Season 1. ~ Chapter 52.

913 43 3
                                    

.::Melody Smith szemszöge::.

A repülőn egy eldugottabb helyre sikerült ülnünk, ezért rajongómentesen utazhattunk. Természetesen a leszállást átaludtam, sőt fel Niall fel sem tudott volna kelteni, így a csókhoz kellett folyamodnia. Erre azonban már felébredtem, és egyből összeszorult a gyomrom az idegességtől. Olyan hírtelen ért ez az egész családlátogatósdi, hogy fel sem tudtam rá idegileg készülni. Legbelül melegség töltött el, ezek szerint Niall ennyire komolyan gondolja a kapcsolatunkat, ami nagyon jól esett. Ezek mellett az érzelmek mellett a bűntudat is marcangol. Liam miatt...

Miután leszálltunk a repülőgépről Niall hívott egy taxit, ami egészen egy takaros kis családi házig fuvarozott minket. A fizetés után, egy szűk kis kövekkel megrakott úton haladtunk a ház felé, mikor valaki megszólított minket.

- Sziasztok, kedveskéim!- egy idős néni volt, ősz hajjal, otthonkában. Ott ült a szomszéd ház verandáján, és mosolyogva integetett nekünk, míg végül felállt, és a mellettünk ékeskedő sötétbarna fakerítés felé topogott.

- Jó napot!- köszöntünk egyszerre Niall- al. Csak a hangunkban volt némi különbség, mert az én torkomból alig jött ki hang, míg Niall beszéde vidáman csengett.

- Niall, de jó újra látni téged! Hogy megy az élet? Ez a gyönyörű hölgy a barátnőd?- kérdezgetett minket.

- Köszönöm kérdésedet, Barbara! Meg vagyok! Igen, ez a gyönyörűséges lány a barátnőm!- az utolsó mondatába belepirultam, mire csak nevetve nyomott egy puszit az arcomra. –És te hogy vagy?

- Gyerekek, ti nagyon szerencsések vagytok, hiszen a szerelem gyönyörű dolgokat rejt magában! Na, most már nem is tartalak fel, anyukád már biztosan vár! Sziasztok!- mondta, majd rögtön a háza felé igyekezett, ahogy mi is. Niall bekopogott a ház nagy fából készült ajtaján, mire mocorgást hallottunk a túloldalról, a szívem pedig rögtön hevesebben kezdett verni a kelleténél. A picit előttem álló szöszi mielőtt elengedte volna a kezem, még bátorítóan megszorította, majd kattant a zár, és egy nagyon csinos lány lépte át a küszöböt. Közelebb lépett Niall- hoz, majd mintha ott sem lettem volna megcsókolta a fiút, ő meg visszacsókolta a nőt...

Sajnálom, hogy ez most ilyen gagyi rész lett, de remélem tetszett...

Megint nagyon  eltűntetek a kommentek szempontjából... 

(Feltöltöttem a másik könyvem is!)     

Story Of My LifeWhere stories live. Discover now