Titkok és Hazugságok II.

3. Féltékenység

Ott állt lazán a motorjának támaszkodva, fekete védőruhában és az ugyanolyan színű sisakot a gépére tette. Haja kissé csapzott volt a fejvédő miatt, de be kell vallanom, hogy eszméletlenül jól állt neki. Majd egy pillanatra felemelte tekintetét, ami összetalálkozott az enyémmel. A rabjává váltam, és ismét ott találtam magamat Austinban, a szállodában, ahogy védelmezően karjai közé zár, ahogy végigmér, én pedig elfelejtek levegőt venni, sőt még beszélni is. Foglyul ejtett ragyogó barna szemeivel, nem tudtam tőle szabadulni, se akkor, se most. Úgy éreztem, hogy vele akarok lenni. Ám abban a percben megállt mellette valaki, és megkocogtatta Danny vállát, ezzel kiszakítva őt a bambulásból. A brit pilóta pedig felé fordult és elmosolyodott, miközben az újonnan érkező motoros levette a sisakját és a szemüveget. Haját kissé megrázta, végül egyenesen rám nézett. Világos barna fürtyei a vállára omlottak, szemei pedig tele voltak örömmel és boldogsággal, amikor mosolygott. Gyönyörű volt és kecses, miközben leszállt a kétkerekű masináról. Olyan lány, amilyen én sose leszek. Megállt Dannyval szemben, és hirtelen megfogta a kezét. A jelenetet látva úgy éreztem, hogy eltört bennem valami, és az a valami átformálódik egy különös égető bizsergéssé. A ifjú nőt méregetve elöntött a düh. Legszívesebben megfojtottam volna egy kanál vízben, amiért ilyen könnyen rámászott a szerelmemre, és hogy a motoros simán hagyta. Sőt talán meg is tettem volna, ha Marc érintése nem ráz vissza a valóságba.
- Jól vagy?
- Remekül. - feleltem egy szarkasztikus mosoly kíséretében, és felvettem a sisakomat, majd elindultam a pálya felé.
Nem akartam az újdonsült párocska közelében lenni. Nem akartam látni, ahogy kézenfogva bájcsevegve odaballagnak hozzánk, se azt amint boldogan csókolóznak, holott Danny egy hete még engem csókolt meg szenvedélyesen. Égetett a méreg, a testem jóformán egy tűzgolyóvá vált. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy ilyen könnyűszerrel, mindenféle bánat és szomorúság nélkül lecserélt két nappal azután, hogy szünetet kértem tőle. Vagy talán egyáltalán nem is bánja. Na, nem, ezt nem tudtam lenyelni. Rohadtul zavart ez az egész, annyira, hogy az egyik ugratóhoz érve egy pillanatra oldalra néztem és megláttam Kentet, míg a másik oldalamon a barátnője repült el mellettem, elveszítettem az egyensúlyomat, amint földetért a motor. Danny azonnal ott termett előttem, hogy felsegítsen.
- Nem kell segítség. - mondtam közömbösen, miközben leporoltam magam és felálltam egyenesen a brit mellkasának ütközve. Keze a derekamra vándorolt, míg az enyém a mellén pihent. Éreztem szíve heves dobogását, ahogy egyre gyorsabban emelkedik és süllyed a mellkasa. De hozzá hasonlóan én is szaporán vettem a levegőt, és a testemen átfutott egy kellemes melegség. Ám mint mindig, ezt a pillanatot is tönkre kellett tenni. Kent új barátnője lépett mellénk, és egy gyilkos pillantással ajándékozott meg. Ezt az ötvenkettes is észrevette, majd visszanézett rám és elengedett. Én pedig odasétáltam a motoromhoz, hogy felállítsam.
- Azért legközelebb vigyázz magadra. - hallottam meg a lány hangját, amitől megfeszültek az izmaim. - Nem lenne tanácsos, ha barátod gipszben látna. - nyomta meg a "barátod" szót.
- A barátom? - fordultam felé, miután kitámasztottam a tizenhármast. - Nincs semmiféle barátom. - szúrtam oda, és láttam, hogy egy pillanatra Danny megmerevedett. - Csak egy zűrös kapcsolatom volt valakivel, aki jóformán azt se tudta, hogy mit akar és mit nem. - fakadtam ki, ezzel célozva a mellette álló fiúra, majd ott hagytam őket. Fújtatva mentem vissza a többiekhez, akikhez időközben csatlakozott Alex is. Megöleltem, és igyekeztem elfojtani a sírásom, de nem ment. Nem tudtam megálljt parancsolni nekik. A rázkódó vállamat és szaggatott légzésemet érzékelve elkezdte simogatni a hátamat.
- Bármit is mondott, ne törődj vele. - mondta, szinte alig hallhatóan, amit egyrészt a fülemben lévő zúgás, másrészt pedig a sisak okozott.
- Minek jött ide? - szipogtam. - Csak mindent elrontott.
- El. - értett velem egyet Alex a szokottnál kicsit mélyebb hangon. Akkor láttam meg őket elhaladni mellettünk. Nem bírtam rájuk nézni, utáltam mindegyiküket.
Hazaérve egyből a szobámba mentem. Nem érdekelt, hogy gyakorlatilag csupa sár vagyok, elvetődtem az ágyamon és csak bámultam a plafont. Értetlenül csóváltam a fejem: Mégis hogy történhetett mindez? Kérdeztem magamtól hátha választ kapok, de semmi. Belegondoltam abba, mi van, ha nem kérek szünetet, hanem nyugodtan megbeszéljük a dolgokat, akkor most itt lenne velem, viszont nem ez történt és nem tudom visszacsinálni. Szedd össze magad, kislány! - rivallt rám egy hang. - Te ennél erősebb vagy. Lehet, nem hiába tetováltattam magamra, hogy NO MÁS, vagyis soha többé. De akárhányszor az eszembe villant a lány, és ahogy megfogta Danny kezét, mérhetetlen dühöt és csalódást éreztem. Ez pedig új volt számomra. Még egyszer se fordult elő ilyen velem. Gondolatmenetemből egy kopogás zökkentett ki, majd megjelent apu egy bögre gőzölgő forró csokival.
- Köszi. - vettem el tőle a poharat és beleittam.
Néma csendben ültünk az ágyamon. Hálás voltam apunak, amiért nem támadott le egyből a kérdéseivel. Talán reménykedett abban, hogy magamtól is megszólalok, ám nem mondtam semmit, csak odabújtam hozzá. Lágyan magához ölelt és egy puszit nyomott a fejem búbjára.
- Tudod, kicsim, az hogy láttad Dannyt egy másik lánnyal, még nem jelent semmit...
- Hiszen egyértelmű volt. - szakítottam félbe, de apu mintha meg se hallotta volna, folytatta.
- A fiúk hajlamosak néha megtévesztő dolgokat tenni, ami nem feltétlenül szándékos, ugyanúgy, ahogy a lányok is képesek erre. Ilyenkor a másik fél képes bizonyos dolgokat tovább gondolni, ami végül veszekedéshez, olykor szakításhoz vezet. De hidd el, mindig visszatalálnak egymáshoz. Hiába próbálnak meg a közömbösségükkel távolságot tartani, viszont a szerelmük ismét közös útra repíti őket. Hiszem, hogy egyszer visszataláltok ti is oda, ahonnan elindultatok.
- Austinba? - kérdeztem kissé szórakozottan, mire apu megrázta a fejét.
- Nem így gondoltam.
- Tudom. - néztem rá hálásan.
Talán igaza van. Lehet mindketten csinálunk olyan dolgokat, ami miatt a másik megváltozik, és eltávolodunk egymástól, ez pedig okot ad egy esetleges szakításra. De a saját két szemeddel láttad. - hitetlenkedett a tudatalattim. Igen, láttam. Viszont mit is? Egy lányt, aki mosolyog és megfogja Danny kezét, ám ő semmi jelét nem adja az érdeklődésnek, mégis végig mellette volt. Egy percre sem hagyta magára, ez pedig bosszantott. Eme gondolatok cikáztak a fejemben, míg áztattam magam. Valahogy nem tudtam szabadulni tőlük. Néha bevillant egy - egy kép, hogy most vajon mit csinálnak. Egyik se tetszett, sőt ez enyhe kifejezés. Nem bírtam tovább. Elég volt Kentből, és abból, hogy érzelmileg egy csődtömeggé változtat. Gyűlöltem őt és a barátnőjét. Kimásztam a zuhany alól, majd egy törölközőbe burkolózva visszamentem a szobámba, ahol a telefonom megállás nélkül pittyegett jelezve, hogy üzenetet kaptam. Persze, hogy a brittől. Egyiket sem néztem meg. Előbb - utóbb csak feladja, nem? Ezután kaptam még egy üzit. Meglepetésemre Carlostól.

Carlos: Te, én, este, vacsi? 😉
Én: Benne vagyok. 😄
Carlos: 8-ra érted megyek. Csini legyél. 😘
Én: Igyekszem.

Eme rövid üzenetváltás után írtam Saranak, hogy nem mehetnénk-e előbb vásárolni, amire egyből jött is a válasz, hogy még szép. Úgyhogy gyorsan rendbeszedtem magam és vártam barátnőmet, aki pontban egykor meg is érkezett, majd egyből a nyakamba ugrott vagy ezer köszönöm kíséretében. Hát úgy tűnik nem élvezte Rebecca felvételijét. Aha, gondoltam én, aztán Sara elmondta, hogy Becca amint meglátta a többieket, mennyire profin csinálják, elbizonytalanodott, és ez kihatott a bemutatkozására, így az első kör végén kiesett a "válogatóról". Így vigasztalásképp elvitte a Starbuck'sba, ahol aztán meg hallgathatta a húga sérelmeit, amitől én mentettem meg. Kedves testvér, nem de? A plázához érve elkezdtük megtervezni az útunkat, ami Saranál annyit tesz, hogy kezdjük a bejáratnál, majd szépen sorba az összes bolt. Így előbb a Zaraba mentünk, ahol Sara egyből a felsőkhöz rángatott mondván egyik nap látott egy "cuki rózsaszín tunikát", amit egyből meg is talált, hozzá pedig választott egy farmernadrágot, majd még találomra pár felsőt, addig én megcéloztam a ruhákat, ha már egyszer vacsorázni megyek Carlosszal. Kiválogattam pár darabot, majd felpróbáltam őket, de valamiért magamon egyáltalán nem tetszettek. Ha megnéztem magam a tükörben, nem láttam meg önmagamat. Feszengtem bennük, így visszavittem őket a helyükre és megvártam Sarat.
- Gond van? - fürkészett a tükörbe nézve, miután felhúztam a ruhája cipzárját.
- Csak a szokásos. - vontam meg a vállam.
- Mit csinált megint Danny? - húzta össze a szemöldökét.
- Azt hiszem, leváltott.
- Na, ne, azt kétlem. - fordult felém. - Senki nem lép túl könnyen azon, ha szünetet kérnek tőle.
- Neki sikerült. - döntöttem neki a fejemet a fülke falának.
- Miből gondolod?
- Láttam őt egy másik lánnyal.
- Hogy mi? - kerekedett el a szeme.
- De mindegy is, ha ő továbblépett, akkor nekem is ezt kell tenni, nem igaz? - nevettem fel kínosan, ám Sara nem tartotta olyan viccesnek.
- És ha csak azért csinálja, hogy féltékeny legyél?
- Nem hiszem.
- Pedig gondolj csak bele. Mi van, ha így akarja elérni, hogy visszafogadd? - tárta szét a karját, hangja meglepő módon csengett, ám mégis volt benne valami.
- Miért tenné?
- Mondjuk, mert te kb. egy hete jóformán csak Carlosszal lógsz. - lépett ki mellettem és a próbafülkéknél dolgozó nőhöz ment.
Az egész bevásárlás, sőt még vacsora közben is Sara szavai jártak az eszemben. Tényleg azért csinálná ezt Danny, mert Carlosszal lógok? Csak azért, hogy féltékennyé tegyen? Az kizárt. Annál kicsit jobban ismerem a britet, és tudom, hogy nem vetemedne ilyesmire. Meg különben is, akárhányszor felhívtam pár perc után letette, és volt olyan is, hogy egyáltalán nem vette fel, sőt még az üzeneteimre se nagyon reagált. Nyilván, mert a barátnője lefoglalta, viszont nekem ott volt Carlos, aki elfeledtette velem a gondjaimat, így vacsora után úgy döntöttem, hogy cserébe elhívom a hétvégi versenyre, amire természetesen igent mondott. Ennek pedig örültem.
Másnap persze megkezdődött az őrület. A testvéreimmel interjúról interjúra jártunk, és mire hazaértünk nagyjából olyanok voltunk, mint a zombik, én meg főleg. És hogy miért? Naná, hogy miatta vagy inkább miattuk.
Az egyik helyszínen velünk együtt ott volt Danny is a szokásos Leopard Racinges egyeningjében. Ám ez még nem is lett volna gond, mert valahogy kibírtam volna, sőt ki is bírtam. Egész jól elbeszélgettünk, míg azt nem mondtam, hogy Carlosszal vacsoráztam. Abban a pillanatban eltűnt róla a vidámság, helyét pedig a közöny és szinte már az utálat vette át. Röviden bunkó volt, és mielőtt elfajult volna a helyzet, lelépett, én meg utána, ami óriási hiba volt, ugyanis az épület előterében nem más várta, mint az újdonsült barátnője, aki a nyakába borult, mikor meglátta. Újra megéreztem azt a haragot, amit a pályán, és nem is tudtam palástolni, mennyire rosszul esik ez az egész. Észre se vettem Carlost, csak is akkor, amikor hirtelen megéreztem az ajkait az enyémeken. Követelőző és vad volt, egyáltalán nem olyan, mint Dannyé. Semmi gyengédség, semmi szenvedély, semmi érzelem, ami meglepett. Nem éreztem semmi különlegeset a csókjában. Sokkal inkább kényszer volt. Kényszerített, hogy viszonozzam, ez ellen meg nem tehettem mást. Akkor azonban hirtelen elvált a számtól, én meg egyszerre voltam letaglózva és megrémülve, amint megláttam a spanyol fiút vérző orral és a britet, amint a csuklóját masszírozza. Aztán egy tized másodperc elteltével a lány is ott termett Danny mellett, és megfogta a karját, de Kent lerázta és kivonult az épületből, a barátnője meg utána, míg én lesokkolva meredtem magam elé.