Titkok és Hazugságok II.

4. Válaszok

Döbbenten bámultam a két alak után, aztán Carlosra, és megint vissza. Képtelen voltam felfogni a jelenetet. Ezt mégis miért kellett? Miért kellett Carlosnak megcsókolnia, holott tudja nagyon jól, nem érzek már úgy iránta, mint régen. Na, és Danny? Miért kellett megvernie mindenki szeme láttára? Miért kellett mindez? Miért? Miért? Semmit nem értettem, de válaszokat nem kaptam. Az eszem az teljesen leblokkolt, az érzékeim megbénultak, ahogy a végtagjaim is. A környezetemet egy jégkorszaki világnak éreztem, senki nem mert megmozdulni. Az emberek velem együtt fagytak le, ám a riporterek hamar magukhoz tértek és megrohamoztak mindegyikünket. Carlos az orrát törölgetve lépdelt oda hozzám, majd megfogta a kezem, ami villámcsapásként ért. A bennem rejlő fagy egy pillanat alatt felolvadt és egy izzó vulkánná változott. Ellöktem magam mellől, és mindenféle válasz nélkül ott hagytam az újságírókkal együtt. Dühös voltam rá, amiért ezt tette. Becsapva és átverve éreztem magam. Fájt és óriási bűntudatot okozott. A lelkiismeretem megsérült, amiért nem állítottam le időben, és közöltem vele, hogy hagyja abba. Haragudtam rá, ahogy Dannyra is. Hogy rá miért is? Pusztán mert megütötte azt a srácot, aki egész héten mellettem volt és támogatott, míg ő az új barátnőjével enyelgett isten tudja, hol. Ez pedig idegesített. Mindennél jobban fájt a gondolat is, hogy ő meg egy másik lány. Töprengésemből két ölelő kar szakított ki. Felnéztem, és megláttam Alexet, majd a távolba meredve Marcot, amint Carlosszal beszél.
- Mi volt ez az egész? - kérdezte a mellettem ülő bátyám.
- Nem... nem tudom. - szipogtam, és próbáltam a nyugtató kezek lágy simogatásától visszatalálni önmagamhoz. - Olyan gyorsan történt minden. - töröltem meg az arcomat, majd Marcék irányába pillantottam. - Mit csinál?
- Igyekszik kideríteni, mire volt jó ez a cirkusz. - vonta meg a vállát. - Marc szerint talán a hírnév miatt csinálta.
- Hogy mi? - kerekedett el a szemem.
- Mostanság elég sokat mutatkoztok együtt, ami mindenkinek feltűnt, ezt kihasználva az újságírók mindenféle hírt leközöltek, amiben azt taglalják, hogy te és Carlos együtt vagytok.
- De nem vagyunk együtt. - fakadtam ki.
- Tudom, ahogy a környezetedben lévő emberek is, viszont Marc nem bízik benne, mivel tisztában van vele, mit tett veled. Úgy hiszi, hogy ha egyszer kihasznált, most is meg fogja tenni. Azonban én nem hiszem, hogy ezért csinálta. - meredt a fiúk felé.
- Hát mit hiszel? - fontam össze a karomat magam előtt.
- Hogy szimplán Dannyt akarta idegesíteni. - nevetett fel kínosan. - Aminek meg lett az eredménye.
- És miért idegesítette volna? 
- Talán mert mindketten szeretnek. - mosolyodott el halványan.
- Persze. - makacsoltam meg magam, Alex meg értetlenül meredt rám. - Ha így lenne, akkor megint felmerülne a kérdés, hogy akkor Danny mi a fészkes fenéért hagyott magamra, amikor szükségem volt rá.
- Naaa, ez egy jó kérdés. Beszélj vele! Azzal nem vesztesz semmit.
A hazafelé vezető úton is végig kattogott az agyam. Egész idő alatt Alex szavai visszhangzottak a fejemben, de nem akartam elhinni egyik elméletet sem. Persze, tudom, hogy Carlos mit tett velem, mégis az elmúlt héten többet segített, mint bárki más, és éreztem, hogy jóvá akarja tenni a három és fél hónappal ezelőtt történteket. Azt is tudtam, mit érez irántam, és az éjszakai beszélgetésünkkor is igyekezett jóbarátomként viselkedni. Semmi jelét nem adta annak, hogy idegesítené Danny, amikor beszéltem róla, ellenben Kenttel, aki elég fura lett, amint szóba hoztam Carlost. Hazaérve is ezen a két jómadáron gondolkodtam, de rájöttem, hogy feleslegesen, mert magamtól úgyse kapok választ, így megfogadtam Alex tanácsát, miszerint beszélek a brittel.
Ezzel az elhatározással keltem fel másnap reggel. Nyűgösen szálltam ki az ágyból és bementem a fürdőbe. A tükörbe nézve megállapítottam, hogy valóban szörnyen nézek ki. A hajam össze - vissza állt, a szemem alatt pedig kis táskák keletkeztek az éjszakai álmatlanságomtól. Akárhányszor lecsuktam pilláim, megjelent előttem az a jelenet. Újra és újra lejátszódott előttem, míg végül a két fiú egymást túlkiabálva próbálta közölni velem, hogy őt válasszam. Nem csoda, ha a fejfájás kerülgetett, emiatt ittam egy pohár vizet, majd igyekeztem emberi formát varázsolni magamra. Kifésültem hullámos sötét fürtjeimet, majd feldobtam egy enyhe sminket, és visszatérve a szobámba felöltöztem, végül a bőröndömmel együtt lementem. Meglepetésemre egy félmeztelen Marcot találtam a konyhában és egy csésze kávét töltött magának, aztán elővett még egy poharat és letette elém.
- Köszi. - mosolyogtam rá.
- Mit kérsz reggelire?
- Mit ajánlasz? - kérdeztem szórakozottan.
- Gyümölcsöt. - vágta rá kapásból, amin megforgattam a szemem.
- Inkább a gabonapehely.
- Vagy keverd össze a kettőt. - csillant fel a szeme, ahogy az enyém is. Úgyhogy elővettem a hűtőből egy gyümölcs joghurtot, felkarikáztam egy banánt és összekevertem a müzlivel.
- Finom és tápláló. - villantottam rá egy harminckét fogas mosolyt.
- Örülök.
- Anyuék? - érdeklődtem.
- Elmentek vásárolni néhány dolgot az útra. - olvasta fel az asztalon lévő üzenetet, majd belehajította a kukába. Kosár. - Alex meg szokásához híven húzza a lóbőrt.
- És nem szándékozol felkelteni. - állapítottam meg egy gonoszkás mosoly kíséretében.
- Nem hiszem, hogy zargatni kéne. - felelte ugyanolyan pimasz vigyorral az arcán. Aztán engedtünk két pohárba vizet, majd csendben felmentünk a nálam egy évvel idősebb bátyám szobájába. Az ágyához osontunk, elszámoltam háromig, és egyszerre ráborítottuk a folyadékot, mire riadtan felébredt, belőlünk meg kitört a nevetés.
- Jól van, srácok, jól van. - húzta össze a szemét. - De azért szeretlek titeket. - mondta és szorosan magához ölelt minket, így mi is kaptunk a hűsítőből. Remek, akkor most mehetek átöltözni. Miután átcseréltem a felsőmet, lebattyogtam a lépcsőn. A fiúk még reggeliztek, így én is leültem melléjük, és ittam egy pohár narancslevet, amikor anyuék megérkeztek.
- Jó étvágyat, fiúk. - köszönt anyu és megsimogatta a kisebbik fia fejét. - Kisfiam, miért vagy vizes? - kérdezte, mi meg Marckal egymásra nézve visszafojtottuk a feltörni készülő röhögést.
- Kimentem az esőre. Kellemesen felfrissített. - válaszolta cinikusan, amit rázkódó vállal hallgattunk.
- Menj fel és szárítkozz meg! - utasította kedvesen. - Marc, te pedig öltözz fel!
- Előbb ezt megehetem?
- Meg, aztán készülődj!
- Hjó. - sóhajtotta a bátyám, majd felállt az asztaltól, és megcélozta az emeletet.
- Akkor mégse eszed meg? - kiáltottam utána.
- Egy szóval nem mondtam. - szólt vissza az emeletről. Ajj, pedig istenien nézett ki. Kenyér, saláta, sonka, sajt, paradicsom, saláta és egy újabb kenyér. Az egyik kedvencem.
Pár perc múlva megjelent Marc most már teljes harcidíszben. Farmer nadrág, Repsol Hondás ing, az elmaradhatatlan baseball sapka és napszemüveg. Nem sokkal később Alex is megérkezett újonnan szárazon. Mindegyiküknél ott volt a bőrönd, apu pedig látva, hogy indulásra készen állunk, elindultunk a reptérre, amint megérkezett a taxi. A hatalmas épülethez érve Marckal megkerestük a csapatunkat. Egyből kiszúrtam Willt és az unokatesóját, így odamentem hozzájuk, és azonnal megérdeklődtem, hogy viszonyulnak így a helyzethez. Will persze annyival elintézte, hogy ez is csak egy munka és azt csinálhatja, amihez ért. Igaza van, pláne, ha még szereti is.
Na, ja, ha még szereti is. Ekkor megláttam Dannyt, amint a csapatához igyekszik, nyomában a barátnőjével. Egy pillanatra rám nézett és hirtelen megtorpant. Fejét a kijárat felé fordította, ahol észrevettem Carlost, aki hatalmas léptekkel felénk siet. Halványan elmosolyodtam a jelenlétére. Akármennyire is haragudtam rá, rosszul esett volna, ha nem jön el. Mikor odaért, egy picit elgondolkozott, hogy megöleljen-e vagy se, aztán végül is megtette, aminek örültem.
- Ne haragudj a tegnapiért. - kért bocsánatot. - Nem tudom, mi ütött belém, de felidegesített a srác látványa. - biccentett Danny felé, akinek a hátát épp a barátnője simogatta, amitől felment bennem a pumpa. Zavart a látvány. Ismét előtört belőlem a düh és a fájdalom. Legszívesebben odamentem volna és megcsókoltam volna Dannyt, hogy ő márpedig az enyém, de szívem visszatartott. Muszáj volt megölelnem Carlost, legalább ő tartsa bennem a lelket.
- Semmi baj. - motyogtam a mellkasába.
- Figyelj, a gyerek nem ér annyit, hogy sírj miatta.
- Mi? - kérdeztem, Carlos pedig rámutatott az arcomra. A fenébe, észre se vettem, hogy kicsordult egy - két könnycseppem. - Bocsánat.
- Nem gond. Nyugodtan öntsd ki a szíved. - mosolygott, de viccesen csengett a hangja, így elnevettem magam.
- Most inkább nem, de azért köszi. - néztem rá hálásan, amikor megszólalt a hangosbemondóban egy női hang, hogy a Le Mans-ba tartó járat utasai megkezdhetik a beszállást, így odamentünk a megfelelő terminálhoz és becsekkoltunk.
De persze, mint az Argentínába vezető repülőút, ez se volt zökkenőmentes. Sőt talán ez rosszabb volt, mert jóformán tűz és jég közé kerültem. A balomon Carlos foglalt helyet, míg a jobbomra Danny került. Áh, dehogy, egy kicsit se volt feszült a helyzet. Akármelyikükre néztem, mindegyik a másik oldalra bámult. Carlos ki az ablakon, Danny meg a barátnőjére. Nem bírtam nézni, ahogy enyelegnek, de kénytelen voltam megvárni, amíg kigyullad a szabad mozgást jelző lámpa.
- Kiengedsz? - kérdeztem Kenthez fordulva.
- Persze. - nézett szúrósan Carlosra, mire megforgattam a szemem. Hurrá, élvezetes út lesz. Kimentem a mosdóba, és mikor kiléptem a fülkéből ismét Dannyba botlottam.
- Ismerős helyzet. - állapította meg. Ezekszerint ő is emlékszik.
- Az. - bólintottam. - De most nem hiszem, hogy ugyanaz lesz a vége. Elvégre ott van a barátnőd. - paskoltam meg a vállát és ott hagytam. Hihetetlen büszkeség öntött el, hogy nem néztem vissza.
- Jól vagy? - kérdezte Carlos, mikor lehuppantam mellé.
- Persze. - erőltettem magamra egy mosolyt, ő pedig nem firtatta tovább a dolgot. Bedugta a fülét és elindított egy filmet, én is ugyanígy tettem, amint Danny visszaért. Nem akartam vele beszélni, pedig tudatában voltam, hogy muszáj lesz, ha meg akarom tudni, miért csinálta. Így sóhajtottam egyet, és kivettem a fülesem és ránéztem.
- Beszélhetnénk?
- Ha nem rohantál volna úgy el, már beszélnénk.
- Tudom. - húztam el a számat és visszafordultam a laptopomhoz, de Danny megfogta a kezem és maga után húzott a mosdók felé.
- Szóval? - dőlt neki az egyik ajtónak, amikor odaértünk. - Ő az a srác, aki az egész hetedet kitöltötte. - nézett Carlos felé.
- Legalább ő kitöltötte. - motyogtam durcásan. A brit nem reagált rá, csupán csak a megfeszült izmai árulták el, hogy nem tetszik neki a dolog. - Miért?
- Mit miért? - értetlenkedett.
- Miért nem voltál mellettem, amikor szükségem volt rád? Miért ráztál le mindig, ha beszéltünk? Miért kellett tegnap megütnöd? - tettem fel sorra a kérdéseket és éreztem, ahogy gombóc keletkezik a torkomban.
- Dolgom volt. - vonta meg a vállát, de láttam rajta, hogy nem őszinte, és ez fájt.
- Nem hiszek neked. - ráztam meg a fejem gyanakvóan, miközben a sírás ellen küzdöttem. - És ne mondd azt, hogy a verseny miatt, mert csak úgy közlöm, hogy mi is teszteltünk, mégis mindig szívesen beszéltem volna veled, csak egyszerűen nem lehetett.
- Ahogy veled se. - vágta a fejemhez, amit nem értettem. Danny vett egy mély levegőt, aztán lágyabb hangon folytatta. - Nézd, tényleg volt pár dolog, amit el kellett intéznem a családom részére, és tényleg ott voltak az edzések a verseny miatt. - jött közelebb. - És hidd el, szívesebben lettem volna veled egész héten, hogy segítsek, de nem tudtam szabadulni a kötelességeim elől. Ezt megérthetnéd.
- Ezt meg is értem. - néztem bele barna szemeiben, amiben őszinteséget és némi fájdalmat véltem felfedezni.
- Esténként viszont másra se vágytam, minthogy halljam a hangod, a nevetésed, mert egyszerűen hiányzott, ahogy te is. De akárhányszor elkezdtünk beszélni, mindig felhoztad Carlost, és képes voltál ódákat zengeni róla, hogy most ezt csinálta, most meg azt, ami igaz, először még érdekelt, mert tudtam, vigyáz rád valaki, ám a vége felé már nagyon untam, és idegesített. Te pedig még csak észre se vetted, hogy konkrétan emiatt ráztalak le. Nem láttam értelmét egy újabb ugyanolyan beszélgetésnek, sőt még a tanúja se akartam lenni, ahogy egymást ölelgetitek.
- Nem ölelgettük egymást. - vágtam a szavába.
- Vettem észre. - húzta szarkasztikus mosolyra a száját. Jó, talán mégis. - Nem akartalak megbántani, tényleg.
- És miért jöttél szombaton?
- Mert látni akartalak. Beszélni akartam veled, de te megelőztél és szünetet kértél. Most már értem, miért.
- Nem Carlos miatt, ha erre célzol. - tettem csípőre a kezemet. - Sokkal inkább miattad, mert kettőnk közül te nem tudtad, hogy mit is akarsz igazán.
- De tudtam. - fogta meg a kezemet, és ahogy szemeibe néztem ismét átjárta a testemet az a kellemes melegség. - Ahogy most is tudom. - húzott magához közelebb. - Ha nem így lenne, akkor nem idegesített volna, ahogy tegnap csak spontán megcsókol. Dühített a látvány, és nem tudtam magamon uralkodni. Elborult az agyam. Ösztönösen jött.
- Aha. - nyeltem egy nagyot. - Akkor még mindig fontos vagyok neked?
- Katar óta egyre jobban, sőt most már mindennél többet jelentesz nekem, Vicky. - hajolt hozzám közelebb. Éreztem forró leheletét, ami az ajkaimat csiklandozta, arcunkat alig pár centi választotta el egymástól, de nem hagytam, hogy elgyengítsen és elcsábítson.
- És a barátnőd?
- Milyen barátnőm? - kérdezett vissza értetlenül.
- Akivel ott voltál Rufeán, meg aki ott várt a előtérben, és most is itt van. - emlékeztettem, mire Danny a fejét fogva elröhögte magát. - Most meg mi van?
- Semmi. - fojtotta el a kikívánkozó nevetését, majd megölelt és belepuszilt a hajamba, aztán egy pillanatra eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen.
- Hupsz, bocsi. - jelent meg a barátnője, de azonnal vissza is fordult.
- Shan. - szólt utána Danny, mire a lány ismét velünk szemben állt. - Hadd mutassam be Vickyt. Vicky, ő pedig itt a húgom, Shannon.

A képen Shannon Kent, Danny húga látható.