42.rész

47 2 4
                                    

Én az ágyamba feküdtem és telefonozni kezdtem hogy eltereljem a gondolataim arról a kínos helyzetről, ami nemrég történt.
A többiek is ilyen módon cselekedtek, elfoglalták magukat némán.

(Sajnálom hogy sokáig nem volt rész, már magam sem tudom hogy hol tartottam az az igazság. Igazából ezt az egész könyvet újra kellene írjam, de nem tudom hogy erre sor kerül-e. A másik könyveimmel nagyjából megvagyok elégedve, de ezzel a legkevésbé..

Mindegy ettől eltérve: Elmentek osztály kirándulásra, voltak programok meg pihentek. Most time skip következik, onnan folytatom, hogy vonattal visszautaztak utána mindenki haza érkezett.)

Russia szemszöge

Kisebb káosz volt mikor haza értünk. Én is és a többiek is, ugye Ukrajna, Kazahsztán és Belarusz. Elkezdtünk kipakolni a táskáinkból. A fürdőbe újra visszatettem a fogkefém stb, ahogy a testvéreim. Szinte az egész szombatom azzal ment el hogy kipakoljak. Este az ágyamba, sötétbe telefonoztam és kicsit furcsa volt most újra a saját ágyamba aludnom, egy különös hiány érzet is elfogott. Este mikor nem tudtam aludni és Amerika se akkor beszélgettünk. Majdnem minden este. Olyan jó volt.. Hiányzik az, hogy mikor azt suttogom hogy "Ameirka" akkor most nem kapok vissza egy "Igen Russ?"-t. Nem gondoltam hogy ennyire fog hiányzozni az, hogy Ameirkával voltam szinte minden percben. Mindenhová együtt mentünk. Ebédnél egymás mellé ültünk és a programoknál amikor páros feladat volt mi mindig egymást választottuk gondolkodás nélkül. Egyszerre volt vicces. Titokban még aranyosnak is tartom hogy gondolkodás nélkül rám nézett és velem akart lenni. Remélem még megyünk ilyen programokra valamikor..
Váratlanul felvillant a telefonom képernyője. Egy üzenetet kaptam, egyből megragadtam a telefonom és megnéztem ki üzent.
Amerika volt az.
- Fent vagy Russia? - csak ennyit írt. Visszaírtam egy "igen" -t. Nem tudtam mit szeretne, de hogy őszinte legyek, nem bánom hogy írt. Vártam egy keveset, hogy válaszoljon.
- Csak nekem hiányzik a kirándulás? Nagyon magányosnak érzem magam és olyan csendes minden, nyomasztóan csendes.. - ahogy olvastam amit írt, kitudtam venni belőle hogy hiányzok neki.
- Nekem is hiányzik, de ne aggódj. Suliba találkozhatunk.
- Az nem olyan, meg amúgy most van egy hét szünetünk vagy valami ilyesmit mondott EU, hogy pihenhetünk a kirándulás után, úgyis sok helyre mentünk tegnap meg azelőtt. - írja vissza szinte egyből.
- Tudom.. De megyünk még osztály kirándulásra. Próbálj kicsit lazulni ebben az egy hét szünetben. Legalább nem kell a suliba tanulni meg korán felkelni.
- Ja ez amúgy jó ötlet köszi Russ.. Amugy hogy vagy? Hogy telik az estéd? Egyébként remélem nem zavarlak.
- Dehogy zavarsz, jól vagyok köszönöm. És te? - pötyögtem be a telefonomon. Az ágyamba kényelmesen elhelyezkedtem és írogattunk Amerikával olyan két órát. Aztán mondta hogy mennie kell mert már alig bírja nyitva tartani a szemét.

Másnap

Amerika szemszöge

Későn feküdtem le, de ahoz képest elég kipihent vagyok, nem is értem hogyan. A reggelem jól telt és gyorsan, elkészültem, reggeliztem majd úgy döntöttem hogy kimegyek sétálni a parkba.
Ahogy ott kint sétáltam eszembe jutott mikor a titokzatos személlyel töltöttem időt. Még mindig nem tudom a nevét és nem akarja elárulni. Még az arcát se mutatta meg.. Nem tudom mit kell olyan nagyon titkolnia. Pedig én elmondtam a nevem és tudja hogy hogyan nézek ki.
Sétáltam beljebb a parkba, ahol már nem sokan voltak. Az idő napos volt és egy pulóverbe teljesen jól voltam. Sétáltam zsebre tett kézzel, de a mosolyom lekonyult és a földet pásztáztam. Egy rossz üresség fogott el. Leültem egy padra és egy nagy sóhajt eleresztve ültem ott, egyedül, magányosan.
Nem néztem az időt, csak azt tudtam hogy már legalább egy félórája ott ülök.
Egy kéz tevődött a vállamra, úgy éreztem mintha a szívem kihagyott volna egy ütemet.
- Te itt egyedül? - kérdezi az idegen lágy hangon. Megfordultam és megpillantottam azt a személyt akire egyáltalán nem számítottam. A titokzatos személyt. Még mindig takarja az arcát, de a szemei mintha ragyognának. Pislogtam párat majd kissé dadogva, de megszólaltam.
- Nem számítottam rád..
- Ha lehet mondani, én sem. - levette a kezét a vallamról majd arrébb csúsztam a padon, ő meg leült.
- Mi szél hozott, pont ekkor ide? - kérdezi és kicsit megdöntötte a fejét jobbra.
- Csak unatkoztam és gondoltam, hogy kijövök sétálni, de aztán csak így ide leültem és elgondolkodtam.
- Hm.. - ennyit felelt és hátra dőlt a padon egy kicsit elnézve a fákra.

- Veled mi újság? - kérdezem megtörve a csendet.
- Semmi különös, iskola stb.. - nem bőbeszédü.
- Emlékszel mikor felmásztunk egy nagy fára amit mutattál?
- Igen, mi van vele?
- Ja semmi, csak eszembe jutott.. - kuncogom kínosan.
- Amég távol voltál én gondolkodtam rajtad egy kicsit.. - erre felkaptam a fejem és az ő irányába fordítottam. Gondolkodott rólam? Mégis hogy értsem ezt? Nem is ismerjük egymást olyan jól.
- Hogy érted? - kérdem meg végre.
- A neveden szóval.. Hogy szólítanak a barátaid?
- Ame vagy Amerikának.
- Akkor én szólíthatlao Meri-nek?
- Meri.. - mondom ki magamnak, majd bólintok.
- Tetszik ez a név, kicsit lányos de nem bánom.
- Örülök hogy tetszik. Lenne kedved esetleg beszélgetni vagy időt tölteni? Csak ha már úgyis mind ketten unatkozunk és összefutottunk. - elmosolyodtam egy kicsit és bólintottam.
Elkezdtünk beszélgetni és viccelődtünk, meg mondtam pár vicces dolgot amit Russiával Magyarral csináltunk az osztály kiránduláson. Mikor este kilopakodtunk hogy átmenjünk Romániáékhoz, és Magyar tejszínhabot nyomott Románia arcára egy bajusz formára.
Ezen az előttem ülő is kicsit kuncogott mikor elmeséltem neki. Meg kell hogy jegyezzem aranyos a kuncogása. Már nem is éreztem magam magányosnak, sőt örülök hogy most vele lehetek.
Az idő csak úgy elrepült ahogy beszélgettünk.

- A szüleim sajnos várnak, szóval ha nem gond elindulok. Van kedved holnap találkozni? Jaj elfelejtettem hogy neked suliba kell menned és csak nekem van szünetem. - konyul le a mosoly az arcomról mikor rájövök, hogy ő megy iskolába holnaptól.
- Jó hírem van számodra. Képzeld nekem is van egy hét szünetem, mert a tanárok betegek lettek és azt mondta az igazgató hogy nem kell bemennünk.
- Tényleg? Ez szuper! Akkor ha benne vagy akkor holnap találkozhatunk itt? - csillogó szemekkel kérdeztem, amire egy kuncogást kaptam tőle és bólintott.
- Persze, mikor szeretnél? Nekem mondjuk reggel 9-től oké.
- Rendben, milyen a tíz óra? És akkor a park előtt.
- Nekem megfelel. - egy kisebb mosolyra szökött a szám és felálltam a padról.
- Tökéletes akkor holnap, szia! - integettem neki majd ő is visszaintegetett.
- Szia Meri. - a 'Meri' szó hallatán valamiért vörös lett az arcom egy kicsit. Gyorsan elfordultam és gyors léptekkel haza siettem, nehogy észre vegye a bíborvörös pírt az arcomon. Nem tudtam miért pirultam el, furcsa volt..

de nem volt rossz érzés..

************************************

Sziasztok nagyon nagyon nagyooon nagy elnézést kérek amiért ebből a könyvből alig írok részeket ( nem mintha a többiből gyakrabban lenne új rész) az iskola meg minden más eléggé leterhel. Nem beszélve a külön órákról jaj-- na mindegy. Megszeretném köszönni a türelmeteket és hogy vannak akik még olvassák ezt a könyvet, és akarják hogy legyen folytatás. Egy szó mint száz, dolgozom a következő részén..

Egyébként a következő részek sajnos már nem lesznek olyan összetettek, vagy nem is tudom hogy fogalmazzam meg ezt.. bocsánat.  Szóval amiket gondoltam hogy beleszeretnék tenni a könyvbe ( pl: olyan kis jelenet amit már elterveztem)  lehet hogy inkább most azzal foglalkozok hogy minnél hamarabb összehozzam őket. Csak még ez kicsit homályos nálam..
Majd lesz valahogy. Addig is sziasztok és sajnálom hogy ennyit kellett várni és hogy ilyen szörnyű lett :( .

((És bocsánat hogy sokat írtam így a végére..))

( 1176 szó)

Szemeid gyönyöre [RusAme] Where stories live. Discover now