Just because! (Jikook ff)

31.rész

Halkan sétálunk, mindketten a gondolatainkba merülve, majd Jungkook meg áll, elengedi kezem, és zavartan fordul velem szembe.
Ahogy kérdőn nézek rá, nagy levegőt vesz, és beszélni kezd.
-Anya azt akarja, hogy vegyem el Yerit!
-Ezért voltál ma otthon?
Bólint, az én szívem pedig vasmarokként szorítja valami. Valami fájdalmas, amitől érzem, ahogy a könnyeim utat törnek!
-Meg teszed?-préselem ki magamból.
-Nem tudom, hogy...hogy mit kéne tennem!-néz félre zavartan.
-Értem! És velem mi lesz? Velünk? Vagy azt tervezted, hogy engem megtartasz egy pótléknak? He?-vágom neki dühösen. -Szereted őt? Válaszolj nekem, az isten verjen meg!
Érzem ahogy régi önmagam kezd feltámadni! Dühös vagyok, és még csak fékezni sem akarom!
Indulatosan lököm meg őt, de Jungkook szinte meg se rezzen.
-Nem!
Határozott hangon mondja.
-Akkor? Mégis miért ?
-A szüleim...
-A szüleid egész életedben leszartak Jungkook! Kellék gyerek voltál! Ilyen életet akarsz továbbra is? Kellékférj, kellékfeleség, kellékgyerek! -tárom szét karjaim!- Szép kilátások! Ezt akarod? Az ő életüket akarod élni, vagy a sajátodat?
Jungkook mereven bámul rám, és bár tudom a szavaim bántják, nem tudom őket visszavonni! Nem is akarom!
-Ideje lenne végre felnőni és a saját utadra lépni!-mondom, majd magára hagyom.

Hangosan koppanak a lépteim, ahogy a folyosón végig szaladok!
Alíg látok a könnyeimtől, de nem akarom őt látni.
Azonban Seungmin ajtaján hiába kopogtatok, senki nem enged be!
Sejeon sem válaszol.
Végül Wonhoot csörgetem meg. A srác szinte azonnal felveszi.
-Jimin, történt valami?
-Csak, csak ...nálad aludhatnék? Csak ma éjjel?
-Aludni?...A...Hm..gyere! Meg oldjuk!
Mivel tudom hol a szobája, így sietve indulok neki. Nem akarom Jungkook-ot látni! Ma nem!

-Akarsz beszélni róla?
Meg rázom a fejem. Jól esik, hogy Wonhoo és a szobatársa, Hajun befogadtak, de nem érzem, hogy most beszélgetni szeretnék!
-Hozok egy kis levest! Biztos jót fog tenni!
Igaza van. A leves valóban jólesik, és még ha az elején nincs is étvágyam, a végén az egész tányérral be lapátolom.
-Az anyja azt akarja, hogy elvegye Yerit!-bukik ki belőlem, mire Wonhoo elhúzza a száját!
-Csalódtam Yeriben! Azt hittem, mindig barátok maradunk, de úgy tűnik, míg én a gyerekkorunkban ragadtam, őt elragadta a pénz halyhászása!
A hangja csalódottan cseng, de végül rám mosolyog.
-Jungkook át fog látni rajta! Ebben biztos vagyok!
Előkerít valahonnan egy felfújható matracot, arra ágyaz meg, közben én le zuhanyzom, majd a kölcsönkapott ruhákba bújok.

Wonhoo ágya ugyanolyan kényelmes mint az enyém, vagy Kook-é, mégsem tudok elaludni. Legalább az illatát érezhetném...
-Hidd el, Jimin, minden rendbe fog jönni! -hallom meg a sötétben Wonhoo hangját, mire végül csak megindulnak a könnyeim.
-És ha mégsem? Ha Jungkook enged az anyjának, és elveszi Yerit? Én...én azt nem bírnám ki!-suttogom.
-Tudom, nem nagy vigasz, de akkor sem leszel egyedül! Van egy szerető családod, és remek barátaid vannak,Jimin, és...mi is itt vagyunk mostmár Yoona-val!
El merengek azon amit mond, és tudom, hogy igaza van, de tudok még valamit!
Az amit Jungkook iránt érzek, valami nagyon különleges, amit mindenki szerelemnek hív. Én is.
Bele szerettem Jungkook-ba, és a hiányát senki és semmi nem pótolhatja!

Az elmúlt éjszaka alíg aludtam valamit, ami eléggé ki is keszített.
Az iskolaorvos adott egy igazolást, igaz pöppet hazudnom kellett neki, de a hétre szabadságoltam magam!

Bőszen pakolgatom a ruháimat a bőröndömbe, mikor Jungkook robban be a szobába.
Ahogy meg lát, egy pillanatra le dermed, de aztán mellem lépked!
-Hol voltál? Kerestelek! -kéri számon.
-Nem mindegy neked? Nem tartozom neked magyarázattal! -vágom oda flegmán, tovább pakolva, mire Jungkook a kezem elkapva fordít maga felé.
-Miért nem hallgatsz meg?-kerdezi csendesen!
Elmerengve bámulok rá.
-Ha mondani akarsz valamit, siess, nemsoká indul a vonatom!-teszem karba várakozóan a kezem.
Jungkook szemet forgat, de azért vesz egy mely levegőt, mielőtt bele kezd!
-Mielőtt apa meghalt, azt kérte, hogy ebben az évben nősüljek meg! Nem azért csaptam a szelet Yerinek, mert annyira odavagyok érte, hanem mert ő van oda értem, így nem kell magam megerőltetnem!
Bólintok, hogy értem, de nem mond semmit!
-Ez nekem édes kevés! Neked miért olyan fontos ez?
-Mert ha nem teszem meg, kiraknak az örökségemből!-tárja szét a karjait.-Semmim nem marad, nem tudnám fizetni az egyetemet, és az álmaim...hiába küzdöttem akkor annyi éven át? Jimin, ezzel az egy feltétellel jöhettem ide, hogy elveszek valakit decemberben!
-Hát gratulálok akkor!-sziszegem dühösen. -Sok boldogságot! Remélem az álmaid elérése kárpótol majd mindenért!
-Jimin...
-Átkozom a napot, amikor fel bukkantál...
Hirtelen kapja el karom, és maga fele fordít.
-Jimin...beszéljük meg!
-Nincs mit beszélni ezen, baszod! -csattanok fel, miközben igyekszem ki szabadítani a karom.-Nem akarok egy kibaszott játékszer lenni, vágod? Csak azt nem értem, ha egyszer már előre tudtad, hogy meg fogsz nősülni, méghozzá ebben az évben, akkor miért jatszottál velem?
-Nem én kezdtem a játékot, Jimin! -sötétedik el tekintete.-Te akartál bosszuállóskodni!
-Lehet, de Te ki szállhattál volna! Ehelyett hagytad, hogy belédszeressek, most meg van pofád közölni velem, hogy nősülsz! Végül is, meg érdemlitek egymást Yerivel, mindketten a pénzre nyomultok! Én viszont ehhez nem szeretnék asszisztálni! Úgyhogy... ég áldjon Jungkook!
Sikerül végre ki szabadulnom, de az ajtóban még visszafordulok!
-Amint találok lakást, jövök a cuccaimért, a vizsga miatt meg ne aggódj. Nekem is vannak álmaim!

Anyáék ugyan meglepődtek, mikor fel hívtam őket, de a vasútállomáson várnak rám, mint mindig!
Nagyon jól ismernek már, és tudják, hogy baj van, de egyelőre békén hagynak.
Ez viszont a vacsora alatt változik, ugyanis nem akarom halogatni a dolgokat.
-Szeretnék kérni valamit!-vágok egyből a közepébe. -Ki akarok költözni a koliból, van a közelben, egy kis garzon lakás, és...
-Chim, édesem! -vág anya a szavamba, kezét az enyémre simítva.-Baj van? Mond el, kérlek!
Tudtam, hogy rá fognak kérdezni mi a baj, ezért már előre el döntöttem, hogy nem fogok hazudni nekik, így hát elmondtam anyáéknak mindent.
Na jó, majdnem mindent! A pikáns részleteket azért ki hagytam, csupán rávezettem őket a történtekre!
-Kicsim, nem gondolod, hogy elhamarkodottan döntesz?-kérdezi anya, de én hajthatatlan vagyok!
-Csak annyit akarok a közelében lenni, amit nagyon muszáj! -mondom csendesen, de határozottan. -Már így is túlságosan fáj!
Anya bólint, majd hozzám sétál, és szorosan magához von, én pedig hálásan bújok a puha, biztonságot nyújtó karok közé.
-Maradj itthon a héten! -mondja apa is.-Gondold át, és ha továbbra is ezt akarod, akkor veszünk neked egy kis lakást, amiben elleszel! Indulásnak jó lesz!
Bólintok, és hálásan pislogok apára, aki csatlakozik hozzánk, és nagy karjaival mindkettőnket átfog!
-Már csak Minghyun hiányzik, és mehetne a családi ölelés! -nevet anya, mire fájdalmasan felsóhajtok.
-De jó lenne még mindig kis gyereknek lenni! Akkor annyival egyszerűbb volt minden!

Sziasztok kedveskéim!

Ez a rész is meg született, remélem ezúttal sem okozok túlzottan nagy csalódást senkinek!
Kérlek, ne kövezzetek meg a történtekért!
És ne feljtsétek a kis csillagot, vagy a kommenteket!
Vigyázzatok magatokra, puszi 😘