megfelelő terminálhoz. Egy pillanatra visszafordultam, hogy még egyszer integessek Alexnek, amikor megláttam Carlost és Maryt, amint kézenfogva igyekeznek elérni a gépet. Ilyen nincs az ég adta világon. Pont tőlük akartam megszabadulni, erre nem itt vannak? Miért? Miért? Miért? Tuti, hogy Isten ki akar szúrni velem.
Dobbantva fordultam a biztonságiőrhöz, aki leellenőrzött, míg átvizsgálták a poggyászomat, a sikeres becsekkolás után mentem a beszállókapuhoz. A gépre érve megkerestem a helyemet, ami az ablak mellé szólt. Ez megdobogtatta a szívemet, mert ezek szerint Danny emlékezett, hogy imádok ott ülni és nézni az alattunk futó tájat, a felhőket és naplementét, amely onnan nézve mindig olyan gyönyörű. Ezt mindenáron meg kell köszönnöm a britnek, még akkor is, ha azt mondja, nem kell. Na, mindegy, nem fog érdekelni. Elfoglaltam az ülésemet és már csak várnom kellett a felszállást, amit boldogan megtettem volna, ha nem érkeznek meg az utastársaim. Isten biztosan ki akar készíteni, érzem.
- Élvezetes egy út lesz. - állapította meg a szőkeség gúnyosan.
- Az. - utánoztam a hangsúlyát, majd az ablak felé fordulva bedugtam a fülemet.
Egész úton igyekeztem kizárni a jelenlétüket, ami meglepő módon egészen könnyen ment. Belemerültem a tájba, melyet meg is osztottam a közösségi oldalaimon "Go to London ✈" aláírással, miközben a kedvenc dalaimat hallgattam. Amint leszállt a gép, gyors lépetekkel igyekeztem a kijárathoz. Igaz, egyszer majdnem fellöktem egy idős hölgyet, aki azonnal elkezdte szidni a mai fiatalságot. Hű, ha tudná, hogy némelyikük mikre nem képes, szerintem azonnal szívrohamot kapna. Amikor kiértem a csarnokba, szememmel elkezdtem Dannyt keresni, de sehol nem láttam, ám abban a pillanatban valaki hátulról befogta a szemem. Ettől egy kicsit összerezzentem, eszembe jutott pár önvédelmi fogás és néhány kick-box rúgás, amit bevethetnék, azonban ezeket gyorsan el is vetettem, mikor keze a derekamra csúszott ezzel felébresztve a hasamban szunnyadó pillangókat. Lassan megfordultam ölelésében, és megláttam boldogságtól ragyogó barna szemeit.