Váratlan változások (BEFEJEZETT)

16.rész

Ezután kezdődött a meccs. Nem nagyon akartam megizzadni, ezért nem adtam bele mindent, de ígyis jó voltam. Akik velem voltak egy csapatba, azok mindig gratuláltak, ha gólt rúgtam és direkt akartak egy mellpacsit vagy hogy hívjákot csinálni. A két lánypiszkáló srác a padon ült és engem bámultak meg a testemre tettek hozzászólásokat.

Az órának vége lett, ahogy a meccsnek is. Nem tudom mennyivel, de mi nyertünk. Az öltözőben felkapkodtam magamra a cuccaimat, majd indultam szünetre. Az udvaron láttam, hogy akikkel fociban egy csapatban voltam, azok jóba vannak Bennel, mivel vele beszélgettek meg hülyéskedtek. Aztán, ahogy végignéztem az udvaron, észrevettem valami még rosszabbat. Egy fiú pircinggel a fülében, majdnem teljes feketében a kerítésnek támaszkodva engem bámult.

Igazából csak először ijedtem meg tőle, mert aztán arra gondoltam, hogy biztos azért néz, mert új vagyok vagy azért, mert lehet, hogy az ő helyén ülök. Ezért el is néztem más merre, mert ez a helyzet egyre kínosabb lett.

De nem bírtam ki, hogy ne nézzek egyszer se oda. A szemem sarkából szinte egész szünetben vizslattam. Egész helyes. De a legjobb, hogy nem visz semmit túlzásba. Csak egy pircingje van és nem hatszáz, hatszáz helyen. Nem teljesen feketén öltözik csak nagyjából.

A gondolatmenetemből a csengő ébresztett ki. Az osztályterem előtt vártam vagy tíz perce, de senki nem volt ott. Körbenéztem a suliba, majd megtaláltam a titkárságot, ahova bekopogtam és megkérdeztem, hogy hol van az osztályom. Szerencsére lyukas óránk volt, szóval hazamehettem. Csak tudtam volna merre van az a haza.

Mivel nem tudtam hazamenni, ezért szépen meg kellett várnom Bent, mert akkor jön értünk apa.
A közelben láttam egy büfét és odamentem, hogy vegyek valami innit meg valami csoki is kell, mivel szomorú vagyok. Bementem és sajna ott volt a fél osztályom. Szóval ők idejárnak, ha lyukasuk van. Végig engem néztek. Odamentem a hűtőhöz, amiből kivettem egy nesteát, majd az édességeknél vettem egy Oreós Milkát és mentem is fizetni.

Mikor kimentem, leültem az iskola egyik mellék lépcsőjére. Néhány perc múlva észrevettem, hogy Mustafa kijött a büféből és felém tart.

-Szia-köszönt, majd leült mellém.

-Szia-próbáltam mosolyogni, de valahogy semmi kedvem nem volt és csak bámultam magam elé.

-Miért nem jöttél oda az osztályhoz?-kérdezte.

-Ezt most komolyan kérded?-kérdeztem kicsit dühösen, aztán vissza vettem magamból-Honnan kéne tudnom, hogy akartok-e velem lógni vagy sem. Nektek kellett volna odahívnotok magatokhoz, de mikor bementem ma az osztályba, akkor se jött oda hozzám senki, hogy majd segít nekem vagy valami-mondtam lehajtott fejjel és a tea üvegét piszkáltam a lábammal.

-Igazad van. Az osztályunkban a lányok ilyenek. Sose mennek oda hozzád. Azt várják el tőled, hogy te menj oda! De amúgy valaki foglalkozott veled-utalt magára és próbált a szemembe nézni, de nem emeltem fel a fejem.

-Te csak azért beszéltél velem, mert a padtársam vagy.

-1. mindenképp odamentem volna hozzád 2. szerintem, ha valaki más lett volna a padtársad, az nem kezd el veled mindenről beszélgetni meg nem ismerteti veled a tanárokat meg az osztályt-mondta az érveit, amik jogosak voltak, ezért felnéztem bocsánatkérően a szemébe. Lassan közeledni kezdett és beszédre nyitotta a száját-Tudod bármelyik új osztálytársunkhoz odamentem, semelyik nem volt ilyen kedves és...szép.