Story Of My Life

Season 2. ~ Chapter 4. (60.)

.::Grace Midelton szemszöge::.

Az első éjszakát szerencsésen túléltük, így most az ebéd utáni pihenőnket tartottuk. Faith- tel a karomban bóbiskoltam el egy pillanatra. Szerencsére van elég anyatejem, így meg tudom etetni. A kislány a karomban most aludt csak el, és úgy döntöttem, hogy lassan én is utánamegyek az álmok világában, de ezt a számításomat keresztbe húzták.

- Megjöttem!- hallottam meg Harry vidám hangját, mire kipattantak a szemeim, sőt még a kezemben tartott csöppség is felébredt, ám a szája sírásra görbült. Elég volt pár pillanat, hogy az egész emelet babasírástól legyen hangos.

- Csssss!- néztem szúrósan a vőlegényem felé, aki maga elé emelte a kezeit. – Most altattam el!

- Bocsi, nem tudtam, hogy alszotok!- védekezett.

- Akkor sem kell kiabálni!- válaszoltam, miközben feljebb ültem, hogy meg tudtam nyugtatni a picit, azonban Harry el akarta venni tőlem.

- Eleget segítettél!- morogtam, de közben nem emeltem el a tekintetem Faith- ről.

- Meddig leszel ilyen bunkó?

- Nem is tudom, hogy ki nyomott ki tegnap egy gyereket! És tudtommal nem én késtem el a szülésnél! Úgyhogy csak ne mond nekem, hogy bunkó vagyok. – néztem egyenesen értetlen szemeibe.

- Nekem nincs kedvem veszekedni, úgyhogy majd visszajövök, ha lenyugodtál!- vágta hozzám a szavait, majd kiviharzott a kórteremből. Az én könnycsatornáimnak sem kellett sok, így potyogni kezdtek belőle a nedves, sós cseppek. Hiába, na! Még mindig túltengőek a hormonjaim, és ezt Harry és tudhatná. Faith megnyugodott, így nagy kék szemeivel nézett fel rám, majd mosolyra húzta pici száját.

- Hát még te is kinevetsz?- néztem rá a könnyeim mögül. De a könnyeket szépen lassan kezdte felváltani egy mosoly, amit a csöppségem váltott ki belőlem, hiszen olyan aranyos volt. Muszáj volt rajta elmosolyodnom. Mivel most látszólag jól elvolt foglalva a szájában lévő cumival a mobilom után nyúltam, hogy fel tudjam hívni Harry- t. A harmadik csörgésre felvette.

- Megnyugodtál?- kérdezte egy mosollyal az arcán. Bár nem láttam, de el tudtam képzelni azt a pimasz vigyort a képén.

- Lennél szíves visszajönni?- kértem, mire csak egy Harry féle kuncogást kaptam válaszul.

- Tudtam, hogy nem fogod sokáig bírni nélkülem!- válaszolta végre, mire csak a szememet forgattam. – Tudod, hogy utálom, amikor a szemedet forgatod!

- De honnan tudod, hogy a szememet forgattam?

- Ismerlek, szívem, ismertek!

- Akkor visszajössz?- tettem fel az utolsó kérdést, mire a vőlegényem bedugta a fejét az ajtón. Elmosolyodtam. – Tehát nm is mentél el?

Mosolyogva rázta meg a fejét, erre pedig kénytelen voltam felkuncogni. Harry mellém jött, én pedig egy kis helyet szorítottam magam mellett, hogy ideférjen mellém. Befeküdt mellém, majd átkarolt, és szorosan préselt megához, miközben csendesen néztük a mi szemünk fényét.

- Amúgy mi a helyzet a babaszobával?- kérdeztem, egy pár perc csönd után. – Hol fog majd aludni?

- Majdmegoldjuk kicsim! Te csak ne foglalkozz vele, hanem pihenj!- csókolt meg.