Titkok és Hazugságok II.

2. Az új csapat

Tartalékból állandó. Azt hiszem, még szoknom kell a gondolatot, hogy ezután minden egyes versenyen részt fogok venni Marc és Dani csapattársaként, illetve ellenfeleként. Belegondoltam, milyen lesz úgy harcolni a győzelemért, hogy Pedrosa is ott van, aki mindig képes meglepni az embereket, számtalanszor tud valami újat mutatni, még annak ellenére is, hogy nem lehet neki valami egyszerű feladat. Tekintve, hogy elég alacsony pilóta és meglehetősen sérülékeny, de nem kérdés, hogy ő az egyik legtehetségesebb versenyző az egész mezőnyben, és ebben Marcnak teljesen igaza van, effelől pedig nincs kétségem.
Azonban egy kicsi kételyem van, méghozzá az új csapatom miatt. Fogalmam sincs, kik ők, vagy hogy egyáltalán hogyan dolgoznak, vagy épp mennyire összeszokott társaság, és persze, milyen velük a munka. Egész este ezen agyaltam, de nem jutottam sokra. Felidéztem, milyen könnyen ment a meló és az együttműködés Dani csapatával, amit Livio osztott be mellém az elmúlt pár hétre. Megértették, mit szeretnék, és milyen téren kell megváltoztatni a motor beállításain. Most meg kicsit aggódom.
- Minden oké? - nyomott a kezembe Marc egy bögre forró csokit.
- Persze. - kaptam be egy teáskanálnyi tejszínhabot. - Csak gondolkoztam.
- Min? - vigyorodott el a testvérkém.
- Nem fontos. - vontam meg a vállam.
- Hm. - húzta féloldalas mosolyra a száját. - Akkor hivatalosan is ellenfelek lettünk.
- Azok. Úgyhogy jobb, ha a szezon végéig nem is beszélünk egymással. - közöltem vele szárazon.
- Helyes. Versengjünk. - szállt be a hülyülésbe.
- Nana, srácok. - jelent meg apu is a teraszon. - Azért ne vegyétek véresen komolyan ezt a dolgot! - szidott meg minket, mire kitört belőlünk a nevetés.
A bögrével a kezemben mentem fel a szobámba, és bekapcsoltam a laptopomat, hátha találok valami érdekes infót a Repsol Honda oldalán a csapatomról, de amint betöltődött, Sara azonnal videóhívást indított, hogy mégis mi a frászt akartam neki elmondani, és miért indultam el hozzájuk, amiből végül semmi nem lett. Hát igen, amint aláírtam a szerződést, Emilio elvitt egy sajtótájékoztatóra, hogy bejelentsék, ezentúl három pilótával áll rajthoz a Honda. Komolyan, a sok kérdéstől gyakorlatilag agybajt kaptam, és az interjú végére halott agysejtekkel és szinte már tikkelő szemekkel hagytam el az épületet, de persze készséggel válaszoltam mindegyikre, és igyekeztem nem törődni a mellékhatásokkal. Aztán meg már nem volt energiám elmenni Saraékhoz. Ám este mindenről beszámoltam barátnőmnek, köztük elmondtam azt is, hogy Carlos a barátnőjének nevezett, holott nem vagyok az.
- Hű. - tátotta el a száját, de a szemében láttam, hogy tetszik neki a dolog.
- Sara, nem vagyok a barátnője. - húztam el a számat.
- Nem, nem vagy. - mondta gúnyosan, amiből sikeresen leszűrtem, hogy nem hisz nekem.
- Sara. - mondtam ki a nevét erélyesebben.
- Jó, jó, abbahagytam. - emelte fel a kezét védekezően. - Ezekszerint nem változtatott semmit az érzéseiden ez a hét.
- Annyiban igen, hogy egy jóbarátomnak mondhatom, de nem tudok már úgy tekinteni rá, mint amikor jártunk. - magyaráztam. - Annyira már nem tudok megbízni benne, mint a kapcsolatunk elején.
- Tudom. - mosolyodott el megértően. - És akkor most már te is harcba szállsz a vb-címért? - váltott hirtelen témát, mire felnevettem. - Mennyire király lenne, ha te is és Danny is világbajnokok lennétek és... - áradozott, nekem pedig összeszorult a szívem.
Na, ja, Danny, a másik véglet. Tegnap óta nem beszéltem vele, de talán jobb is. Most valahogy nem hiányzott az újabb veszekedés, vagy egy újabb sírógörcs, ami lehet eléggé megrongálta volna a szépen megalkotott páncélomat. Viszont Sara ábrándozásával, aminek az lett a vége, hogy majd a Valenciában megrendezett FIM Gálára együtt érkezünk és a díjátadón majd megcsókoljuk egymást, és a többi, elérte, hogy hiányozzon. Hiányzott a hangja, a nevetése, az érintése, amitől mindig megborzongok, az ölelése, miközben a hátamat cirógatja, a csókja, amit hatalmas szenvedéllyel viszonoztam, a szeme ragyogása, mely boldogságot és nyugalmat áraszt. Minden, ami Dannyt azzá teszi, aki, és emiatt fájt az egész. Victoria Marquez Alentá, ezt most azonnal hagyd abba! - rivallt rám a tudatalattim. - Megbántott, nem is egyszer, és emiatt TE voltál az, aki szünetet kért. Hagyd, hogy szenvedjen egy kicsit. Igaza volt, megérdemli azután, amit tett, vagyis pontosabban azután, amit nem tett. Most rajta a sor, hogy szenvedjen.
- Vic... - hallottam meg Sara hangját, mire feleszméltem a bambulásból.
- Mi? - ráztam meg egy kicsit a fejem.
- Figyelsz te rám?
- Bocsi, kissé elkalandoztam.
- Azt látom. - dőlt hátra a foteljében karbatett kézzel.
- Jó, tényleg bocsi. - szabadkoztam. - Szóval mit kérdeztél?
- Hogy holnap elmegyünk-e vásárolni.
- Attól függ, mikor.
- Öt körül gondoltam, mert el kell vinnem Becca-t valami táncfelvételire.
- Aforce 1? - mosolyodtam el sokatsejtetően.
- Az. - bólintott, én meg elnevettem magam.
Rebecca mindig is rajongott a táncért és a zenéért. Állandóan azzal nyaggatta Christinaékat, hogy csatlakozni akar az egyik legmenőbb tánccsapathoz, ám sosem hallgatták meg, csak én, amire mindig azt mondtam, küzdjön meg érte, és érje el, hogy Richardék figyeljenek rá. Úgy tűnik, most végre sikerült.
Azonban az éjszaka már kevésbé volt ilyen vicces. Na, nem mintha rosszat álmodtam volna, épp ellenkezőleg, nagyon is szép volt, de mégis volt benne valami szokatlan, valami olyan, ami eddig még soha nem fordult elő. A suliban épp egy különös, kissé talán bizarr esemény zajlott, mely által az épület belseje úgy nézett ki, mint egy esőerdő. Mindenhol különböző zöld és egyéb színes növények voltak. Bár ebben még szerintem nincsen semmi érdekes, se abban, hogy míg készülődtek a standok, addig a pompom-lányok gyakorolták a bevonulójukat, viszont egyáltalán nem értettem, hogy egy ilyen rendezvényen, mit keres egy bohóc? Ó, és ha ez még nem lenne elég, valamilyen oknál fogva ott volt a Leopard Racing mindhárom versenyzője. Haha, milyen ironikus, esőerdő meg a leopárdok. Csakhogy mindegyikük a bőrruhájában és sisakban volt, ami azért segített megkülönböztetni őket, így odamentem Dannyhoz. Nem tudom, talán mintha megérezte volna a jelenlétem, felém fordult, én pedig azt hittem, hogy menten hanyatt vágódom, ugyanis a brit pilóta helyett Carlos szemei villantak elő a sisak mögül. Ekkor hirtelen kipattantak a szemeim, mikor meghallottam egy pattogó hangot, ami az ablakom felől jött, így odamentem, és megláttam Carlost. Álmosan nyitottam ki az erkélyem ajtaját. Abban a pillanatban a kissé hűvös levegő átjárta a testemet, áthatolt a lenge pizsimen, ezzel libabőrössé téve a bőrömet.
- Mit keresel itt? - kérdeztem halkan, nehogy felébresszem a családomat.
- Csak szeretnék bocsánatot kérni a maiért. - felelte lágy hangon, amitől halványan elmosolyodtam. - Bemehetek?
- Gyere. - vontam meg a vállam, amolyan "felőlem" stílusban, majd visszamentem a szobámban és megvártam míg felmászik a rózsaállványon.
- Hm... Jó kis testmozgás éjszakára. - nézett vissza az erkélyemre, mikor belépett a szobámba, amin elnevettem magam. - Ezt szeretem hallani. - jött közelebb hozzám.
- Főleg ha miattad van, mi?
- Pontosan. - helyeselt megvillantva szexi féloldalas mosolyát, majd leült mellém az ágyra.
- Szóval? - húztam el a szót, még mielőtt beállt volna a kínos csend.
- Sajnálom a mait, hogy a barátnőmnek neveztelek. - nézett mélyen a szemembe. - De valahogy kikívánkozott.
- Az elmúlt hét miatt?
- Meglehet. - sütötte le a szemét, amiben ott volt némi szórakozottság. - Túl jó volt veled ez a hét, akár a kapcsolatunk elején. Boldog voltam, és úgy éreztem, talán lesz még esély arra, hogy együtt legyünk és mindent újrakezdjünk tiszta lappal, de gondolom, ebből nem lesz semmi, mert neked ott van Kent.
- Inkább volt. - meredtem szomorúan a holdra.
- Hogyhogy volt? - kérdezte értetlenül.
- Tegnap szünetet kértem tőle, mert rájöttem, hogy ez így nem működik.
- De ettől függetlenül szereted, ugye?
- Igen. - mondtam, és éreztem, ahogy egy könnycsepp lefolyik az arcomon. Carlos ezt látva magához ölelt, és gyengéden simogatni kezdte a hátamat.
- Minden rendben lesz. - puszilt bele a hajamba.
Nem tudom, meddig ültünk így, de mikor felkeltem, már nem volt ott, amiből arra következtettem, hogy csak álmodtam, de aztán megláttam a kabalakarkötőjét az erkélyen, amikor kimentem levegőzni. Biztosan akkor eshetett le, mikor felmászott. Amikor ránéztem, eszembe jutott az éjszaka, ahogy átölelt és vígasztalt, ahogy beszélgettünk mindenféléről, mint két jóbarát, végül valahogy képes voltam elaludni, de arra még emlékszem, hogy a karjai közt sikerült álomba szenderülnöm. Hjajj, Vicky, ez így nem lesz jó. - szólalt meg a lelkiismeretem. - Te Dannyt szereted, akármennyire is megbántott. Ő most már a szívedben él, ahova első pillantásra zártad. Igaza volt, hiába haragudtam rá, még mindig vele akartam lenni, hiszen szerettem.
Betettem a karkötőt az éjjeli szekrényem fiókjába, aztán lementem reggelizni. Anyu már a konyhában sürgött, amikor bementem, épp tojásrántottát készített.
- Jó reggelt. - nyomtam egy puszit az arcára, és leültem az asztalhoz.
- Neked is, kicsim. - tett le elém egy tányér ételt, amire reszeltem sajtot, meg nyomtam rá kechupot. - Készenállsz a mai napra? - érdeklődött.
- Mert mi lesz ma? - kérdeztem vissza, mert nem igazán voltam képben a mai programról.
- Ma ismered meg az új csapatodat. - felelte, nekem pedig egyből beugrott, tegnap Marckal megbeszéltük, hogy kihívja Rufeára a "srácokat", hogy megismerjem őket.
- Tényleg. - kaptam a fejemhez. - Azt hiszem, kéne egy kávé.
- Igyál egyet. - vigyorodott el anyu. Hát istenem, fáradt vagyok.
- Reggelt. - lépett be a konyhába Marc és megajándékozott minket egy puszival.
- Kávét? - kérdeztem felé mutatva a csészét.
- Jöhet. - mondta egy ásítás közepette és kicsit megütögette magát, gondolván, ettől majd felébred. Vicces volt. - Mi az?
- Semmi. - ráztam meg a fejem elfojtva nevetésem. - Mikor megyünk a pályára? - kíváncsiskodtam és letettem elé egy bögrét.
- Hát nem most.
- Azt mindjárt gondoltam, mivel épp reggelizünk. - mutattam az asztalra, cserébe egy szemforgatást kaptam tőle.
- Megvárjuk, amíg az öcsikém hajlandó lesz felkelni. - közölte szárazon.
- Az öcsikéd, mi? - néztem rá kérdőn, de semmi válasz, csak a szemében lévő szórakozottság már reggel. - Ezt úgy mondtad, mintha nekem nem lenne hozzá közöm.
- És ezt te pedig úgy mondod, mintha a gyereked lenne. - nevetett fel kínosan.
- Ha-Ha-Ha. Poén. - gúnyolódtam.
- Srácok. - szólt ránk anyu.
- Bocsi. - feleltük egyszerre.
Reggeli után felmentem a szobámba, és felvettem a motoros ruhámat, amit még szülinapomra kaptam. Fekete és narancssárga, a felső részén pedig mancsnyomok vannak. I'm a wildcat. Miután elkészültem, lementem Marchoz a garázsba, aki épp a motorján ülve vette fel a sisakját.
- Francba már. - vette le a fejvédőt.
- Baj van? - ültem fel a járgányomra.
- Nincs. - felelte, majd egy tüskét is elhajított. Aha, szóval az volt a probléma.
- Alex? - kezdtem el keresni, mert egész reggel nem láttam.
- Reggelizik. Aztán majd utánunk jön.
- Akkor ennyit a "megvárjuk, amíg az öcsikém hajlandó lesz felkelni" elvedről. - formáltam idézőjelet az ujjaimból.
- Megvártuk, nem? - mondta szórakozottan. Jogos.
Miután felvettük a védőfelszerelést, elindultunk Rufeára. Útközben persze mindkettőnket elkapott a hév, és egy kisebb verseny alakult ki közöttünk. Természetesen csak ésszel, még mielőtt bármi bajunk eshetett volna, de örömmel nyugtáztam, hogy sikerült megvernem. A pályára érve, megláttunk egy sátrat, egy 13-as számmal a tetején, így odagurultunk. Az emelvény alatt pedig egy sereg ismerős arcot láttam, köztük kiszúrtam Willt, egy nagyon jó barátomat, aki kifejezetten jól ért a motorokhoz, és a műszaki egyetemen gépészmérnöki szakra jár. Igaz, hogy első éves, de a tudása a toppon van. Aztán ott van az unokatesója, Keithie, és még pár havarjuk. Meg kell mondjam, egész helyesek voltak, és az edzés során kiderült, hogy elég komolyan veszik, amit csinálnak és remekül értenek hozzá. Velük ellentétben, én csak egy kis senki vagyok, de jófejek voltak, és elmondták, hogy mindenben segíteni fognak. Miután megbeszéltük a dolgokat és kicsit jobban megismertük egymást, a beállításaikkal tettem egy kört a pályán. Bár pályaversenyre szerződtették őket, egész jól összerakták a crossmotoromat. Éreztem, hogy egyre gyorsabb és gyorsabb leszek, ez pedig a Marchoz viszonyított eredményeimen is látszott. Emiatt pedig büszkeség és öröm töltött el, egészen addig, amíg meg nem láttam őt.