Szemeid gyönyöre [RusAme]

35.rész

- Megkérlek titeket hogy hagyjátok el a szobát, négyszem közt akarok beszélni Magyarral.
- Rendben, én kint várok. - sétál ki Poland,
Russia sarkában. Bezárták az ajtót maguk mögött kilincsel.
- Szóval miről is van szó? - kérdem fájlalva még mindig a lábam.

Magyar szemszöge

- Nos.. - kezdi, majd sóhajtva folytatja.
- Arról van szó hogy nem jöhetsz velünk a mai napi programra.
- Mi? Miért nem? - akadok ki felpattanva, amit egyből meg is a bántam a lábamba nyilalt valami fájdalom és visszahuppantam a helyemre.
- A lábadat pihentetned kell, ezt üzente nekem az orvos, na meg lábra sem kellene állod!
- De-!
- Semmi de! - tartja fel a jobb kezét. Kisebb csönd telepedett ránk, durcásan néztem magam elé, várva hogy majd mit mond.
- Inkább haza küldelek, ott biztonságban leszel. - erre felkaptam a fejem és megráztam.
- Nem nem, azt már nem! Itt maradok és ebben az egy napban pihenek, de holnaptól már biztosan jobban leszek! - emelem meg a tekintetem.
- Apád mit mondott?
- Uhm.. Azt hogy addig maradjak ameddig bírom és nincs nagyobb gondom! - igazgatom a ruhám ujját.
- Jól van, akkor én most megyek. - áll fel, majd az ajtó felé veszi az irányt.
- Te meg pihenj és nem mehetsz ki a szobából, ez a feltétele annak hogy itt maradhass! - torpan meg egy pillanatra, majd ezzel a mondattal ott hagy engem a csendes szobában.
- Na és most.? - kérdem meg magamtól, lehajtott fejjel. Egyszer csak halk kopogást hallok az ajtó felöl.
- Igen?
- Csak én vagyok, Poland!
- Gyere nyugodtan, ez a te szobád is, nem kell kopognod!
- Hát csak nem akartalak megzavarni semmiben. - csukja be maga mögött az ajtót.
- Ha szabad megkérdeznem mit mondott EU?

Russia szemszöge

- Ahhjj de unatkozom!
- Én is, mit csináljunk? - sóhajt egy nagyot Ame.
- Nem tudom. Oh nézd ott van Ukrajna meg Kanada! - pillantom meg a két békésen sétáló országot.
- Hívjuk őket ide? - teszi fel az ötletét Amerika, amire én rábólintok.
- Kanada! - integet feléjük a napszemüveges. Kanada Ukrajnára nézett majd mondott neki valamit és elindultak felénk. Ukrajna kicsit megszeppenve állt, az arcán kis pír is meglátazott.
- Igen tesó, mi a helyzet? - ököl pacsival köszöntek egymásnak.
- Semmi semmi. Csak annyi a kérdés hogy lenne-e kedvetek velünk lógni. Mivel mi halálra unjuk magunkat és nem tudjuk mit csináljunk!
- Áááh értem! - bólogat Kanada.
- Amugy hogy-hogy ti így ketten együtt lógtok? - néz Amerika kaján vigyorral rájuk.
- Csak beszélgetünk! - válaszolja Kanada habozás nélkül, Ukrajna meg csak vöröslő arccal áll ott némán.
- Mhm rendben~! - kuncogja Amerika elhúzva a szavát.
- Figyú, amúgy ti hallottátok hogy megyünk valahova? - szólal meg végre Ukrajna is.
- Igen tényleg? - lepődök meg.
- Mikor indulunk és merre megyünk? - Ezt úgy kérdezted mintha Belarus kérdezte volna! Olyan izgatottan. - kuncogom el magam.
- Naaa, de tényleg nem tudjátok?
- Nem tudom, csak azt hogy megyünk valahova, talán kirándulni vagy ilyesmire tippelnék!

Az épületből EU-t pillantottuk meg kijönni. Aki intett azoknak az országoknak akik ott voltak. Furcsállva néztük mind a négyen hogy miért hívhatja őket oda magához, majd nekünk is intett. Mi odasétáltunk, majd közölte velünk hogy 20 perc múlva indulunk kirándulni. Boldogan mentünk a szobánkba hogy pakoljunk magunknak az útra dolgokat.

***

Körülbelül 10 perc múlva összeszedte magát mindenki. Az "udvaron" találkoztunk. Azt beszéltük meg hogy ott lesz a gyülekező. EU és Asean várt ott minket. EU furcsán mosolyogva beszélt vele, senki se volt ott még mikor mi lementünk. Hírtelen Asean felénk fordult, majd gyorsan vissza EU-hoz és meglökte a vállát és sugott neki valamit. EU abba hagyta a beszédet és hátrébb lépet kettőt a tanár úrtól.
- Khm.. Akkor uhm, készen is vagytok? - köszörüli meg a torkát az ofő.
- Mi készen vagyunk, a többiek is mindjárt jönnek! - mondom, majd mikor már magam mögé tekintek az osztályt látom erre felé jönni. Mindenki keresett magának párt, mivel nem akarta a kedves tanárunk hogy elkeveredjünk vagy ilyesmi. Én Amerikával voltál a párba, Ukrajna Kanadával. Magyar és Poland a szobában maradtak, EU elmondta hogy miért nem tartanak velünk. Sajnálom hogy nem jönnek, de nem lenne az sem jó ha nagyobb baja lenne Magyarnak.
- Csendet, ne hangoskodjatok! - csapja össze a tenyerét EU komoly tekintettel. Csend telepedett ránk egy darabig, majd elindultunk és elkezdtünk hallkan beszélgetni az út alatt.

Magyar szemszöge

Rosszul éreztem magam, amiért Polandot terhelték azzal hogy rám figyeljen.
- Lengyel.. Sajnálom. - fordítom el a tekintetem tőle.
- De mit? - kérdi nyugodt hangon.
- Azt hogy nem mehetsz a többiekkel és terhellek azzal, hogy rám kell vigyázz.. Ez olyan gáz. - idegeskedek, kicsit össze is húzom magam.
- Magyar, ne gondold ezt hogy a terhemre vagy! Te soha nem vagy a terhemre, a legjobb barátom vagy és szeretek veled időt tölteni! Nem is érezném magam jól ha nem jöttél volna el! - mosolyodik el majd hozzám bújik lágyan.
- Köszi Lengyel. - simítom meg a feje tetejét.
- Te nem vagy fáradt?
- Mm.. Most hogy mondod de. Nem tudom miért, de tényleg kissé bágyatnak érzem magam.
- Akkor ha alszunk az jó lenne neked?
- Teljesen! - mosolyodik el.
- Akkor gyere! - húzom magamhoz kuncogva.
- H-Hékás! - dadogja kissé megszeppenve mikor magamra húzom.
- Haha, elpirultál! - viccelődök majd feltápászkodik rólam és szemforgatva ül le mellém.
- Na akkor én megyek az ágyamba aludni! - áll fel Poland majd az ágyához sétál.
- Bocsánat elnézést bejöhetek? - hallunk egy női hangot kintről.
- Igen tessék? - engedi be a hölgyet Poland.
- Én úgy tudtam hogy a szobák üresek lesznek, mivel elmentek kirándulni vagy nem?
- Uhh igen, vagyis mi ketten itt maradtunk mivel ő. - néz rám Poland, majd folytatja.
- Neki baja van a lábával és nem erőltetheti meg, ezért én vigyázok rá!
- Ááh rendben, értem! Azért jöttem csak hogy az ágyakból a matracokat kimossam, addig ne feküdjetek az ágyba kérlek. Nem is kényelmes meg nem biztonságos! - majd mind a négy ágyból kivette a matracot.
- Ennyit szerettem volna, majd hozom a tisztákat egy olyan 1 óra múlva talán! - majd azzal ott hagy minket a nő.
- Ez egy takarító volt nem? - töröm meg a csendet.
- Aham asszem. - majd Poland rám tekintett, amire én csak egy perverz vigyorral feküdtem a kanapén. Arrébb csúsztam majd a kezemmel megpaskoltam a mellettem levő helyet, jelezve Lengyelnek hogy jöjjön be mellém.
- Na még mit nem! - csóválja a fejét kuncogva, kissé el is pirult a kis szárnyas.
- Csak viccelek nyugi! - kuncogom el magam.
- Ide ülhetek melléd?
- Persze! - ülök fel én is a kanapén.
- Szerencse hogy ez a kanapé kihúzható és tudtunk belőle csinálni egy kényelmes ágyszerűséget! - helyezi magát kényelembe Lengyel. Egy vékony nagy takarót magunkra terítettünk csak úgy.

***

Ültünk egymás mellett az ágyon, beszélgettünk aztán egyszercsak Poland abba hagyta a beszédet.
- Lengyel? - nézek rá kérdően, de ő már elbobiskolt ülve. Megfogtam óvatosan a hátát majd lefektettem a kanapéra, mégse ülve aludjon. Tudtam hogy nem akar többet tőlem, csak azt hogy barátok legyünk. Tiszteletbe is tartom ezt, elhúzodtam tőle kissé szamarúan néztem szuszogó barátom.
- Aludj jól. - suttogom, egy sóhajt elhagyva. Valamiért olyan furcsa vágyat érzek, hogy most közelebb akarok menni hozzá, de miért? Azt még magam sem tudom.. Betakartam őt óvatosan, majd ülve elaludtam, ügyelve arra hogyha felkel ne érezze magát kényelmetlenül vagy zavarban. Fájt ez hogy nem mehettem az osztállyal, pedig erre a napra vártam heteken keresztül. És most tessék, a lábam miatt nem mehetek szinte sehova, na meg őt is belekevertem ebbe.!
- Ahhjj.. - sóhajtozok kissé feszülten. Inkább alszok nem gyötröm magam ezzel a gondolatokkal.

*******************************

Sziasztok! Nagyon sajnálom hogy nem volt sokáig rész, csak az iskola miatt nincs sok szabad időm írni :( . Mindenkinek csodás estét vagy napot!

( 1189 szó)