Just because! (Jikook ff)

10.rész

Könnyed léptekkel ment a telefonhoz, és meg állította a zenét.
Ahogy vissza fordult, egy pillanatra végig mért, majd oldalas mosolyra húzta száját.
-Szerintem ez egész jó lett! - mondta, én pedig egyet kellett értsek vele.
-Igen, én is úgy gondolom, de a kezem tartásán kicsit finomítani kellene, meg szerintem a pörgésnél majd próbálj magasabbra emelni egy kicsivel.
-Mennyivel? - kérdezte egyből. Tetszett benne, hogy meg hallgatott, hogy hajlandó volt a kompromisszumra, és nem akarta a saját akaratát rám erőltetni.
-Úgy egy tíz centi! - mondtam el gondolkodva, majd valami be villant. - Mikor le teszel... ahm, mondjuk meg kerüllek, Te le hajolsz, én meg kissé fel fekszem a hátadra az egyik oldaladról, és áttérek a másikra!
-Ez tetszik! - csillant fel a szeme. - Kreatív vagy, Chim!
Ahogy ki mondta, már szaladt is vissza a telefonhoz, én pedig ledermedve figyeltem. Most tényleg adott egy becenevet?
Ahogy vissza ért, már nyúlt is kezemért, én pedig hezitálás nélkül ragadtam azt meg, majd a már begyakorolt mozdulatot, kissé módosítva el próbáltuk, aztán az imént kitalált új mozdulatsorral bővítettük!
Majd ezt meg tettük újra és újra, addig amíg nem éreztük úgy, hogy ki maxoltuk a mozdulatsort!
Ahogy a zene el hallgatott, csak a lihegésünket lehetett hallani, de a vigyor az arcunkon levakarhatatlan volt!
-Ez már sokkal jobb volt! Tényleg jobb ez a magasság! És ez az új mozdulat! Imádom!
Én még mindig lihegve terültem el a földön, élvezve mennyire nyugodt és csendes ez a pillanat.
Mintha csak a gondolataimban olvasna, Jungkook telefonja meg szólalt, mire a srác lustán nyúlt érte.
-Szia! - szólt bele, majd egyből ráncolta homlokát. - Nem, szivi, ma nem! Tanulnom kell, holnap lesznek a pót vizsgáim, nem hagyhatom ki, ez volt a feltétele annak, hogy ilyen későn vettek fel... Mi? Nem, nem!
Halkan engedte ki a benn tartott levegőjét, majd arca mérges grimaszba fordult.
-Azt hittem ezt meg beszéltük... Jó, tudod mit? Mára ezt hanyagoljuk, holnap ha le nyugodtál beszélünk! Szia!
Ki nyomta a telefont, majd zavartan vakarva a tarkóját nézett rám.
-Sajnálom... - motyogta, de én nem akartam erről beszélni.
-Pót vizsga? - tereltem inkább, miközben pakolni kezdtem, hogy zavaromat palástoljam.
-Igen, mivel második év közben jöttem, csak így vettek fel, hogy meg csinálom az el maradt vizsgákat!
-Értem, hát akkor egy kalappal! - mondtam.
Valahogy nem volt bennem rossz indulat, bármennyire is szerettem volna haragudni rá!
Az egyetlen amit éreztem, az inkább a csalódottság volt.

Néma csendben mentünk vissza a szállásunkra, majd azzal az ürüggyel, hogy hagyom tanulni, magára hagytam szobatársam.
Seungmin új szobája felé vettem az irányt, majd kopogtam az ajtón, de csak néma csend fogadott.
Mivel arra a megállapításra jutottam, hogy valószínűleg gyakorolni vannak, így inkább úgy döntöttem, le megyek a legközelebbi parkba.
Jól esett a friss levegőn sétálni, ilyenkor mindig eszembe jutott, ahogy kis koromban a nagyapámmal a Busani parkban sétáltunk, vagy éppen kenyeret dobáltunk a kacsáknak a tóban.
Sokszor kívántam azt, bár csak vissza mehetnék az időben, jó néhány dolgot másképp tennék. Legfőképpen meg mondanám neki, mennyire fel néztem rá mindig is, és mennyire szeretem!
De sajnos erről le maradtam, én pedig örökké bánni fogom, hogy nem tudtam utolsó pillanatában mellette lenni.
Meg aztán ott volt a bátyám! Vele úgy gondoltam még nem késő változtatni! El döntöttem, hogy a következő találkozásunkkor el mondom neki, hogy szeretem és a faszságai ellenére sem haragszom rá!
És hamár harag... nos, még mindíg nem tudtam, hányadán állok Jungkook-al. Bár a harag bennem még mindig mérhetetlen volt Yeri miatt, valahogy mintha nem is rá haragudtam volna igazán. Talán inkább magamra, vagy az adott helyzetre, meg a kibaszott büszkeségemre, ami nem engedte, hogy annyiban hagyjam ezt a dolgot.
Ki csapongó gondolataim közepette vettem csak észre, milyen messze kerültem az egyetemtől, így sóhajtva fordultam meg, hogy vissza menjek, mielőtt be zárják a kaput, és éjszakázhatok kint.

Igencsak el fáradtam, mire a szállásunkra értem, a portás pedig gúnyosan mért végig, míg én zihálva, levegő után kapkodva rongyoltam be a főbejáraton.
A szobámba érve, csend fogadott. Jungkook az ágyában aludt, könyve félig mellkasán, félig állán foglalt helyet.
Oda lépve el vettem a könyvet, majd vetettem egy pillantást alvó lényére, és újfent meg kellett állapítanom, hogy a srác tökéletesen néz ki.
Igazából úgy gondoltam, esélyem sem volt ellene, ez pedig hirtelen vette el minden életkedvem!
Fura érzésem megint csak elő vett, amit szokás szerint most sem értettem ! Szinte magamról meg feledkezve bámultam az alvó srácot, majd egy idő után döbbenten fordultam el.
Mert olyasmire jöttem rá, ami számomra el fogadhatatlan, ami azt gondoltam,hogy velem nem történhet meg! Nem hisz én szerelmes vagyok Yeribe, mégis....
Tetszik Jungkook!
Ahogy idáig jutottam gondolat menetemben, átkozódva vonultam ki az aprócska konyhába, és nagy elánnal ragadtam meg a whiskys üveget, majd nem baszakodva pohárral, rá cuppantam!
Nagy kortyokkal szlopáltam belőle, majd ahogy el emeltem a számtól vettem észre, hogy alíg maradt az alján!
Sebaj, van még 2-3 üveggel a konyha szekrénykében!
Diadal ittasan, és rém ittasan, egy torz vigyorral a fejemen vonultam vissza a szobába, ahol Jungkook még mindíg édesen szendergett.
Az ágyamra vetettem magam, onnan szuggeráltam alvó lényét, fel csúszott pólója alól elővillanó kockás hasát, izmos karját, alvó rövid nadrágja alól ki bukkanó színizom lábait!
Nyeltem egy nagyot a látványra, majd inkább el dőltem az ágyamban, az üveget meg-meg húzva!
Miért érzem úgy, hogy holnap kibaszottul beteg leszek...?
Valahol a valóság és a bódulat mezsgyéjén, mintha érzékeltem volna, hogy valaki ki veszi kezemből az üveget, majd egészen közel hajolva hozzám, magyaráz valamit, de számomra érthetetlen idegen szavakká kuszálódtak, amin nevetnem kellett.
Fel ismertem Jungkook-ot, de azt nem értettem, hogy a másik két ikertesója, miért jött vele, és miért egyszerre beszélnek. Legalább az egyikőjük beszélne érthetően!
-Ha... hagggyja...tokh....-mondtam ingerülten, majd igyekeztem el tolni magamtól mindhármat, de csak fura bugyogást hallottam!
Az üvegre pislogtam, amiből három lett hirtelen. Ahogy körbe vezettem tekintetem rájöttem, mindenből három van!
Végül egyetlen szó ragadt meg!
-Aludj...
El feküdtem, miközben az émelygés környékezett, végül el nyomott az álom!

Valamikor az éjszaka közepén riadtam fel. Iszonyatosan kellett hánynom, öklendezni kezdtem, így fel pattanva siettem a mosdóba, miközben számra szorítva kezemet igyekeztem a hányást benntartani!
-Baszki! -hallottam meg Jungkook hangját, majd megéreztem kezét homlokomon, míg másikat hátamra vezette. -Semmi baj, segítek!
Rettenetesen szégyelltem magam, ugyanakkor jólesett a tudat, hogy bármennyire elbaszott is vagyok, meg elutasító, Jungkook megis képes a segítségemre sietni!