Story Of My Life

Season 2. Chapter 29. (85.)

.::Melody Smith szemszöge::.
Hangos, heves szívverések közepette, a teámmal a kezemben vártam, hogy érkezzen a következő üzenet. Minden alkalommal izgatottan vártam, hátha Niall üzent, de a szívem legmélyén tudtam, hogy nem fog visszajönni. Belekortyoltam a forró italba, de anint meghallottam az üzenet első szavit ki is köptem.
- Szia! Sajnálom, ami történt! Nem lehetne, hogy újrakezdjük? Ugye meg tudsz bocsájtani? Kérlek hívj fel?- hangzott az üzenet. Fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. Remegő kezem közé vettem a telefont, majd tárcsáztam a számot.

.::Lily Smith szemszöge::.
- Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet?- kérdeztem már sokadszorra a nővérem.
- Lily, én nem vagyok biztos magamba, de tudom, hogy ezt kell tennem! Felejteni akarok!
- Tudod, hogy mindig támogattalak, és támogatni is foglak, de ebben nem tudlak! Nem hiszen, hogy jó ötlet lenne Los Angeles- be költözz! Hányszor kell még a sorsnak bizonyítania, hogy te Niall mellé vagy teremtve?
- Mi azzal a baj, hogy LA- ba akarok költözni?- emelte fel a hangját Melody.
- Nem azzal van a baj, higy oda akarsz költözni, hanem, hogy a volt barátoddal!
- Mike- kal nem lesz köztünk semmi! Mondtam már, hogy csak felejteni akarok! Mindent lebeszéltem vele! Tudja, hogy terhes vagyok, sőt azt is, hogy a kicsi apja lelépett! Mike csak segíteni akar! Munkátajánlott a fotóügynökségében, mint fotós! Ezzel az álmom válna valóra! Nem szalaszthattam el!- váltott egy kicsit nyugottabb hangnembe. Louis, aki eddig mellettem némán fegyelte az eseményeket, most csak halkan hümmögött egyet, majd megrázta a fejét. Lepillantottam Jacob- ra, amint a babahordozóban szemlélte a környezetét. Ebben a pillanatban az emeletről egy alíg hallható kiáltás hallatszott, amire Louis már ugrott is. A szokásához híven most sem volt rajta póló. Kiéhezett pillantással néztem, ahogy felkocog a kislányom szobájába.
- Annyira szerencsés vagy!- hallottsam meg a nővérem hangját.
- Te is boldog lehetnél Niall- el, ha nem lennétek ennyire makacsak!- emeltem a tekintetem rá. Sóhajtott egy nagyot, majd felállt a kanapéről. Követtem a mozdulatát. Fájdalmas szemekkel nézett rám. Nem tétlenkedtem tovább, megöleltem.
- Szeretlek!- suttogtam könnyes szemmekkel.
- Én is!-engedett el. Még egy mély levegő után felvette a földről a bőröndjét, majd kilépett az ajtón. Fájó szívvel, könnyes szemekkel csuktam be utána az ajtót. Egy ideig még bámultam magam elé.
- Anyu miért sír?- hallottam meg a hátam mögül egy kicsi hangot, amely mindíg képes volt megmosolygtatni.
- Anyu nem sír! Csak egy kicsit meghatódótt!- mondta neki Louis. Megfordultam, közben pedig letöröltem pár könnycseppet a szemeből. A vőlegényem a fotelben ült, úgy magyarázott a kislánynak. Még mindíg nem hiszem el, hogy milyen jó apa lett belőle. A másik manócskám mozgolódni, így mellé léptem, és kivettem a hordozóból. Leültrem vele Louis mellé, és készen voltam, hohpgy egy csodálatos napot töltsek az én egyre nagyobb családommal...

Remélem tetszett ez a rész, és lehet szavazni, nomeg kommentelni is!