Story Of My Life

Season 1. ~ Chapter 39.

.::Melody Smith szemszöge::.

Éppen bevackoltam magam a kanapéra egy tál popcorn társaságában, miközben bekapcsoltam egy romantikus filmet, ám a számításaim keresztbehúzták, ugyanis megszólalt a csengő. Leállítottam a filmet, majd kikecmeregtem a takaró alól. Amint ajtót nyitottam, azonnal mosolyra húzódott a szám, mert egy nem várt személy volt a küszöb túloldalán. Niall állt ott egy egyszerű farmerban, és egy szürke pulcsiban, meglehetősen feszengve. Levette a napszemüvegét, amit eddig hordott, ezzel pedig rálátásom nyílt azokra az észveszejtően kék szemeire. Abban a pillanatban úgy éreztem magam, mint egy fagyi, ami mindjárt elolvad, pusztán Niall pillantásától. Nem tudtam nem figyelmen kívül hagyni, hogy eléggé alaposan végigmért a most inkább szürkébe hajló íriszével.

- Szia!- kapta a tekintetét a számról a szememre. A hasamban a pillangók már a puszta látványtól életre keltek, hát még akkor, amikor megszólalt. Úgy éreztem, menten átszakítják a bőröm, és kiszabadulnak. Azon kaptam magam, hogy az íriszéről a tekintem a szájára vándorol, amit szerintem Niall is észrevett, mert egy kaján mosolyra húzódik az említett érzékszerv. Ettől a cselekedetétől szinte már kanállal kell felkanalazni.

- Szia!- nyeltem egyet. – Miben segíthetek?

- Hallottam, mi történt, ezért úgy gondoltam, meglátogatlak!- nézett fel a szemembe, miközben egy sajnálkozó pillantást vetett felém.

- Nincs szükségem a sajnálatodra!- feleltem ridegen, miközben a padlószőnyeget kezdtem el pásztázni. Ezek a szavak nagyon nehezen hagyták el a szavak a számat, ugyanis tényleg szükségem volt valakire, aki segít átvészelni ezt az időszakot. Hiába volt ott nekem Lily, sőt még Louis is, ez nekem érthetetlen okok miatt kevés volt. Szükségem volt a szeretetre, és most nem a testvér, vagy a „csak" baráti szeretetre gondolok. Nekem most olyan szeretetre volt szükségem, amit csak egy srác adhat. Egy srác, akit mindennél jobba szeretek. Niall lett volna a legalkalmasabb jelölt erre a feladatra. Mikor Lily útján megismertem a fiúkat Niall- höz valamilyen oknál fogva mindig is erősebb szálak fűztek, amit eddig sohasem értetem.

- Én nem is sajnálni jöttem most ide!- vett egy nagy levegőt. – Igazából Louis uszított ide! De nem azért, hogy sajnáljalak! Azt mondta, hogy töltsek veled egy napot, és vidítsalak fel egy kicsit, ha ez lehetséges!

- Akkor gyere beljebb!- álltam arrébb az ajtóból, így Niall betudott lépni a lakásba. - Éppen filmet kezdtem nézni, akarsz csatlakozni?

- Mit nézel?- foglalt helyet a kanapén.

- Titanic- ültem le mellé, majd betakaróztam, és magamhoz vettem egy csomag zsepit a távirányító és a popcorn társaságában. A mellettem terpeszkedő sráctól egy kicsit arrébb helyezkedtem el, de ő karjával átkarolt, majd közelebb húzott magához, ezzel a mozdulattal kényszerített, hogy a mellkasára hajtsam a fejem. (Nem mintha bántam volna.) Beszívtam azt a tipikus Niall illatot, ami nagyon jó érzéssel töltött el. Ígyen felállásban kezdtük el nézni a filmet, miközben megosztottuk a pattogatott kukoricát. Egy kicsit elgémberedtem, ezért felültem, így szemmagasságba kerültem a fiúval, aki az arcom pásztázta. Megszólalt a film aláfestő zenéje, vagyis Céline Dion gyönyörű hangja. Niall tekintete a szeme és a szám között járt fel, s alá. A fejünk túlságosan is közel volt egymáshoz, éreztem a fiú meleg leheletét az arcomon...